Ki üdvözülhet?

Ez nem egy egyszerűen megválaszolható kérdés! A régi keresztény hagyomány azt mondja, hogy az üdvözül, aki megvallja azt, hogy Jézus az Úr (Kyriosz), és Jézus Krisztus testben jött el. Aki tagadja a Fiút, abban nincs meg az Atya szeretete (1János2:22-23.). Ez ebben a rendszerben minden. Az üdvösség örökre szól, hiszen ez egy elidegeníthetetlen dolog. Isten azért választotta ki őket az emberek közül, hogy szentek legyenek. Ez egy olyan pont, ami aztán egy csomó más dolgot követel meg a hívőtől, és ezt a sok dolgot ők megtanulják alkalmazni. Az üdvösség hit által jön, ami magasabban van az emberi értelemnél. Bármit magától tesz hozzá a hívő, az  nem egy jó dolog. A klasszikus keresztény hagyományok jelentős része tehát az üdvösséget a hitvalláshoz, Jézus megvallásához és Isten kegyelmi kiválasztásához kapcsolja. Röviden ennyi.

Ha a HNM-et vesszük alapul, akkor az üdvözül, aki a Fiú által Istentől megszólított, Krisztusban egy új teremtés lett, és az Úrhoz tartozik. 

Nézzük ezt meg alaposabban. A HáromNév Modell alapján az üdvösség nem egyszerűen azt jelenti, hogy valaki kimond egy vallási nevet, vagy kívülről elfogad egy tanítást. Pálnál az üdvösség sokkal mélyebb történés: Isten belenyúl az ember létállapotába, kijelenti benne a Fiút, Krisztusban halálba adja a régi embert (ki ő, ki az az ember?), majd az Úr feltámadott uralma alá helyezi.

Az első evangélium szerzőjének megtalálása?

Mint köztudott gyakran olvasom a Vridar nevezetű blogot, ahol szerintem egy nagy dologra bukkantak a szerzők: "Markus Vinzent, a keresztény eredetű történész azt állítja, hogy az első evangéliumot Marcion írta a második század közepe körül. Kanonikus evangéliumaink tehát Marcion evangéliumára adott reakcióként íródtak."

"Csak Irenaeustól [kb. Kr. u. 177] kezdve mondható biztonságosan, hogy a négy evangélium ismert volt, amit külső bizonyítékok is alátámasztanak." (Vinzent 2023, 159)

Vinzent szerint a jelenlegi főáramú nézet, miszerint az evangéliumok mind az első században (vagy ahhoz elég közel) íródtak, problémát vet fel számunkra:

A HáromNév Modell

Pál apostol névhasználatának szemantikai, pragmatikai és apobetikai elemzése

Bevezetés

Pál apostol leveleiben a Fiúra, a Krisztusra/Felkentre és az Úrra vonatkozó megnevezések első látásra egymással felcserélhető vallási címeknek tűnhetnek. A hagyományos olvasat gyakran úgy kezeli ezeket, mintha ugyanannak a személynek különböző tiszteleti nevei lennének: Jézus, Krisztus, Fiú, Úr. A jelen tanulmány azonban abból indul ki, hogy Pál névhasználata ennél jóval összetettebb. A különböző nevek nem pusztán címek, hanem eltérő jelentéstartalmat, eltérő kommunikációs funkciót és eltérő üdvtörténeti helyzetet hordoznak.

Ezt az értelmezési keretet nevezem HáromNév Modellnek. A modell célja annak vizsgálata, hogy Pál leveleiben a Fiú, a Krisztus/Felkent és az Úr megnevezések milyen szemantikai mezőben működnek, milyen kommunikációs szándékot szolgálnak, és milyen eredményre irányuló üzenetszerkezetet alkotnak.

A modell nem lezárt dogmatikai rendszer, hanem szövegolvasási eszköz. Arra keresi a választ, hogy Pál mikor, milyen helyzetben, milyen céllal használja az egyes neveket. Ha a modell megfelelő cáfolatot kap, módosítani vagy elvetni kell. Működőképessége ezért nem előzetes tekintélyen, hanem a páli szövegek ismételt vizsgálatán áll vagy bukik.

A HáromNév Modell alaptétele a következő:

Pál leveleiben a „Fiú”, a „Krisztus/Felkent” és az „Úr” nem egyszerű szinonimák. A „Fiú” az Istenhez tartozó, általa elküldött, kijelentett és halálra adott alak; a „Krisztus” a halálba adott Fiú megfeszített, hirdetett és közösségileg testet öltő valósága; az „Úr” pedig a feltámasztott, felmagasztalt és uralomra helyezett Krisztus neve.

A HáromNév Modell kritikai jelentősége abban áll, hogy megkérdőjelezi a későbbi keresztény írásmagyarázat egyik alapvető előfeltevését: azt, hogy Pál leveleiben a Fiú, a Krisztus/Felkent és az Úr megnevezések magától értetődően, minden esetben azonos teológiai tartalommal és azonos funkcióval bírnak. A modell ezzel szemben azt állítja, hogy Pál névhasználata differenciált: a Fiú az isteni küldés és átadás neve, a Krisztus a megfeszített és közösségileg testet öltő létvalóság neve, az Úr pedig a feltámasztott és felmagasztalt Krisztus uralmi neve. Ha ez igaz, akkor a hagyományos magyarázat sok esetben nem Pál saját szemantikai rendjét bontja ki, hanem későbbi dogmatikai egységesítést vetít vissza a páli szövegekre.

HNM- mert fontos

Az alábbiakban Pál kommunikációjának, üzenetének, pragmatikai (az adó által közölni kívánt szándék szerinti) és apobetikai (eredményességi) elemzésén alapuló modellt, a HáromNév Modellt (HNM) fogom ismertetni. A modell feltárja Pál apostol szemantikai (jelentéstani) alapú névhasználatát, vagyis azt, hogy Pál milyen jelentéstartalommal felruházva, milyen szemantikai alapon használja a leveleiben a krisztusra!felkentre, és a Fiúra vonatkoztatott különböző neveket.

A modell jól működik, tanulmányomban a modell alapján feltárult páli üzenetnek csak a fő paradigmáit vetem fel, további kritikai vizsgálata jövőbeni feladat, amire bátorítom jelen tanulmány olvasót is. A modell ugyanis tényleg csak egy modell, még ha működőképes is. Megfelelő cáfolat esetében a modellt vagy el kell vetni, vagy módosítani kell.

Izmáel és Izsák

Van néhány problémám azzal, amit Pál tanított a galatabelieknek Izmáelről, és Izsákról. Elég jelentőségteljes vitám van itt Pállal, mert úgy érvel a galata levélben, hogy nem is ellenőrzi le, vagy nem is gondolkodik el azon, amit mond! Mit mond itt! Hát azt, hogy "Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól. De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való az ígéret által." Gal4:22-23.

Akikről itt beszél Pál, azok két állapot gyermekei: Ismáel, és Izsák. Izmáel született elsőként, a szolgáló Hágártól, Izsák pedig a másodikként, a szabados Szárajtól, a feleségtől. Hogy is van ez! Itt egy kicsit meg kell állnunk, és egy kicsit tanulmányozni kell az írásokat, mert az nem lehet, hogy minden esetben Ábrahám az atyja a két gyermeknek. És majd látni fogjuk, hogy nem is így van: nem Ábrahám mindkét gyerek apja, mert az első gyermek nem Ábrahámtól van. Hanem Ábrámtól. Ez egy kicsit megfűszerezi a történteket. Lássuk hogyan!

Egy blogról és az antikrisztusról

Van egy blog, ahol a blog szerkesztője néha beidézi az olvasók hozzászólásait, véleményeit. Most is ez történt, amikor különböző szavak különböző teológiákat jelölnek meg. Itt az egyik hozzászólás:

"Nem gondolod, hogy az Újszövetség tudósainak abba kellene hagyniuk, hogy a halottak közül feltámadt embereket „újraélesztésnek” nevezzék (pl. az 1 Királyok, 2 Királyok könyvében, a különböző Újszövetségi jelenetekben és a hellenisztikus hagyományokban szereplőket)? Ezek nem feltámasztások (egy majdnem halott állapotból), hanem valódi „feltámadások” egy valóban halott állapotból! Az Újszövetség tudománya a „feltámadás” szót a halottak közül a halhatatlanságba való feltámadás jelentésére használta fel, de ez a kifejezés nem ezt jelenti, csak azt, hogy feltámadt a halálból. Valójában Jézus feltámadt ÉS halhatatlanná vált, és meg kell magyarázni, hogy Jézus követői miért gondolták mindkét dolgot Jézusról."

Fiú (υἱός- huios) Krisztus (χριστός- christos) Úr (κύριος- kyrios)

Bevezetés

A keresztény hagyomány a „Fiú”, a „Krisztus” és a „Kyrios” fogalmait többnyire egymással felcserélhető megnevezésekként kezeli. E tanulmány kiindulópontja azonban az a felismerés, hogy ezek a kifejezések nem pusztán címek vagy szinonimák, hanem különböző létállapotokat jelölnek.

Ez a megközelítés nem a történeti–dogmatikai hagyományból indul ki, hanem egy ontológiai olvasatból, amely a lét változására és az egzisztenciális átalakulásra helyezi a hangsúlyt.

Az ember hajlamos arra, hogy amit lát, azt tekintse valóságnak. A testet, a mozgást, a születést és a halált. Úgy gondolja, hogy az élet az, ami most történik, és a halál az, ami ezt megszakítja. De van egy másik nézőpont is — egy olyan, amely szerint az, amit életnek nevezünk, már eleve nem az, aminek hisszük.

Ez a gondolkodás különösen erősen jelenik meg Pál apostol írásaiban. De nem közvetlenül, nem rendszerezve, hanem szétszórtan, feszültségekben, ellentmondásnak tűnő mondatokban. Ezek mögött azonban egy mélyebb összefüggés húzódik meg.