Pál és a törvény

Sem teológia végzettség, sem újszövetségi phd tanulmányok a páli levelek alapos ismeretén kívül nem szükséges, amely megmagyarázza Pálnak, a sinai- hegyi törvényekhez való sajátos viszonyulását. Ellenfeleivel folytatott vita központi témája ez. Ennek okát a sorok között megbújó, és időről időre megjelenő motívumban (Gal3:19-20; ApCsel7:53; Zsidó2:2), a törvény eredetének meglepő páli gondolata adja. William  Wrede már a múlt század közepe táján felismerte, hogyha a római levéltől teljes függetlenségében tudjuk értelmezni a galata levelet, (ahogyan ezt egyébként az eredeti olvasóknak is tennie kellett), akkor úgy tűnik, hogy Pál megtagadta, hogy Istennek bármi köze is van a törvényhez, “valami, amit Isten nem szándékozott megtenni” (Martinus C. de Boer, Galatians,). Az angyalok tehát Isten engedélye nélkül cselekedtek. Vannak, akik ezeket az angyalokat „a világ elemeinek” nevezik (sztoicheia), akikről Pál a galaták következő fejezetében beszél.

A törvénynek tett engedelmesség tehát nem Istenhez, hanem csak az angyalokhoz tartozik. A törvény az embereket a világelemek kiskorúságában tartja (stoicheia tou kosmou, Gal. 3, 9), akik maguktól függően tartották őket, amíg Isten Krisztuson keresztül nem szabadította meg őket a törvény átkától (vö: Gal. 1-5).
Schweitzer, Pál apostol misztikája c. munkájában találóan jegyzi meg: “Azzal az állításával, hogy a törvény az angyalok uralmát jelentette, és nem Isten uralmát, Pál lépést tett a zsidó gondolkodási világon kívül, és előkészítette az utat a gnoszticizmushoz.” (70-71.o).
Pálnak azt az állítását, miszerint a sinai törvény angyali, nem isteni eredetű, a Róma5:20 is megerősíteni látszik. Itt a fordítások általában nem adják vissza az eredeti olvasatot, a legtöbb fordítás az első igét egyszerűen „bejött” vagy „belépett”- ként fordítja megfosztva eredeti jelentésétől: a görög „pareiserchomai” ige azonban szó szerint azt jelenti, hogy „lopakodva jön” vagy „méltatlan motívumokkal” (lásd Bauer Lexikon). Az egyetlen más alkalom, amikor a szót a páli levelekben használják, a Gal. 2: 4, és a fordítók itt már helyesen adják meg azt a jelentést, amit valóban jelent: „belopózkodott hamis atyafiakért, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat…”(Károli).

Ha igaza van Wrede-nek és a megigazulás tanítása jellemzően a törvény körüli viták kísérőjeként jelenik meg, és csak ezzel együtt érthető, mi több, csak erre szolgál, akkor joggal merül fel a kérdés, miért volt a törvény körüli vita? Ennek egyik lehetséges okát a törvény különös eredetének páli értelmezésében találhatjuk. Szerintem érthető, hogy Pál apostol azt mondja a szerinte hamis cselekvő testvérekről/atyafiakról, hogy “belopódznak”, de miért gondolná, hogy a törvény Istentől származik, ha ugyanazt mondja a törvényről, hogy méltatlanul lépett be, illetve belopódzott? A választ maga Pál adja meg: a törvény angyalok rendelése volt. Gondolom azok között, akik ismerik a páli leveleket, felmerül a kérdés, hogyha “az angyalok által hirdetett beszéd” (Zsid2:2) vagyis a törvény, Pál szerint nem Istentől származik, akkor Isten mely beszédeit bízta a zsidókra (Róma3:2). Nyilvánvalóan nem a törvényt bízta Isten a zsidókra, hiszen Isten ezen beszédeiben egyesek nem hittek (Róma3:3). A törvény viszont nincs hitből (Gal3:12), a törvénybe nem kell hinni, nem azért adatott (“angyalok rendelésére, közbenjáró által”), hogy hinni kelljen benne.

Isten azon beszéde, amire Pál utal, adja a hit alapját, hiszen “a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje/beszéde által” (Róma 10:17). Nyilvánvalóan a törvény nem lehet azonos Isten zsidókra bízott beszédével. Akkor mi lehet ez a beszéd, amit Isten a zsidókra bízott, és amiben egyesek nem hittek már az Ószövetségi időkben sem? A kérdés költői, hiszen már láttuk, hogy Isten beszéde valami egészen más, mint az írott törvény. A válasz nem egyszerű, de feltételezhetően az a beszéd, amit Pál "meghallott", és hirdetni kezdett.

A három- féle test

A  “szóma pszühikon” (érzéki/lelki test), “szóma pneumatikon” (szellemi test), “szóma dokszész” (dicsőséges test), mind- mind Pál apostol szóhasználata, mindegyik a ‘test’ egy bizonyos állapotára utal. Az 1Kor11:23-ban leírt kijelentésben a Fiú azt mondja, hogy “Ez az én “szómám” értetek”. A kijelentés eredeti szövege szerint ez a “szóma” ‘átadatik’ valakitől valaki, vagy valami másnak. A Fiú “szómáját” valaki átadta, odaadta valakinek, vagy valaminek. A kérdés az, hogy a kijelentésben milyen “szóma” adatik át? Érzéki/lelki test (szinonímája a bűnös hús, a “szarksz”), szellemi test, vagy dicsőséges test?

A fenti 3 “szóma” közül a kijelentésben csak és kizárólag a “szóma pneumatikon” (szellemi test) adathatik át. Ez a “szóma” a “bűnös húshoz” (szarksz) hasonló “szóma” (Róma8:3; Fil2:6-8), a legkevésbé sem “szarksz”. A kijelentésben tehát ez a “szóma pneumatikon” szerepel, ami megtörhetetlen, hiszen “szellemi test”. Ez csak hasonló a “bűnös húshoz”, (a “szóma pszühikon”, vagyis érzéki, lelki test egyik szinonímája, megfelelőjének).

A “szóma pneumatikon” definíció szerint nem hús és vér. Nem lehet sem keresztre feszíteni, sem megtöretni, sem megölni, erre ember nem képes. Egy entitás létezik, aki ezt a testet halálra tudja adni, aki nem más, mint Isten. Világos mutatóink vannak arról, hogy Pál szerint Isten volt az, aki átadta, a halálra kezére adta a Fiát. Ez az aktus nem más, mint a megtestesülés, ahol a “szóma pneumatikon” “hús és vér” állapotba kerül az ‘átadatás’ során. A vér azt jelzi, hogy megtörtént az átadatás, a halálra adás (Luk22:44 erre utal).

Tehát a páli levelek alapos ismeretében kijelenthetjük, hogy a páli teológiában a vér nem a “testi-fizikai élet végét jelöli”, ahogyan a cikkben is elhangzott, hanem a szellemi test, a “szóma pneumatikon” életének a végét jelenti. Hiszen mi is az Úrvacsora lényege?

“Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak HALÁLÁT hirdessétek, amíg eljövend.” (1Kor11:26). 

Pál apostol mindennapjai

Az igazság az, hogy Pál apostol saját napjaiban nem ő volt a hatalmas, mindenütt jelenlévő apostoli tekintély, amely az Újszövetség szerint és a mai keresztények számára tűnik. Pál hét darab hiteles levelei mindegyike azt mutatják, hogy mindenütt, ahol megfordult, ellenségei voltak. Nemcsak a keresztény mozgalmon kívülállók között, hanem belül - a jeruzsálemi apostolok, a korintusi szuper apostolok, a galatai zsidó- "keresztény" misszionáriusok vagy a filippi "kutyái" között is. Ezek a különféle "keresztény" vezetők saját nézetekkel rendelkeztek, amelyek minden esetben ellentétben álltak Páléval. És ezek csak azok a csoportok, amelyekről tudunk. Hány tucat más is lehetett ott? Mit gondoltak ezek az emberek? Mit hittek? Mi volt a "kontextusuk"? Sajnos mivel nincsenek leírva, nincs "textusunk", nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy nem azt hitték és gondolták mint Pál, hiszen vitájuk volt Pállal.

Azt is tudhatjuk, hogy Saul (Pál apostol) írástudó farizeus volt, ami viszont vitatott, hogy az is maradt. A bibliai beszámolók szerint beszélt héberül is, de Pál forrása minden bizonnyal a Septuaginta (görög nyelvű ószövetség) lehetett, hiszen görög anyanyelvű volt. Pál igazából mindent az írásokból magyarázott. A nevéhez köthető hit általi megigazulás tanát is az írásokból vezeti le, és mint alább látni fogjuk ez igencsak problémás Pál esetében.

Az élet úgy hozta, hogy közel tíz éves terápiás és diagnosztikus ismereteket szerezhettem különféle tanulási és fejlődési zavarok terén. Tapasztalataim és a hiteles páli levelek alapján arra jöttem rá, hogy a páli jellemrajhoz hozzátartozik az a sehol nem említett, feltételezhetően igaz tény, hogy Pál különös "idézési és szövegértelmezési” szokásai mögött valamiféle írott nyelvi és/vagy nyelvfejlődési zavar állhatott, amit az alábbiakban meg is tárgyalunk. Keresztény apologetáknak is feltűnt már ez, amire a „kor idézési szokásaira” hivatkozva próbálnak erőltetett magyarázatokat adni, pedig az ok sokkal profánabb.

Pál általában (szinte mindig) diktálta a leveleit, és csak a végén, a köszöntést írta le saját kezűleg. Kivételt képez a Filemonhoz írt levél, amit börtönből írt, és ami mindössze egy fejezetből áll, gyakorlatilag a legrövidebb hiteles páli levél. Ennek két oka lehet: 1. nem értette és ismerte azt a nyelvet, amin írták a diktálást, vagyis a görögöt; 2. nehezére esett az írás, lassan ment neki stb. Mivel tudjuk, hogy Pál görög anyanyelvű volt, Tarzuszból, Kisázsiából származott, valószínűbb, hogy nem az első lehetőség miatt diktált, hanem a második miatt.

"A köszöntést én Pál írom a saját kezemmel, ami ismertető jegye minden levelemnek. Így írok." (Tessz3:17) Hogyan ír? Miért volt fontos ezt megjegyeznie? Azért, mert valószínűleg különös, jellegzetes írásmódja lehetett, amiről felismerhető volt az írása. Talán csúnyán és kesze- kuszán írhatott. Ez pedig írászavarra, az írás alaki kivitelezésének a zavarára utal.

Pálnak viszont nem csak az írással volt baja, hanem a beszéddel is: "Ha pedig avatatlan (ἰδιώτης- szó szerint idiotosz, vagyis fogyatékos) vagyok is a beszédben," (2Kor 11:6) "Mert, úgy mondják, ... maga jelenvolta erőtelen, és beszéde silány." (2Kor 10:10). Pálnak vagy igen erős artikulációs zavara (dadogás, pöszeség stb), vagy valamilyen beszédfogyatékossága (pl. diszfázia) lehetett, ami miatt nehezen fejezte ki magát.

Mivel ezek a zavarok azonos idegrendszeri gyökerűek, általában különböző zavarokkal társulnak, ezért valószínűleg olvasási és szövegértési problémái is lehettek, ami megmagyarázza, az eredeti ószövetségi szövegek furcsa értelmezését és az eredeti jelentéstől eltérő beidézéseit. Így lehetséges az, hogy pl a Róm9:25-ben Pál veszi Hóseás könyvét, idéz belőle egy részt, majd valami egészen más értelemben használja fel a kiragadott szakaszt. Vagy amikor a Róma 3-ban a zsoltárokból idézve a szövegösszefüggéstől függetlenül mindenkit igaztalannak bélyegez, figyelmen kívül hagyva, hogy Dávid az ellenségeiről beszél, és nem általában az emberiségről.