A HáromNév Modell

Pál apostol névhasználatának szemantikai, pragmatikai és apobetikai elemzése

Bevezetés

Pál apostol leveleiben a Fiúra, a Krisztusra/Felkentre és az Úrra vonatkozó megnevezések első látásra egymással felcserélhető vallási címeknek tűnhetnek. A hagyományos olvasat gyakran úgy kezeli ezeket, mintha ugyanannak a személynek különböző tiszteleti nevei lennének: Jézus, Krisztus, Fiú, Úr. A jelen tanulmány azonban abból indul ki, hogy Pál névhasználata ennél jóval összetettebb. A különböző nevek nem pusztán címek, hanem eltérő jelentéstartalmat, eltérő kommunikációs funkciót és eltérő üdvtörténeti helyzetet hordoznak.

Ezt az értelmezési keretet nevezem HáromNév Modellnek. A modell célja annak vizsgálata, hogy Pál leveleiben a Fiú, a Krisztus/Felkent és az Úr megnevezések milyen szemantikai mezőben működnek, milyen kommunikációs szándékot szolgálnak, és milyen eredményre irányuló üzenetszerkezetet alkotnak.

A modell nem lezárt dogmatikai rendszer, hanem szövegolvasási eszköz. Arra keresi a választ, hogy Pál mikor, milyen helyzetben, milyen céllal használja az egyes neveket. Ha a modell megfelelő cáfolatot kap, módosítani vagy elvetni kell. Működőképessége ezért nem előzetes tekintélyen, hanem a páli szövegek ismételt vizsgálatán áll vagy bukik.

A HáromNév Modell alaptétele a következő:

Pál leveleiben a „Fiú”, a „Krisztus/Felkent” és az „Úr” nem egyszerű szinonimák. A „Fiú” az Istenhez tartozó, általa elküldött, kijelentett és halálra adott alak; a „Krisztus” a halálba adott Fiú megfeszített, hirdetett és közösségileg testet öltő valósága; az „Úr” pedig a feltámasztott, felmagasztalt és uralomra helyezett Krisztus neve.

A HáromNév Modell kritikai jelentősége abban áll, hogy megkérdőjelezi a későbbi keresztény írásmagyarázat egyik alapvető előfeltevését: azt, hogy Pál leveleiben a Fiú, a Krisztus/Felkent és az Úr megnevezések magától értetődően, minden esetben azonos teológiai tartalommal és azonos funkcióval bírnak. A modell ezzel szemben azt állítja, hogy Pál névhasználata differenciált: a Fiú az isteni küldés és átadás neve, a Krisztus a megfeszített és közösségileg testet öltő létvalóság neve, az Úr pedig a feltámasztott és felmagasztalt Krisztus uralmi neve. Ha ez igaz, akkor a hagyományos magyarázat sok esetben nem Pál saját szemantikai rendjét bontja ki, hanem későbbi dogmatikai egységesítést vetít vissza a páli szövegekre.

HNM- mert fontos

Az alábbiakban Pál kommunikációjának, üzenetének, pragmatikai (az adó által közölni kívánt szándék szerinti) és apobetikai (eredményességi) elemzésén alapuló modellt, a HáromNév Modellt (HNM) fogom ismertetni. A modell feltárja Pál apostol szemantikai (jelentéstani) alapú névhasználatát, vagyis azt, hogy Pál milyen jelentéstartalommal felruházva, milyen szemantikai alapon használja a leveleiben a krisztusra!felkentre, és a Fiúra vonatkoztatott különböző neveket.

A modell jól működik, tanulmányomban a modell alapján feltárult páli üzenetnek csak a fő paradigmáit vetem fel, további kritikai vizsgálata jövőbeni feladat, amire bátorítom jelen tanulmány olvasót is. A modell ugyanis tényleg csak egy modell, még ha működőképes is. Megfelelő cáfolat esetében a modellt vagy el kell vetni, vagy módosítani kell.

Izmáel és Izsák

Van néhány problémám azzal, amit Pál tanított a galatabelieknek Izmáelről, és Izsákról. Elég jelentőségteljes vitám van itt Pállal, mert úgy érvel a galata levélben, hogy nem is ellenőrzi le, vagy nem is gondolkodik el azon, amit mond! Mit mond itt! Hát azt, hogy "Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól. De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való az ígéret által." Gal4:22-23.

Akikről itt beszél Pál, azok két állapot gyermekei: Ismáel, és Izsák. Izmáel született elsőként, a szolgáló Hágártól, Izsák pedig a másodikként, a szabados Szárajtól, a feleségtől. Hogy is van ez! Itt egy kicsit meg kell állnunk, és egy kicsit tanulmányozni kell az írásokat, mert az nem lehet, hogy minden esetben Ábrahám az atyja a két gyermeknek. És majd látni fogjuk, hogy nem is így van: nem Ábrahám mindkét gyerek apja, mert az első gyermek nem Ábrahámtól van. Hanem Ábrámtól. Ez egy kicsit megfűszerezi a történteket. Lássuk hogyan!

Egy blogról és az antikrisztusról

Van egy blog, ahol a blog szerkesztője néha beidézi az olvasók hozzászólásait, véleményeit. Most is ez történt, amikor különböző szavak különböző teológiákat jelölnek meg. Itt az egyik hozzászólás:

"Nem gondolod, hogy az Újszövetség tudósainak abba kellene hagyniuk, hogy a halottak közül feltámadt embereket „újraélesztésnek” nevezzék (pl. az 1 Királyok, 2 Királyok könyvében, a különböző Újszövetségi jelenetekben és a hellenisztikus hagyományokban szereplőket)? Ezek nem feltámasztások (egy majdnem halott állapotból), hanem valódi „feltámadások” egy valóban halott állapotból! Az Újszövetség tudománya a „feltámadás” szót a halottak közül a halhatatlanságba való feltámadás jelentésére használta fel, de ez a kifejezés nem ezt jelenti, csak azt, hogy feltámadt a halálból. Valójában Jézus feltámadt ÉS halhatatlanná vált, és meg kell magyarázni, hogy Jézus követői miért gondolták mindkét dolgot Jézusról."

Fiú (υἱός- huios) Krisztus (χριστός- christos) Úr (κύριος- kyrios)

Bevezetés

A keresztény hagyomány a „Fiú”, a „Krisztus” és a „Kyrios” fogalmait többnyire egymással felcserélhető megnevezésekként kezeli. E tanulmány kiindulópontja azonban az a felismerés, hogy ezek a kifejezések nem pusztán címek vagy szinonimák, hanem különböző létállapotokat jelölnek.

Ez a megközelítés nem a történeti–dogmatikai hagyományból indul ki, hanem egy ontológiai olvasatból, amely a lét változására és az egzisztenciális átalakulásra helyezi a hangsúlyt.

Az ember hajlamos arra, hogy amit lát, azt tekintse valóságnak. A testet, a mozgást, a születést és a halált. Úgy gondolja, hogy az élet az, ami most történik, és a halál az, ami ezt megszakítja. De van egy másik nézőpont is — egy olyan, amely szerint az, amit életnek nevezünk, már eleve nem az, aminek hisszük.

Ez a gondolkodás különösen erősen jelenik meg Pál apostol írásaiban. De nem közvetlenül, nem rendszerezve, hanem szétszórtan, feszültségekben, ellentmondásnak tűnő mondatokban. Ezek mögött azonban egy mélyebb összefüggés húzódik meg.

"... az Egyház, mint Krisztus élő teste..."

Van hazánkban egy blog, ahol két bejegyzés is született a most hétvégén történt választásokról. Mind a kettő írás lényege az, na mindegy is, hogy mi a lényege, ami a fontos dolog a blogon, hogy a második bejegyzés hozzászólásai között egy hozzászólásban ez hangzott el: "...az Egyház, mint Krisztus élő teste...". 

Na ez az, ami egy nagy hazugság! Ilyen ugyanis nincs leírva sehol, hogy Krisztus ÉLŐ teste az egyház! Inkább úgy van ez, hogy a krisztus/felkent teste az egyház, a krisztus/a felkent pedig a halott Fiú (aki már feltámadt, és Kyrios/vagyis Úr lett belőle).  Valahogy így: "Ti pedig  krisztus/ felkent teste vagytok, és tagjai rész szerint!" Kor12:27 Az egyház tehát a krisztus teste, és a test egy, de a tagjai sokan vannak. "Ha pedig az egész egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test." 2Kor12:19-20 

Egy halottnak nem lehet ÉLŐ a teste. Az egyház a krisztus teste, de nem az élő teste, ezt sehol sem mondja Pál. Egyszerűen a teste. A tagjai pedig a gyülekezetbe, a templomba járó hívők. Van aki prédikál, valaki nyelveken beszél, valaki magyarázza ezt, s van akinek tisztátalan a feladata. A tagok azonban nem élők! Csak az új emberük, a fiúságuk él őbennük.

Így van ez! Krisztusnak nem lehet élő teste az egyház!

Na, minden jót!

σατανᾶς -שָׂטָן (szátán)- ellenfél, vádló- akadályozó

A "sátán" szó 27 alakalommal jelenik meg az Ószövetségben, és 36 alkalommal jelenik meg az Újszövetségben. Ez az ószövetségi 27 előfordulás nem egyformán „Sátán”, hanem sok helyen használják mint ellenség, akadályozó: "És ellenséget támaszt az Úr (יְהוָה- JHWH) Salamonra...." „És JHWH támasztott egy szátánt Salamonnak” 1Kir:11:14 Fontos, hogy itt JHWH az, aki „sátánt” támaszt, de itt a sátán nem az ördög, hanem a JHWH által felállított ellenfél.  A szót emberekre is használják politikai ellenfél, vagy hadvezér szerepben is. Az igazi sátán specifikus szerepben csak néhány helyen jelenik meg: Jób 1–2; Zak 3; 1Krón 21:1. Azonban nagyon fontos, hogy a 27 előfordulásból csak nagyon kevés helyen jelent különleges szereplőt, és a legtöbbször nem egy név, tehát nem egy személyes ördög. A sátán nem egy alapfogalom, hanem egy működés, vagy viszony, tehát többségében "ellenfél", ritkán a "vádló", tehát nem ördög, mint személy. A köztes időszakban, ami nagyon fontos, a zsidó irodalomban a vádló önálló lény lesz, megjelenik a gonosz hatalom gondolata, és itt születik meg az a kép, amit az Újszövetség már használ.