Pál nem Jézustól indult, hanem a kijelentett Fiútól

Most időzzünk el egy gondolatkísérletnél. Tegyük fel egy pillanatra, hogy a Jézus-hagyomány nem úgy áll, ahogy azt a későbbi kereszténység elénk tette. Tegyük fel, hogy Pál leveleiből nem a földi, életrajzi Jézus a kiindulópont, hanem valami egészen más: a Fiú kijelentése, a Krisztusban-lét, az óember halála és az új ember megjelenése. Ha így olvassuk Pált, akkor azonnal felmerül a kérdés: mi ez az egész? Erre a kérdésre próbál választ adni a HáromNév Modell.

Már valahol többször írtam, hogy Pál kijelentése akár valóságos történelmi esemény is lehetett, tehát tényleg érezhetett valami olyat, hogy Isten kijelentette a Fiát őbenne. Most fogadjuk el, hogy ez egy megtörtént, történelmileg valós esemény volt. Ne vegyünk mindent el Páltól, hanem ezt a kis mondatát vegyük figyelembe, és higgyük el neki, amit átérzett. Csak az ApCselből tudjuk, hogy Damaszkuszban történt ez az esemény, de Pál erről többet nem beszél egy szót sem. Ezek után eléggé megváltozott a személyisége, és rögtön az eklézsia mellé állt, és segíteni próbált nekik. Pál tehát saját tekintélyét nem a földi Jézus személyes ismeretéből vezeti le, hanem egy kijelentésből, egy küldésből: a kijelentett Fiúból. Máris felmerül egy probléma!

„...asszonytól lett, törvény alatt lett,...” Gal4:4

Ez az egyik olyan vers, amit megjelöltem a HNM ellenpróbái között, mert ha itt igaza van Pálnak, és valóban ezt a szöveget írta, az a HáromNév Modell végét jelentené. Mivel ellenpróba volt, ez ideig senki nem szólalt fel a modell ellen, hogy Pálnak itt igaza van, és gyorsan megcáfolja, majd elköszönjön;-) Tehát ott tartunk, hogy ezt az ellenpróbát nekem kell most cáfolnom, csak éppen fodított helyzetben: én megvédem a modellt! Lássuk!

A kezembe akadt A Jézus rejtvény, Nem létezett a történelmi Jézus? amit Earl Doherty írt, és a 15. számú kiegészítő cikk csak ezzel foglakozik, újra gondolva a Galata 4:4-et. Néhányan talán ismeritek Earl Doherty nevét. Egyszerűen ő sem különböztette meg Jézust a Fiútól, és Jézust a krisztustól. aki mítikus volt, azaz egy olyan valaki, aki szerint Jézus nem lehetett az evangéliumok központi figurája, mert szerinte Jézus egyszerűen nem létezett. Az az ember volt, akinek ezt az írását elég lenne elfogadni, és megállapodni abban, hogy Pál itt valami teljesen mást mond. De mit mond!

A hitvallásokról

Mi történik akkor, ha egy később hozzáadott név vagy cím nemcsak szövegváltozat lett, hanem hitvallási azonosítóvá vált? Nem az a kérdés, hogy ki akarjuk-e törölni azt, akit sokan vallanak, hanem az, hogy van-e jogunk hitvallási bizonyosságot építeni olyan névalakra, amely a korábbi szövegrétegben nem biztosan állt ott. Ha egy későbbi névbővítés dogmatikai azonosítóvá válik, akkor a szövegkritika nem rombolja a hitet, hanem megmutatja, hol olvastuk vissza a későbbi hitvallást a korábbi szövegbe.

A név elhagyása nem hitellenes törlés, hanem annak felismerése, hogy a hitvallási névalak nem mindig azonos a legkorábbi szövegalakkal.

Akkor...

Mivel eddig senki nem cáfolta a HáromNév Modellt, ezért nem a teljes modellt teszem ki, hanem első körben ezt állítom úgy, hogy a kérdésem egyszerű: Gal 1,16-ban hol van a szövegben a názáreti Jézus életrajzi megismerése? Pál nem ezt írja, hanem azt, hogy Isten kijelentette benne a Fiút. Mi jogosít fel minket arra, hogy ezt automatikusan a későbbi ‘Jézus Krisztus’ azonosító formula alapján olvassuk vissza? 

A szem előtt való dolgok

Ezt még a kétezerhuszas évben írtam, és ma is vállalom!

Pál kommunikációjának apobetikai szinten nyilvánvalóan a hitre juttatás volt a célja. Milyen hitre akarta eljuttatni Pál a hallgatóságát? Természetesen az Isten Fiába való hitre, ez képezte Pál saját evangéliumát. Ennek a hitnek az alapját nem a damaszkuszi úton történt jelenés adta, hanem Pál azon misztikus és spirituális élménye, amit úgy ír le, hogy „Isten kijelentette a Fiát énbennem.” Nem tudjuk, de valószínűleg Pál arábiai tartózkodása során, vagy az anthiókiai „gyülekezetben” részesülhetett ebben a misztikus élményben, akkor szerezhette meg azt a fajta gnózist, ismeretet, tudást. Pál tehát az őbenne kijelentett Isten Fiába vetett hitre akarta eljuttatni hallgatóságát. Ezen hit megszerzéséhez viszont szükséges volt a Krisztushitre (ami az előzőek alapján nem lehet egyenlő a Jézushittel). Pál szerint a Krisztushitből lehet ugyanis a nem látható valóság létéről meggyőződnie az üzenet vevőjének. A Krisztushit nem azonos a Zsidó 11:1-ben feltáruló keresztény hitfelfogással, viszont a Krisztushit vezet(het) el oda, ahogyan Pál ezt egyértelművé is teszi, amikor kijelenti, hogy „hitből hitbe” tárul fel Isten igazsága (Róma1:17). Így válik érthetővé Pál evangéliumának kvintesszenciája, lényege, amit nem szégyell, és amit a Róma levél elején sok magyar fordítással ellentétben nem Krisztus, hanem Isten Fia evangéliumának nevez, amelyben szerinte Isten igazsága jelentetik ki „hitből hitbe”: vagyis a Krisztushitből, a nem látható valóságról való meggyőződéssé, vagyis a nem láthatókba (Isten Fiába) vetett hitbe. Néhány vers alapján ez jól igazolható is:

Támadjátok meg a HáromNév Modellt!

A HáromNév Modell nem azt kéri az olvasótól, hogy higgyen nekem. Éppen ellenkezőleg: azt kéri, hogy vizsgálja meg Pált pontosabban, mint ahogy eddig megszokta. Ha a Fiú, a Krisztus/Felkent és az Úr/Kyrios Pálnál valóban pusztán ugyanannak a személynek felcserélhető nevei, akkor ezt nem dogmatikai reflexből, hanem a páli szövegek belső rendjéből kell kimutatni.

Milyen a hívő, vagy keresztény ember Pál szerint

Pálnál a hívő, vagy keresztény ember nem egységesen látja önmagát. A látható ember, a régi én, és a hitben kijelentett ember, az új én között szakadék van. Ezért mondhatja egyszerre: „élek” és „többé nem én”.

Gal 2,20 logikája pontosan ilyen:

„Krisztussal együtt megfeszíttettem; élek pedig többé nem én…”

Ez majdnem egy páli identitáshasadás: én vagyok — de nem én vagyok, élek — de meghaltam, testben élek — de hitben élek, látható vagyok — de az igazi életem el van rejtve. A „testi skizofrénia” mint metafora találó lehet, ha így értjük: a test még jelen van, de az identitás már nem a testből olvasható ki.

A test azt mondja: itt van a régi ember. A hit azt mondja: ez már meghalt. A tükör azt mondja: ez vagy te. Pál azt mondja: nem, ez csak az a forma, amely halálra adatott. A társadalom azt mondja: mérjük meg, hasonlítsuk össze, ajánlja magát. Pál azt mondja: aki így mér, nem ért semmit.

Isten tagadása testben

Ebben az írásban nem az elméleti istentagadásról beszélek, hanem arról a páli értelemben vett állapotról, amikor az ember még hústestben, önmagából kiindulva akar Isten előtt megállni, miközben Pál szerint az Istennek tetsző lét már csak Krisztusban és Szellemben lehetséges. Pál apostol mondja a rómaiakhoz szóló levélben: "Akik pedig testben (ἐν σαρκὶ- en sarki- hústestben) vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt." Róma8:8 Szóval az a helyzet, hogy megnéztem mit jelent a "kedves" szó ebben a versben, és azt találtam, hogy ott nem egy melléknév áll a szövegben, hanem egy igei szerkezet, ami így szól: Istennek tetszeni nem képesek, vagy nem tudnak Isten kedvére lenni. Ezt azokra az emberekre mondja Pál, akik nincsenek a krisztusban, tehát hústesben (ἐν σαρκὶ- en sarki) vannak. A kilencedik vers ezt világossá teszi: "Ti azonban nem testben (ἐν σαρκὶ- en sarki- hústestben) vagytok, hanem Szellemben (ἐν πνεύματι- en pneumati- szellemben)..." 

Ki üdvözülhet?

Ez nem egy egyszerűen megválaszolható kérdés! A régi keresztény hagyomány azt mondja, hogy az üdvözül, aki megvallja azt, hogy Jézus az Úr (Kyriosz), és Jézus Krisztus testben jött el. Aki tagadja a Fiút, abban nincs meg az Atya szeretete (1János2:22-23.). Ez ebben a rendszerben minden. Az üdvösség örökre szól, hiszen ez egy elidegeníthetetlen dolog. Isten azért választotta ki őket az emberek közül, hogy szentek legyenek. Ez egy olyan pont, ami aztán egy csomó más dolgot követel meg a hívőtől, és ezt a sok dolgot ők megtanulják alkalmazni. Az üdvösség hit által jön, ami magasabban van az emberi értelemnél. Bármit magától tesz hozzá a hívő, az  nem egy jó dolog. A klasszikus keresztény hagyományok jelentős része tehát az üdvösséget a hitvalláshoz, Jézus megvallásához és Isten kegyelmi kiválasztásához kapcsolja. Röviden ennyi.

Ha a HNM-et vesszük alapul, akkor az üdvözül, aki a Fiú által Istentől megszólított, Krisztusban egy új teremtés lett, és az Úrhoz tartozik. 

Nézzük ezt meg alaposabban. A HáromNév Modell alapján az üdvösség nem egyszerűen azt jelenti, hogy valaki kimond egy vallási nevet, vagy kívülről elfogad egy tanítást. Pálnál az üdvösség sokkal mélyebb történés: Isten belenyúl az ember létállapotába, kijelenti benne a Fiút, Krisztusban halálba adja a régi embert (ki ő, ki az az ember?), majd az Úr feltámadott uralma alá helyezi.

Az első evangélium szerzőjének megtalálása?

Mint köztudott gyakran olvasom a Vridar nevezetű blogot, ahol szerintem egy nagy dologra bukkantak a szerzők: "Markus Vinzent, a keresztény eredetű történész azt állítja, hogy az első evangéliumot Marcion írta a második század közepe körül. Kanonikus evangéliumaink tehát Marcion evangéliumára adott reakcióként íródtak."

"Csak Irenaeustól [kb. Kr. u. 177] kezdve mondható biztonságosan, hogy a négy evangélium ismert volt, amit külső bizonyítékok is alátámasztanak." (Vinzent 2023, 159)

Vinzent szerint a jelenlegi főáramú nézet, miszerint az evangéliumok mind az első században (vagy ahhoz elég közel) íródtak, problémát vet fel számunkra:

A HáromNév Modell

Pál apostol névhasználatának szemantikai, pragmatikai és apobetikai elemzése

Bevezetés

Pál apostol leveleiben a Fiúra, a Krisztusra/Felkentre és az Úrra vonatkozó megnevezések első látásra egymással felcserélhető vallási címeknek tűnhetnek. A hagyományos olvasat gyakran úgy kezeli ezeket, mintha ugyanannak a személynek különböző tiszteleti nevei lennének: Jézus, Krisztus, Fiú, Úr. A jelen tanulmány azonban abból indul ki, hogy Pál névhasználata ennél jóval összetettebb. A különböző nevek nem pusztán címek, hanem eltérő jelentéstartalmat, eltérő kommunikációs funkciót és eltérő üdvtörténeti helyzetet hordoznak.

Ezt az értelmezési keretet nevezem HáromNév Modellnek. A modell célja annak vizsgálata, hogy Pál leveleiben a Fiú, a Krisztus/Felkent és az Úr megnevezések milyen szemantikai mezőben működnek, milyen kommunikációs szándékot szolgálnak, és milyen eredményre irányuló üzenetszerkezetet alkotnak.

A modell nem lezárt dogmatikai rendszer, hanem szövegolvasási eszköz. Arra keresi a választ, hogy Pál mikor, milyen helyzetben, milyen céllal használja az egyes neveket. Ha a modell megfelelő cáfolatot kap, módosítani vagy elvetni kell. Működőképessége ezért nem előzetes tekintélyen, hanem a páli szövegek ismételt vizsgálatán áll vagy bukik.

A HáromNév Modell alaptétele a következő:

Pál leveleiben a „Fiú”, a „Krisztus/Felkent” és az „Úr” nem egyszerű szinonimák. A „Fiú” az Istenhez tartozó, általa elküldött, kijelentett és halálra adott alak; a „Krisztus” a halálba adott Fiú megfeszített, hirdetett és közösségileg testet öltő valósága; az „Úr” pedig a feltámasztott, felmagasztalt és uralomra helyezett Krisztus neve.

A HáromNév Modell kritikai jelentősége abban áll, hogy megkérdőjelezi a későbbi keresztény írásmagyarázat egyik alapvető előfeltevését: azt, hogy Pál leveleiben a Fiú, a Krisztus/Felkent és az Úr megnevezések magától értetődően, minden esetben azonos teológiai tartalommal és azonos funkcióval bírnak. A modell ezzel szemben azt állítja, hogy Pál névhasználata differenciált: a Fiú az isteni küldés és átadás neve, a Krisztus a megfeszített és közösségileg testet öltő létvalóság neve, az Úr pedig a feltámasztott és felmagasztalt Krisztus uralmi neve. Ha ez igaz, akkor a hagyományos magyarázat sok esetben nem Pál saját szemantikai rendjét bontja ki, hanem későbbi dogmatikai egységesítést vetít vissza a páli szövegekre.

HNM- mert fontos

Az alábbiakban Pál kommunikációjának, üzenetének, pragmatikai (az adó által közölni kívánt szándék szerinti) és apobetikai (eredményességi) elemzésén alapuló modellt, a HáromNév Modellt (HNM) fogom ismertetni. A modell feltárja Pál apostol szemantikai (jelentéstani) alapú névhasználatát, vagyis azt, hogy Pál milyen jelentéstartalommal felruházva, milyen szemantikai alapon használja a leveleiben a krisztusra!felkentre, és a Fiúra vonatkoztatott különböző neveket.

A modell jól működik, tanulmányomban a modell alapján feltárult páli üzenetnek csak a fő paradigmáit vetem fel, további kritikai vizsgálata jövőbeni feladat, amire bátorítom jelen tanulmány olvasót is. A modell ugyanis tényleg csak egy modell, még ha működőképes is. Megfelelő cáfolat esetében a modellt vagy el kell vetni, vagy módosítani kell.

Izmáel és Izsák

Van néhány problémám azzal, amit Pál tanított a galatabelieknek Izmáelről, és Izsákról. Elég jelentőségteljes vitám van itt Pállal, mert úgy érvel a galata levélben, hogy nem is ellenőrzi le, vagy nem is gondolkodik el azon, amit mond! Mit mond itt! Hát azt, hogy "Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól. De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való az ígéret által." Gal4:22-23.

Akikről itt beszél Pál, azok két állapot gyermekei: Ismáel, és Izsák. Izmáel született elsőként, a szolgáló Hágártól, Izsák pedig a másodikként, a szabados Szárajtól, a feleségtől. Hogy is van ez! Itt egy kicsit meg kell állnunk, és egy kicsit tanulmányozni kell az írásokat, mert az nem lehet, hogy minden esetben Ábrahám az atyja a két gyermeknek. És majd látni fogjuk, hogy nem is így van: nem Ábrahám mindkét gyerek apja, mert az első gyermek nem Ábrahámtól van. Hanem Ábrámtól. Ez egy kicsit megfűszerezi a történteket. Lássuk hogyan!

Egy blogról és az antikrisztusról

Van egy blog, ahol a blog szerkesztője néha beidézi az olvasók hozzászólásait, véleményeit. Most is ez történt, amikor különböző szavak különböző teológiákat jelölnek meg. Itt az egyik hozzászólás:

"Nem gondolod, hogy az Újszövetség tudósainak abba kellene hagyniuk, hogy a halottak közül feltámadt embereket „újraélesztésnek” nevezzék (pl. az 1 Királyok, 2 Királyok könyvében, a különböző Újszövetségi jelenetekben és a hellenisztikus hagyományokban szereplőket)? Ezek nem feltámasztások (egy majdnem halott állapotból), hanem valódi „feltámadások” egy valóban halott állapotból! Az Újszövetség tudománya a „feltámadás” szót a halottak közül a halhatatlanságba való feltámadás jelentésére használta fel, de ez a kifejezés nem ezt jelenti, csak azt, hogy feltámadt a halálból. Valójában Jézus feltámadt ÉS halhatatlanná vált, és meg kell magyarázni, hogy Jézus követői miért gondolták mindkét dolgot Jézusról."

Fiú (υἱός- huios) Krisztus (χριστός- christos) Úr (κύριος- kyrios)

Bevezetés

A keresztény hagyomány a „Fiú”, a „Krisztus” és a „Kyrios” fogalmait többnyire egymással felcserélhető megnevezésekként kezeli. E tanulmány kiindulópontja azonban az a felismerés, hogy ezek a kifejezések nem pusztán címek vagy szinonimák, hanem különböző létállapotokat jelölnek.

Ez a megközelítés nem a történeti–dogmatikai hagyományból indul ki, hanem egy ontológiai olvasatból, amely a lét változására és az egzisztenciális átalakulásra helyezi a hangsúlyt.

Az ember hajlamos arra, hogy amit lát, azt tekintse valóságnak. A testet, a mozgást, a születést és a halált. Úgy gondolja, hogy az élet az, ami most történik, és a halál az, ami ezt megszakítja. De van egy másik nézőpont is — egy olyan, amely szerint az, amit életnek nevezünk, már eleve nem az, aminek hisszük.

Ez a gondolkodás különösen erősen jelenik meg Pál apostol írásaiban. De nem közvetlenül, nem rendszerezve, hanem szétszórtan, feszültségekben, ellentmondásnak tűnő mondatokban. Ezek mögött azonban egy mélyebb összefüggés húzódik meg.

"... az Egyház, mint Krisztus élő teste..."

Van hazánkban egy blog, ahol két bejegyzés is született a most hétvégén történt választásokról. Mind a kettő írás lényege az, na mindegy is, hogy mi a lényege, ami a fontos dolog a blogon, hogy a második bejegyzés hozzászólásai között egy hozzászólásban ez hangzott el: "...az Egyház, mint Krisztus élő teste...". 

Na ez az, ami egy nagy hazugság! Ilyen ugyanis nincs leírva sehol, hogy Krisztus ÉLŐ teste az egyház! Inkább úgy van ez, hogy a krisztus/felkent teste az egyház, a krisztus/a felkent pedig a halott Fiú (aki már feltámadt, és Kyrios/vagyis Úr lett belőle).  Valahogy így: "Ti pedig  krisztus/ felkent teste vagytok, és tagjai rész szerint!" Kor12:27 Az egyház tehát a krisztus teste, és a test egy, de a tagjai sokan vannak. "Ha pedig az egész egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test." 2Kor12:19-20 

Egy halottnak nem lehet ÉLŐ a teste. Az egyház a krisztus teste, de nem az élő teste, ezt sehol sem mondja Pál. Egyszerűen a teste. A tagjai pedig a gyülekezetbe, a templomba járó hívők. Van aki prédikál, valaki nyelveken beszél, valaki magyarázza ezt, s van akinek tisztátalan a feladata. A tagok azonban nem élők! Csak az új emberük, a fiúságuk él őbennük.

Így van ez! Krisztusnak nem lehet élő teste az egyház!

Na, minden jót!

σατανᾶς -שָׂטָן (szátán)- ellenfél, vádló- akadályozó

A "sátán" szó 27 alakalommal jelenik meg az Ószövetségben, és 36 alkalommal jelenik meg az Újszövetségben. Ez az ószövetségi 27 előfordulás nem egyformán „Sátán”, hanem sok helyen használják mint ellenség, akadályozó: "És ellenséget támaszt az Úr (יְהוָה- JHWH) Salamonra...." „És JHWH támasztott egy szátánt Salamonnak” 1Kir:11:14 Fontos, hogy itt JHWH az, aki „sátánt” támaszt, de itt a sátán nem az ördög, hanem a JHWH által felállított ellenfél.  A szót emberekre is használják politikai ellenfél, vagy hadvezér szerepben is. Az igazi sátán specifikus szerepben csak néhány helyen jelenik meg: Jób 1–2; Zak 3; 1Krón 21:1. Azonban nagyon fontos, hogy a 27 előfordulásból csak nagyon kevés helyen jelent különleges szereplőt, és a legtöbbször nem egy név, tehát nem egy személyes ördög. A sátán nem egy alapfogalom, hanem egy működés, vagy viszony, tehát többségében "ellenfél", ritkán a "vádló", tehát nem ördög, mint személy. A köztes időszakban, ami nagyon fontos, a zsidó irodalomban a vádló önálló lény lesz, megjelenik a gonosz hatalom gondolata, és itt születik meg az a kép, amit az Újszövetség már használ. 

διάβολος (diabolos)- vádló, rágalmazó, ellenség

A διάβολος (diabolos) szavat úgy fordítják görögről magyarra, hogy ördög. Az Újszövetség szövegében 37–38 alkalommal fordul elő. A pontos szám attól függ, hogy egyes szövegváltozatokat hogyan számolnak, de ez a standard tartomány. Ez nem túl sok, ha figyelembe vesszük az egész Újszövetséget. A „διάβολος” szó eredetileg nem egy „lényt” jelent feltétlenül, hanem funkciót (vádló, ellenséges szerep).

Digitális személyazonosító

"Rengeteg információ volt arról, hogy mit is jelent valójában a digitális személyazonosító bevezetése, és kiterjesztése. És mindíg tartd szem előtt: egy olyan államban ahol a polgárok mindent tudnak a kormányukról, azt nevezik demokráciának. Egy olyan államban viszont, ahol a kormány mindent tud a polgárokról, azt nevezik zsarnokságnak. Soha ne jussunk el odáig!"  Anderson Christine Margarete (Anderson Christine)

az Európai Parlament képviselője

Kűriosz- „κύριος”

A "kűriosz", vagyis az "Úr" szó, Pálnál minden esetben a feltámadt krisztust, a felkentet jelöli! Amikor Isten Fia meghalt, akkor ő részesült  testben és a vérben, vagyis megtestesült, és krisztussá vált. A krisztus tehát egy teológiai cím, aki nem Jézus. Tehát amikor krisztus, a felkent feltámadt, Úr, vagyis Kűriosz lett belőle. A kűriosz egy hatalmi cím, nem úgy, mint a krisztus, ami egy teológiai cím. Krisztusnál, a felkentnél soha nem a néven, hanem a kozmikus szerepen van a hangsúly.

Pál kedvenc kifejezése "ἐν Χριστῷ" a krisztusban van: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés.” 2Kor5:17 Ez a formula 80- 90 szer fordul elő, és sehol nincs ott a Jézus szó, nem úgy szól a szöveg, hogy "Ha valaki Jézus Krisztusban van, új teremtés..."! Ezért a teológiai részekben általában a krisztus a kulcsszó, ahogyan itt is: krisztusban, nem pedig Jézusban. Ezért a teológiai érvelésekben gyakran a krisztus- felkent dominál. 

Elohim- JHWH (Elohim)

Pál ott tévedett nagyot, hogy az evangéliumot az ember önmeghalásához, krisztusban levéséhez kötötte, miközben az evangélium valójában nem más, mint a halál megszűnésének híre. Pontosabban ez sem igaz, mert Pál ugyan észlelte önmagában a szellemit (Gal1:16), azt gondolta, hogy ez a szellemi, ez a láthatatlan fog az elragadtatással megjelenni. Arra viszont nem gondolt, hogy ez a valami, ez a szellemi amit érzett, éppen Istent próbálja meg legyőzni. Hiszen nagyon sokan voltak, akik szellemileg olyanok akartak lenni, mint Isten. Nézzük hogyan!

Összeütközés

Most megpróbálom összefoglalni azt, hogy szerintem hol vannak az óriási ütközéseim a keresztény hagyománnyal.

Amit fontos tudni, hogy én nem Pálon keresztül hiszek Istenben, hanem Isten miatt nem tudok Pálnál maradni. Ez fordított irány, mint amit a teológiák többsége csinál. Én nem egy "páli reformot" végzek, hanem istenhitből fakadó kritikát vallok. Mert Pál nem a mérce, hiszen Isten nem azonos Pál nyelvével. A legtöbb vita ott csúszik félre, hogy aki eltér Páltól annak magyarázkodnia kell. De ha Isten az első, akkor Pál tanú, nem alap, Pál nyelv, nem valóság, Pál út, nem cél. Az út pedig nem azonos a forrással. 

"Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe" Róma 1: 17

A „Fiúságba vetett hit” nem közvetlen, nem önmagában adott. A Fiú nem hit-tárgy, hanem ontológiai forrás. Ami hitté válik, az a Krisztus (a Felkent) – az a testi–véres, halálon átesett, megtestesült állapot, amely láthatóvá, megfoghatóvá, követhetővé teszi azt, ami a Fiúban volt.

Amíg nincs Krisztus (Felkent), addig nincs hit. És amíg nincs hit, addig a Fiú csak ontológiai tény, nem hitbeli valóság. A Fiúságba vetett hit csak Krisztuson keresztül lehetséges, mert a Fiú nem jelent meg testben mint Fiú, hanem a halálban vált testté, és Felkentként (Krisztusként) lépett be a történelembe és az emberi tapasztalatba.

Barnabás pontosan ezt mondja más nyelven: nem a „Fiúba kell hinni”, hanem abban, aki „ἐν σαρκὶ φανεροῦται” – testben megjelenik, és a hit a testen, a szenvedésen, a véren keresztül keletkezik.

Ha egy mondatba sűrítem, ezt a tételt, így hangzik nagyon tisztán: A Fiú nem hit kérdése – a Krisztus az.  A Fiú a forrás, a Krisztus az esemény, a hit pedig az eseményhez kötött válasz.

Ez erős, és nem keresztény közhely, hanem radikálisan korai, pre-dogmatikus krisztológia. Ezért amíg nincs meg a krisztus, a felkent hit, nincs meg a Fiúságba vetett hit sem!

Pál nagyon pontosan értette azt, amiről beszélt! Értette, és tudta! De nem volt igaza!