Miért feszítették meg Jézust?

Ha elfelejtjük és figyelmen kívül hagyjuk egy rövid időre Pál teológiája és a szinoptikus evangéliumok között felfedezett irodalmi függőség létezését, és egy rövid időre történeti eseményekként értelmezzük az evangéliumokban olvasható Jézus történeteket, akkor igen érdekes következtetésekre juthatunk Jézus halálának okával kapcsolatban. A következtetések levonása kissé hosszadalmas, de szerintem megfontolásra érdemes. Ezen következtetések átgondolására Bart Ehrman blogjának legújabb bejegyzése szolgáltatta az alapot:

https://ehrmanblog.org/why-was-jesus-crucified/

Ehrman, mint történész szerint "nyilvánvaló, hogy Jézust politikai vádak alapján ölték meg, aminek semmi más oka nem volt. Úgy tűnik, hogy sokan úgy gondolják, hogy Jézus megsértette a hatóságokat azzal, hogy istenkáromlást követett el, és ezzel megsértette a korabeli zsidó vezetők vallásos érzékenységét (farizeusok, pl. vagy a Szanhedrin szadduceusai stb.). Valójában a rómaiakat nem érdekelték a zsidó istenkáromlással vagy a belső zsidó vitákkal, doktrínával és/vagy gyakorlattal kapcsolatos viták. Sőt, a nyilvántartás kristálytiszta, hogy mi volt a Jézus elleni vád. Politikai jellegű volt. Önmagát a zsidók királyának nevezte." írja a prof.

Namost szerintem ez nem teljesen fedi az evangéliumi szövegek által feltáruló tényeket, mégpedig azért nem, mert a kereszten a Jézus feje fölé szögezett írás, miszerint Jézus "a zsidók királya", nem Jézus önmagáról szóló tanúvallomása, hanem az ellene felhozott vád szövege volt. Jézus ugyanis egyetlen evangéliumban sem nevezte magát a zsidók királyának, a vita a zsidó vezetők és Jézus között mindig arról szólt, hogy ő vajon Isten fia, vagy a felkent-e. De miért lehetett Jézus feje fölé kiszegezve az a vád, hogy ő a zsidók királya? Szerintem erre van egy kissé bonyolult, de racionális magyarázat.

Lukács evangéliuma szerzőjének a tanúsága szerint, az általa leírt történések Tibériusz császár uralkodásának idején, Poncius Pilátus helytartósága alatt történtek. A történeti valósághoz hozzátartozik, hogy Tibériusz Caesar Augustus császár családi származását tekintve, az Imperator Caesar Augustus divi filius, általánosan elterjedt néven Augustus császár fogadott fia volt, hiszen bár háromszor nősült, Augustusnak sosem született fiúgyermeke. Miután Augustus fogadott apját, Julius Caesart halála után az istenek közé emelték, ezért Augustus princeps-nek, vagyis "isten fiának" neveztette magát. A későbbi princepsek mind felvették Caesar nevét is, ezért az az uralkodó szinonimája lett. Tibériusz is felvette a Caesar nevet, ami logikusan azt jelenti, hogy Tibériusz is jogot formált az "isten fia" titulusra.

A János evangéliuma beszámolója szerint a zsidók azzal a váddal érték el Pilátusnál Jézus megfeszítését, hogy Jézus "isten fiává" tette magát. Ha ezt a vádat a fent vázolt történelmi közegben értelmezzük, akkor érthetővé válik, hogy miért is történhetett az meg, hogy mikor "ezt a beszédet hallotta Pilátus, még inkább megrémül vala" (János19:8). 

Ha itt egy valóságos múltbéli szálat fedeztünk fel az elbeszélésekben, akkor a történeti Jézus halálának valóságos, történeti oka az lehetett, hogy Pilátus jó "hűbéresként", egy vallási alapokon nyugvó vádemelést követően meg akart előzni egy "örökösödési háborút" hűen szolgált uralkodója védelmében és önmaga kedvéért, hiszen ha Júdeában egy önmagát császári címmel felruházó rebellis uralkodói jogokra tör, akkor Pilátusnak minden bizonnyal véget ért volna helytartósága. Mindez megmagyarázná azt is, hogy Pilátus miért a "zsidók királya", és miért nem az "Isten fia" feliratot szögeztette Jézus feje főlé a keresztre.

források:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1sz%C3%A1r_(rang)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Tiberius_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r

https://hu.wikipedia.org/wiki/Augustus_r%C3%B3mai_cs%C3%A1sz%C3%A1r

Pál chiasztikus szerkesztési elve?

Egy olyan rendkívül érdekes felfedezésről értesültem, ami még publikálva sincs, ezért igen keveset lehet tudni a részletekről, viszont amiről tudni lehet, az valóban nagyon érdekes. Erről hadd mondjak néhány szót.

A már általam is többször idézett blog (vridar.org) komment mezőjében egy önmagát mitikusnak (tehát történeti Jézus szkeptikusnak) valló kutató azt állítja, hogy bizonyítékot talált arra, hogy a Gal 4: 4-ben „nőből született” kijelentése Pál eredeti gondolata, vagyis nem betoldás:-) Az említett úriember Pál „hiteles” leveleinek tanulmányozása közben számos chiasztikus struktúrát talált. Erről a szerkesztési elvről Márk evangéliuma kapcsán már én is beszéltem, a blogomon is lehet róla olvasni itt.
Az említett kutató állítása szerint jelenlegi projektjében dokumentálja az észlelt interpolációkat azzal, hol szakítják meg egy adott chiasztikus struktúrát a betoldásokkal. Ez a módszer az eredeti részeket is megerősítheti, hiszen megmutatja, hogyan illeszkednek a szerkezethez. Ez természetesen feltételezi, hogy a chiasztikus struktúrák Pál eredeti munkái, és az interpolátorok nem voltak tudatában ezeknek a chiasztikus szerkezeteknek. Arra a következtetésre jut, hogy a „nőből született” eredeti gondolata annak a szerzőnek, aki a Galata levelet írta.

A hír hallatán ebből a szempontból megvizsgáltam a Galata 4-et, és úgy tűnik, hogy a barátunknak igaza van, a chiasztikus struktúra egyértelműen felfedezhető:

az örökös (törvény alatt lévők)

kiskorú                                                           szolga (Gal4:1)

Isten fia

asszonytól lett                                                törvény alatt lett (Gal4:4)

megváltás

törvény alatt levők                                          a fiúság elnyerése (Gal4:5)

az örökös (törvény átkától szabadultak)

nem szolga                                                    hanem fiú; (Gal4:7)

Ábrahám fiai

Hágár Fia test szerint született;                      Sára fia az ígéret által (Gal4:23)

a megváltottak

nem a szolgáló fiai                                          a szabad fiai (Gal4:31)

Mit jelent ez, milyen következtetéseket lehet ebből levonni Pál teológiájával kapcsolatosan. Talán azt, hogy Pál mégsem volt doketista? Sztem nem, de az biztos, hogy ez a felfedezés új távlatokat nyit azon kutatásoknak, amik arra vonatkoznak, hogy minél jobban feltáruljon a kora kereszténység eredeti és mára már jelentősen átalakult krisztológiája. Kutatni mindenkinek szabad, úgyhogy hajrá:-)

Márk evangéliuma, mint pálos allegória IV. (a mimezis)

Egy dolog tűnik egyre biztosabbnak: Márk sem szóbeli, sem történeti alapú írott forrást nem használt evangéliumának megírásához. Márk nem történeti beszámolót írt a történeti Jézusról, hanem egy irodalmi remekművet hozott létre amelynek célja Pál teológiájának kifejtése, a páli misztika továbbélésének biztosítása egy olyan közegben, ahol Pál befolyása egyre inkább csökkent, vagy megszűnőben volt.

Dennis R Per MacDonald, The Gospels and Homer: Imitations of Greek Epic in Mark and Luke-Acts. című művében arra a következtetésre jut, hogy Márk azt akarta, hogy az olvasói észrevegyék Homérosz átértékelését. A szerző nagyon kifejezően, szinte költői formában magyarázza el, mi is a "mimezis", vagyis az "utánzás" művészete, amely az ókori irodalom egyik igen népszerű formája volt. Először is arra hívja fel a figyelmet, hogy "Nem szabad összekeverni ezeket az utánzásokat a plágiummal, [...] hiszen Jézust magasabb szinten mutatta be, mint Achilleus, Hector és Odüsszeusz."

"A képzett szerzők olyan méhek voltak, amelyek sok virágból vették a legjobb nektárt a szöveges méz előállításához. Seneca szerint az ilyen apianus szerzőknek „össze kell keverniük ezeket az ízeket egy finom vegyületbe, amely annak ellenére, hogy elárulja eredetét, mégis egyértelműen különbözik attól, ahonnan jött.” Akkor éri el az ember az utánzat magasságát, amikor „a valódi másolat minden sajátosságra rábélyegzi az összes sajátosságát, amelyet az eredetinek nevezhetünk”, így „lehetetlen látni, akit utánoznak."

"Mint az ősi retorika közmondásos méhe, Márk számos virágból - néhány zsidóból és néhány görögből - gyűjtött nektárt és alakította őket evangéliummézzé."

Természetesen Márknak csak az egyik forrása volt Homérosz, Márk felhasználta továbbá az Ószövetséget, és a páli leveleket is. Márk "mimezise", valamint szerkesztési elve zseniális, tulajdonképpen remek munkát végzett, ami a történelemre tett hatásából látható.

Márk evangéliuma 1. 2. és 3. fejezetének Ószövetségi forrásait, itt, és itt lehet tanulmányozni.

A páli levelek ismeretében egész nyugodtan feltételezhetjük, hogy Pál doketista nézeteket vallott a Fiú személyével kapcsolatosan. A "dokeo" szó szerint azt jelenti, hogy "úgy tűnik". Pál ebben az értelemben utal a Fiú testére: Róma8:3; Fil2:6-8. Ezek a versek azok amik Pál doketizmusára utalnak. A "látszat test" kifejezés viszont nem igazán megfelelő sztem. Én azt mondanám, Pál arra utal az idézett versekben, hogy a csak "úgy tűnt", hogy a Fiúnak hústeste van. 

Márk evangéliumában pont az "úgy tűnt" miatt megy folyamatosan a polemizálás azon, hogy a főszereplő ki is valójában: Isten Fia-e, vagy a Felkent/Krisztus. Hitből hitbe kell jutni ugyanis. A Fiúnak felkentként (Krisztusként) természetesen hús- vér teste van. Hiszen a Fiú meghalt, így lett belőle Felkent/Krisztus. Ezt felismerni, erre a hitre eljutni, hogy akit látnak az a Felkent/Krisztus, az kevés a páli rendszerben. A hitből (hogy akit látnak, az a Felkent/Krisztus, ez is hit), el kellett jutni a hitbe, hogy ő Isten Fia (ami nem látható).

Nagyon fontos érteni, hogy a Homérosz forrás valóságos. A szóma kifejezés (amit Márk és Pál is használ az Úr testére) írásos formában először Homérosz munkásságában jelenik meg, szóhasználatában a szóma még az emberi holttestet, vagy állati tetemet jelenti (Iliászban pl). Az Odüsszeuszban az alvilágban lévőknek, a halottaknak a testére is ezt a szót használta Homérosz. A legismertebb görög színpadi szerzők, például Pindarosz és Euripidész drámáiban is erősen jelenik meg a szóma, mint a test életfunkciók nélküli interpretációja. 

Márk azért zseniális, mert miután megértjük a szándékát, rájöhetünk arra, hogy első olvasáskor a Fiú az isten által elküldött, "úgy tűnik" hogy hústeste van fiúként jelenik meg. Aztán amikor a végére érünk a történetnek, és a sírboltban feltűnő fehér ruhás ifjú felhívására követjük a tanítványokat Galileába, és elkezdjük elölről olvasni az evangéliumot, (ekkor kezdődik el a Felkent/Krisztus evangéliuma) akkor meg mint a Felkent/Krisztus, a hús- vér Krisztus jelenik meg. Márk a chiasztikus szerkesztés és a "mimezis" remekművét alkotta meg. 

Források:

https://vridar.org/2019/10/05/ot-sources-for-the-gospel-of-mark-chapters-2-and-3/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Test_(teol%C3%B3gia)

Márk evangéliuma, mint pálos allegória III. (kutatási eredmények)

Hadd szőjem tovább azon kutatóktól vett néhány idézettel az eddigieket, akik tőlem és egymástól függetlenül jutottak arra a következtetésre, hogy Márk evangéliuma a páli teológia kifejtése.

"A Márk evangéliumában a példázatok megvitatása hasonló a pálos tanításokban rejlő rejtélyek megvitatásához, és ugyanazt az alapvető funkciót szolgálja. Ezen túlmenően Márk 4:12-ben Ézsaiást idézi, ami Pál római levelére utal, ahol Pál Izrael kudarcáról beszél. A Márk 4:13-ban a szerzõ folytatja azt, hogy az apostolok hasonlóképpen maguk sem értik a példázatát, ami ismét összhangban van a pálos szektummal, amely szerint a többi apostol, különösen Péter, Jakab és János, nem értette a Krisztus „valódi” természetét és jellemét (a fiúságot). A Márk szerzője úgy néz ki, mint Pál követője, aki Pálos -témákat sző a narratívájába." 

"A Márk evangéliumának négy ördögűző jelenete közül mind a négy ördögűzés felidézi Ézsaiás 65-et. A genezáreti ördögűzés azért érdekes, mert Genezáret több mérföldnyire van a víztől, és így valójában nincs értelme. Ez a Márk evangéliumának a számos földrajzi problémája közül az egyik, ami azt jelzi, hogy a történet szerzője nem a Galilea régiójából származott, és talán soha nem volt ott. Ez összhangban állna azzal, hogy a szerző Rómában élő Pál követő, amely a Márk evangélium írásának hagyományos helye, ahol úgy vélik, hogy Márk evangéliumát írták."

"A Légió története nem tűnik közvetlen utalásnak az Ézsaiás 65-re, hanem tartalmaz olyan témákat, mint Ézsaiás 65, függetlenül attól, hogy ez szándékos-e vagy sem. Ez ismét a pálos témára épül, amely szerint Jézus szerepe a bűnösök megváltója és az istentelenek megmentője. Az, hogy a tisztátalan lelkek megpróbálnak belépni a sertésekbe, azt jelenti, hogy az általa elfoglalt ember tisztátalanabb volt, mint a sertés, amit a zsidók a tisztátalan állatoknak láttak. A jelenet nyilvánvalóan tele van szimbolizmussal, és nem egy történelmi utalás."

(Robert G. Price: The Gospel of Mark as Reaction and Allegory 2007)

„Mark elsődleges célja az volt, hogy megvédje a kereszténység látását, amely ellen Pál apostol „ júdaista”ellenfelei harcoltak. Azért vállalta fel ezt a védelmet, mert az apostol nevében írt leveleket már nem tartották megfelelőnek, esetleg azért, mert Pál önmaga már nem volt jelen, hogy személyesen megvédje a hatalmát. Márk nem jelentett be semmilyen új Jézus tanítást, mert egyik sem volt számára elérhető: fő forrása az Ószövetség, a homérikus eposzok, és Pál levelei, nem a tanítványok vagy a szóbeli hagyomány. És így írt egy evangéliumot, amely implicit módon igazolta Pál és az ő írásainak hatalmát."

"Célom ebben a könyvben elsősorban a Márk és Pál levelei közötti irodalmi kapcsolat bizonyítékainak bemutatása. Ez az intertextuális kapcsolat mindkét irányban működik: a Márk evangéliuma kölcsönöz a leveleiből, és megerősíti az írások hatalmát ”

(Mark, Canonizer of Paul” by Tom Dykstra (2012)

Márk evangéliuma, mint pálos allegória II. (a chiasztikus szerkezet)

Nagyon sokat töprengtem azon, hogy vajon a Márk evangéliuma miért kezdődik úgy, ahogy: "A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete". Több probléma is felmerült bennem ezzel kapcsolatban. 

Az első felmerülő kérdés a Pál teológiájának ismeretében az, hogy miért jelenik meg a "Jézus Krisztus" (ami a HáromNévModell alapján nem más itt, mint a néven nevezett Krisztus/ Felkent) kifejezéssel párhuzamosan az Isten Fia kifejezés is. Erre választ kaptam, amikor megtudtam, hogy Ehrman (nagyon meghatározó tudós) határozottan azt állítja, hogy az "Isten fia" kifejezés a v1-ben egy későbbi interpoláció, amit más tudósok is elfogadnak. Ez összezavart engem, mert egy ideig az a téves elképzelésem volt, hogy egy betoldás, mindig csak negatív értelemben jelenhet meg, tehát azért írtak bele a szövegbe, hogy egy teljesen más jelentéssel egészítsék ki az eredeti szerző gondolatait. Aztán pont a jelenlegi kérdés vizsgálatakor arra jöttem rá, hogy egy betoldás nem csak a jelentés módosítása, hanem a pontosítása miatt is lehetséges. Azt hiszem Márk evangéliumának kezdő versében is erről lehet szó.  

De felmerül egy másik, szerintem nehezebb kérdés is. Miért, de tényleg, miért tartotta fontosnak a szerző a kezdő versben kiemelni azt, hogy amit ír, az a "kezdete" a Jézus Krisztus (mint a nevén nevezett Felkent, vagyis a felkent Fiú) evangéliumának? Ennek semmi értelmi nincsen így önmagában. Minden olvasó, aki kezébe veszi az evangéliumot, annak biztos tudása van arról, hogy ahol elkezdi olvasni a szöveget, az az eleje annak, miért kell erre külön felhívni az olvasó figyelmét. A válasz Márk szerkesztési elvében rejlik.

Már a szerzői szándék ismertetésekor feltűnhetett, hogy rögtön az evangélium elején, majd a végén is megjelenik az a bizonyságtétel, hogy a főszereplő nem más, mint Isten fia. Ez az önmagába visszatérő érvelés nagyon jellemző Márkra. Ezt úgy nevezik, hogy a Márknak chiasztikus szerkezete (párhuzam, ellentét, párhuzam és ellentét együttesen megjelenő), szerkesztése van. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az önmagába visszaforduló történet, mint egy ovális kerék, ad újabb és újabb lendületet az eseményeknek. Márk evangéliumának teljes chiasztikus szerkezete fel van térképezve, amit itt ellenőrizni lehet:

 http://www.michaelturton.com/Mark/GMark_chiasm.html

Nem mindenki tudhatja, ezért mondom, hogy úgy tűnik, hogy a Márk evangéliuma eredetileg véget ért a 16. fejezet 8. versével, tehát Márk evangéliuma nem tesz utalást a testi feltámadására. A történet úgy tűnik véget ér akkor, amikor az üres sírt felfedezőket félelem és álmélkodás fogta el annyira, hogy a félelem miatt senkinek sem beszéltek a tapasztaltakról. És úgy tűnik, hogy itt véget ér az evangélium. De ez nem így van:-) Az eredeti és figyelmes olvasóknak rá kellett jönnie arra, hogy ezzel a befejezéssel nem végződhet evangélium, vagyis jó hír. Az evangélium tehát még csak most kezdődik. Az üres sírban lévő, fehér ruhába öltözött férfiú tulajdonképpen a szereplőkkel együtt elküldi az olvasót a történet elejére, vagyis Galileába. Az ovális kerékként felfogható chiasztikus szerkezet újabb lökést ad a történetnek, és elkezdődik maga az evangélium:-) A Krisztus evangéliumának kezdete:-) Amit egészen addig és addig és addig és addig lehet olvasni, ameddig az olvasó el nem jut az Isten Fiába vetett hitbe.

Zseniális megoldás:-) 

Márk evangéliuma, mint pálos allegória I. (a szerzői szándék)

Úgy tűnik, hogy a kereszténység és a keresztény teológusok Márk evangéliumát történeti beszámolónak gondolják. Pedig Márk narratívája legalább részben, de talán legnagyobb részben teológiai, nem pedig pusztán történelmi érdekek által vezérelt. 

Célom nem a Márk evangélium történeti hitelességének vizsgálata, hanem Márk evangéliuma irodalmi függőségének bemutatása, amit egymástól független, de ugyanerre a következtetésre jutó kutatások is valószínűsítenek. Ezek mindegyike azt valószínűsíti, hogy Márk egy irodalmi alkotás, ami Pál teológiájának a kifejtése, és nem történeti, hanem literális, főként ószövetségi írásokon alapul. Van történelmi magja, de ez inkább krisztológiai megfontolások mentén jelenik meg. Mivel Pál evangéliumának szíve a fiúságra, a fiúságba vetett hitbe juttatás volt, ezért első lépésben talán annak a megvizsgálása lehet a legcélravezetőbb, hogy Márk szerzői szándékában megjelenik-e a fiúság megerősítésére irányuló törekvés. Mi tehát Márk szerzői szándéka?

Én sokáig elhittem azt a fősodratú tudományos álláspontot, hogy Márk szerzői szándéka szerint a győztes messiáskirály képét akarta megváltoztatni a szenvedő messiás képére, azt akarta elmondani, hogy a Fiu (Jézus)) akkor is messiás volt, ha szenvedett és meghalt. De ez úgy tűnik, nem igaz:-)

Márk evangéliuma tulajdonképpen nem más, mint egy "szenvedéstörténet, hosszú bevezetéssel", ahogyan egyszer valamelyik tudós jellemezte. Ha figyelmesen olvassuk Márkot, akkor fel fog tűnni, hogy Márk evangéliumában a Fiú (Jézus) személyén és a halálán van a hangsúly, a Fiú (Jézus) személye és halála áll a középpontban.

Bart Ehrman, a blogján egy nagyon jó sorozatot közölt le a messiási titok és a szinoptikus probléma kérdéskörében, amiből az derül ki, hogy a Márk evangélium megírásának történelmi háttere az lehet (amire az Újszövetség különböző részeiből lehet következtetni), hogy az első hívők azt hitték, hogy a Fiú (Jézus) a feltámadáskor lett az Isten Fia. Ez volt a legkorábbi krisztológia. Ehrman szerint a Márk szerzői szándéka annak a megerősítése volt, hogy a Fiú (Jézus) már a szolgálata idején is Isten fia volt. Márk nem egy történelmi beszámolót akart adni a történeti Jézusról, vagy a szenvedő messiási képet akarta kialakítani, hanem a keresztény hit formálása volt a célja. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy, Márknak nem Jézus messiásként, hanem Isten Fiaként való bemutatása volt a célja.

Ezt a feltételezést látszik megerősíteni az is, hogy a Márk evangéliuma nem adopcionista evangélium, tehát nincs benne szó arról, hogy Isten bármikor (akár a János keresztségénél, vagy a feltámadáskor) örökbe fogadta volna a Fiút (Jézust). A Fiú (Jézus) alakja minden előzmény nélkül jelenik meg. Márk nem is közöl családfát, semmit nem tudunk meg a Fiúról (Jézusról), hiszen ez Márk számára nem kérdés, amit az evangélium elején magával Istennel mondat ki: "Te vagy az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm." Annak ellenére azonban, hogy ez a mondat rögtön az evangélium elején elhangzik, a Márk teljes evangéliumában csak két(féle) "lény" ismeri a Fiút (Jézust), mint az "Isten Fia" vagy az "Isten Szentje": a démonok (tisztátalan szellemek) és egy római katona (a keresztnél), aki nyilvánvalóan a pogányok szimbólumaként jelenik meg. A szerzői szándék legtisztább kifejeződése viszont megint csak érdekes módon, az evangélium végén nyilvánítódik ki a pogányság szimbólumának tekinthető római százados szájából: "Bizony, ez az ember Isten Fia volt!"

A HáromNévModell

Az alábbiakban Pál kommunikációjának, üzenetének, pragmatikai (az adó által közölni kívánt szándék szerinti) és apobetikai (eredményességi) elemzésén alapuló modellt, a HáromNév Modellt (HNM) fogom ismertetni. A modell feltárja Pál apostol szemantikai (jelentéstani) alapú névhasználatát, vagyis azt, hogy Pál milyen jelentéstartalommal felruházva, milyen szemantikai alapon használja a leveleiben Jézusra vonatkoztatott különböző neveket.

A modell jól működik, tanulmányomban a modell alapján feltárult páli üzenetnek csak a fő paradigmáit vetem fel, további kritikai vizsgálata jövőbeni feladat, amire bátorítom jelen tanulmány olvasót is. A modell ugyanis tényleg csak egy modell, még ha működőképes is. Megfelelő cáfolat esetében a modellt vagy el kell vetni, vagy módosítani kell.

A Fiú (Róma8:3; Róma8:32; Fil2:6-7; Gal1:16 1Kor11:23): Nincs megnevezne, nincs külön neve. Metamorfózis útján, alakváltást követően kerül "emberekhez hasonló formába, a bűnös hústest hasonlatosságába". A Fiú egy szellemi entitás, aki nem részese "húsnak és vérnek", és akit Isten a halálra ad. A halála a Pészahhoz kötődik, ezért halála nem tekinthető engesztelő áldozatnak.
A Krisztus (Felkent): az Isten által halálra adott Fiú. Tulajdonképpen a halálra adásban megtestesült Fiú. Az eklézsia, a hívők közössége adja a "Krisztus testét". A vére (hiszen a halálra adásban, a megtestesüléssel hús és vér részesévé lett) engesztelő áldozat az „előző szövetség” alatt elkövetett bűnök váltságaként. (Róma3:25)
Jézus (Krisztus): a néven nevezett Krisztus, illetve a Felkent, tehát a már halálra adott Fiú neve (Róma 10:13, 15:20; 1Kor1:2; 2Tim2:19;2Thessz1:12) akinek a vére az Új szövetség vére.
Úr Jézus Krisztus Az Isten által a halálból felemelt, helyreállított, és megdicsőített, ezáltal Úrrá tett Felkent Fiú neve.