Yeshu Ha-Nocri

 

A bSan 43a így szól: „A pészach estéjén felakasztották Yeshu Ha-Nocrit. Előtte negyven napig hírnök ment ki: ’Yeshu Ha-Nocrit meg fogják kövezni varázslásért, félrevezetésért, és mert Izráelt bálványimádásra csábította. Ha valakit tud valamit a védelmében, az jöjjön és nyilvánosan mondja el.’ De senki sem jött a védelmére, ezért felakasztották a pészach estéjén.”

Yeshu Ha-Nocriról szól ez a szöveg. Nézzük mit mond. Azt mondja, hogy "meg fogják kövezni varázslásért, félrevezetésért, és mert Izraelt bálványimádásra csábította." 

Nagyon fontos tudni, hogy a felakasztás, vagy fára szegezés az nem volt megengedett kivégzési mód a Tóra szerint. Négy lehetséges kivégzést alkalmaztak: fojtás, égetés, kard, és kövezés. Ezek közül az égetés volt a legkegyetlenebb, talán még a keresztény utódok által oly sokszor alkalmazott máglyán égetésnél is. Ebben az esetben egy kötelet kötöttek a kivégzendő nyakára úgy, hogy két oldalt tudják húzni, mindezt álló helyzetben, majd amikor a száját kinyitotta, akkor forró ólmot vagy fémet öntöttek a szájába. A lényeg az, hogy csak a kivégzés után akasztottak fára.

Megkérdeztem egy zsidó rabbit, hogy ez milyen? Nem keresztre feszítették? Gondolkodás nélkül azt válaszolta: "Kivégezték, majd felakasztották". De hogyan végezték ki? Az előző hitelesnek mondott írás szerint megkövezték. Akkor hogy is van? Mert a Talmudban az a rész van, hogy "felakasztották a pészach estéjén". Azonban írhatták volna úgy, hogy "megkövezték, majd felakasztották a pészach estéjén", így sokkal jobbnak tűnt volna.

Nem tudom értik-e? Az egyik beszámoló szerint megkövezik, majd felakasztják, ami egyébként szabad volt, a másik beszámoló szerint pedig felakasztották. Ezzel az utolsóval persze nem az a gond, hogy a zsidó törvényekkel teljesen szembe ment, hanem az, hogy bűnös dolog lett volna felakasztani Jézust. 

Az első és az utolsó mondat beszúrásnak tünik. De csak akkor, ha a Bibliát vesszük mérvadónak, hiszen maga a Biblia mondja el nekünk, hogy volt egy utolsó vacsora is, és ha komolyan vesszük a beszámolókat, akkor Jézus elfogása huszonnégy órával előbb történt csak meg. Előbb negyven napnál. Ha viszont a Pál által mondottakat vesszük mérvadónak, akkor nagyon is lehetséges, hogy a Fiú meghalt, és maga Krisztus volt az akit kivégeztek, nem pedig Jézus.

Ez természetesen a zsidók Talmudjából való, de ez van, amikor Jézusról beszélnek, pedig egyszer van róla szó. A Talmudnak is el kellett tűrnie a beavatkozásokat, a beszúrásokat, de még mindíg jobban tudták a zsidó hagyományokat, mint a keresztény barátaik.

A zsidókhoz írt levél

Van a szentírásban egy levél, a Zsidókhoz írt levél, ami azért érdekes számunkra, mert benne van a Jézus név, mindössze tizenháromszor, amiből négyszer az utolsó fejezetben, és az összes többi megállapítás az a Fiúról szól. A Jézus név egyszer a második, a harmadik, a negyedik a hatodik, a hetedik fejezetben, kétszer a tizedik és a tizekettedik fejezetben, és a tizenharmadik fejezetben négyszer fordul elő. Nézzük meg ezeket sorban egymás után úgy, hogy kiveszem belőle a Jézus nevet.

 "Azt azonban látjuk, hogy, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált." Zsidó2:9

"Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztusra..." Zsidó3:1

"Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz." Zsidó4:14

"Ahová útnyitóul bement érettünk, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint." Zsidó6:20

"Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé" Zsidó7:20

"Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Krisztus testének megáldozása által." Zsidó10:10

"Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a vére által," Zsidó10:19

"Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült." Zsidó12:2

"És az újszövetség közbenjárójához, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére." Zsidó12:24

"Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz." Zsidó13:8

"Annakokáért is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett." Zsidó13:12

"A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat," Zsidó13:20

"Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, ami kedves ő előtte a Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen." Zsidó13:21

A Bibliában van a Fiú, és van a Krisztus. Az összes többi értelmetlen.

A fetámadásról

 

Egy nevezetes blogon, "Jézus fetámadása történelmi tény? Igen." címmel egy igen érdekes beszélgetés alakult ki a blog olvasói között, és ezt Szalai Miklós feltámadásról alkotott nézetei és olvasmányai alapozták meg.

Szalai azt írja, hogy sajnos Wright munkáját még nem olvasta, viszont most fordította le W. L. Craig nagy munkáját, az “Értelmes hit”-et. Mindez azt fejti ki, hogy a bayesiánus analízis alapján az üres sírral és a Feltámadott megjelenéseivel és a keresztények hitével kapcsolatos tényeknek a legjobb magyarázata az, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból. "Lehet, hogy Wright jobban és alaposabban érvel Craignél, tehát mindazt, amit itt mondok, ne vegyétek valamiféle “végleges” álláspontnak, csak a Craig érveivel kapcsolatos kételyeimet szeretném megfogalmazni."

A következő tények az üres sírral kapcsolatban, amelyeket a Feltámadás hipotézise nem magyaráz meg jól:
"1. Craig részletesen és meggyőzően elmagyarázza, hogy Jézus használta magára az Emberfia jelzőt – és azt a képet, hogy ő, mint Emberfia az atya jobbján áll az égben. (Craig azzal bizonyítja ezt, hogy leírja, hogy zajlottak az “istenkáromlással” vádolt emberek perei, milyen formák között, a korabeli zsidóságban és rámutat, hogy a jelenet, amikor Jézus a Szanhedrin előtt a főpapnak mondta ezt, pontosan megfelel ennek a leírásnak.) Tehát ez bizonyosan egy teljesen hiteles történet. Majd rámutat, hogy István vértanú megöletése előtt pontosan ugyanezt a képet használta hitének megfogalmazására: látta megnyílni a mennyet és az emberfiát állni az Istennek jobbján. Utána viszont az “Emberfia” szót már sohasem használja Jézusra az Újszövetség: sem a Cselekedetek, sem a páli levelek.

Hogyha ez így van, akkor ebből arra kell, hogy következtessünk, hogy István hitvallása az első keresztények (a jeruzsálemi ősegyház) hitének a leghitelesebb dokumentuma, ez áll a legközelebb ahhoz, amit Jézus magáról és az első keresztények Jézusról hittek. Csakhogy István ebben a rendkívül részletes, az Ószövetségi Izráel egész történetét (az ősatyáktól fogva) áttekintő hitvallásában sehol nem említi sem az üres sírt, sem a feltámadt Krisztus megjelenéseit. Elképzelhető-e, hogy amennyiben az első keresztények valóban azért hitték volna, hogy Jézus megváltó és egy isteni lény, mert üresen találták a sírt és aztán megjelent nekik többször Jézus, akkor ezt a tényt István a vértanúságakor ne említette volna?
2. Minden mozgalomban, vallásban nagy tiszteletben részesítik az alapító sírját. Zarándokolnak oda, feldiszítik. Például a kommunizmusnak a Lenin-mauzóleum volt a jellegzetes kultuszhelye, az angolok pedig úgy verték le a Mahdi mozgalmát, többek között, hogy arra kényszerítették a szudáni mohamedánokat, hogy meggyalázzák a Mahdi sírját. Hát még így kellene legyen ez akkor, ha Jézusnak nem csak sírja volt, hanem ő fel is támadt onnét, és az első keresztények hite ezen alapult. Csakhogy az Apostolok Cselekedeteiben egyáltalán nincs arról szó, hogy Jézus sírját az apostolok látogatták volna, kultuszban részesítették volna. És arról sem, hogy a Szanhedrin, vagy a római kormányzat valamilyen intézkedésekkel megpróbálta volna elejét venni ennek a kultusznak. Ennek az egyedüli racionális magyarázata az, hogy az első keresztények vagy nem tudták, hogy hol van Jézus sírja, vagy nem tulajdonítottak a sírhelynek különösebb jelentőséget – de ez nem egyeztethető össze azzal, hogy hitük az üres síron alapult.
3. Pál a Korinthusiakhoz írott első levél 15. részében, amely a filológusok szerint alig húsz évvel az események után keletkezett, és több száz még élő szemtanúra hivatkozik, akiknek Krisztus megjelent – így tehát ez a legfontosabb történelmi bizonyíték Krisztus feltámadása mellett – egyáltalán nem említi az üres sír tényét. Egy szóval sem. Hogyha az első keresztények hite Krisztus feltámadásában az üres síron alapult, akkor hogyan mellőzhette Pál ezt."

Tények a megjelenésekkel kapcsolatban, amelyeket a Feltámadás hipotézise nem magyaráz meg jól:

"A legfontosabb természetesen az, hogy amennyiben Isten Jézus feltámadásával akarta igazolni a keresztényeknek (és az emberiségnek), hogy Jézus az volt, akinek mondta magát (Isten és Megváltó), akkor ennek a csodának nem néhány tucat (és érthetően elfogult) ember előtt kellett volna történnie, hanem nyilvánosan. Jézus elmehetett volna például – ezt már Kelszosz is felvetette a keresztényekkel vitázva – Rómába, és a szenátus és a császár előtt tanúsíthatta volna isten voltát és feltámadását. Jézus – hiszen isten volt – elmagyarázhatta volna az embereknek például azt, hogy hogyan kell valamelyik halálos betegséget meggyógyítani (például a himlőt, amely Jézus után még áldozatok százmillióit követelte, mielőtt a huszadik században sikerült leküzdeni), és ebben az esetben emlékezete akkor is fennmarad és meggyőzi az embereket az ő Isten voltáról, amikor már távozott az emberek közül.
De ez a megfontolás MINDEGYIK történeti kinyilatkoztatáson alapuló vallásra érvényes: ha Isten létezne és kommunikálni akarna nekünk valamilyen üzenetet, akkor ezt valószínűleg úgy kellene megtennie, hogy az minden korban és minden kultúrában élő ember számára hozzáférhető legyen, nem pedig úgy, hogy egy partikuláris történelmi esemény illetve szöveg, illetve hagyomány révén juttatja el hozzánk ezt az üzenetet, amely a földrajzi, kulturális és technikai korlátok miatt a legtöbb ember számára hozzáférhetetlen.
Ezért a továbbiakban ezt a megfontolást teljesen ignorálni fogom, és csak specifikusabb tényeket vetek fel a megjelenésekkel kapcsolatban:
1. Jézus a Feltámadás után nem jelent meg az édesanyjának, Szűz Máriának. Minden normális ember ilyen helyzetben először és mindenekelőtt az édesanyját keresné fel. Természetesen lehetséges, hogy Mária akkor már nem élt, de mivel az Apostolok Cselekedetei szerint élt, és az első keresztények közé tartozott, ezért hogyha nem élt, akkor az Apostolok Cselekedetei egész leírása az első keresztények hitéről, bizonyságtételeiről, életéről megbízhatatlan – és akkor abban sem lehetünk biztosak – lásd fentebb – hogy ezek az emberek pontosan miben is hittek. Az is lehetséges, hogy Jézus megjelent Máriának, de Mária erről valamiért nem beszélt – de ez sem túl valószínű, hiszen egyrészt nyilván nem tudta volna magában tartani az örömöt, hogy viszont látja a fiát (akiről úgy tudta, hogy szörnyű kínzások közepette megölték), másrészt nyilván ő, aki akkor már keresztény volt, azt akarta volna, hogy az emberek higgyenek fia természetfeletti küldetésében, istenségében, tehát tanúságot kellett volna tennie arról, ha találkozik a feltámadt Jézussal. Vajon Jézus, aki a tanítványoknak parancsba adta, hogy “ELmenvén tanítsatok minden népeket…”, azt tanácsolta volna az édesanyjának hogy ő viszont hallgasson a megjelenésről?
2. Pál apostol a megjelenések között sorolja fel az ő saját vízióját a damaszkuszi úton. Ámde hogyha a feltámadás története igaz, akkor a damaszkuszi úton való megjelenés egy teljesen más típusú találkozás volt Jézussal, mint a közvetlenül a Feltámadás utáni megjelenések a tanítványoknak. Ugyanis amikor Pál a damaszkuszi úton találkozott Jézussal, akkor a feltámadt Krisztus testében már a mennyben volt. Ez tehát egy vízió volt, és nem egy, a ténylegesen, testben, a földön létező, feltámadt Jézussal való találkozás – mint a tanítványok húsvéti élményei. De mivel Pál nem tesz különbséget a kétféle “megjelenés” között, ez azt teszi plauzibilissé, hogy eredetileg a tanítványok abban hittek, hogy a meghalt (és a sírban nyugvó) Jézus jelent meg nekik, és tett bizonyságot a maga igazságáról, természetfeletti küldetéséről. (Amiben az ókori emberek gondolkodása szerint természetesen semmi szokatlan nem volt. Saul, noha üldözte a halottidézőket, megidéztette az endori halottidéző asszonnyal Sámuel prófétát, aki meg is jelent, és elmondta Saulnak a végzetét. Aiszkhülosz Perzsák c. drámájában Dareiosz király árnya jelenik meg a perzsáknak, és ő mondja el az igazságot: a perzsáknak nem szabad többé a görögök ellen hadat indítaniuk. Ettől még sem Saul sem Aiszkhülosz nem gondolták azt, hogy Sámuel, vagy Dáreiosz holtteste ne lenne a sírjában. Ezek a megjelenések egy lélek megjelenései.).
3. István vértanú a maga bizonyságtételében éppúgy nem szól a megjelenésekről, mint az üres sírról.
Mindez egyáltalán nem azt jelenti ,hogy Jézus nem támadt fel, sem azt, hogy esetleg valakinek ne lehetnének racionális alapjai arra a meggyőződésre, hogy Jézus feltámadt, csak azt, hogy Craig nem mutatta ki, hogy az üres sírnak és a Feltámadott megjelenéseinek a a Feltámadás a legjobb magyarázata."

Ezek Szalai feltámadásról alkotott nézetei. Nagyszerű szavak, és fontosak is. De az az igazság, hogy Szalai sem veszi észre azt a nagyon egyszerű tényt, hogy Pál apostol nem Jézusról, hanem a Fiúról, és a Fiú haláláról beszél, miután a Fiú, Krisztussá válik. Ezt leírtam régebben hogyan történt. Viszont a Korinthusiakhoz írott első levél 15. részében egész egyszerűen nem az üres síron alapult a fetámadás. Pál nem erről beszél. És addig, ameddig ezt nem értik meg az emberek, addig félreértik az egész fetámadásról szóló iratokat.