Milyen a hívő, vagy keresztény ember Pál szerint

Pálnál a hívő, vagy keresztény ember nem egységesen látja önmagát. A látható ember, a régi én, és a hitben kijelentett ember, az új én között szakadék van. Ezért mondhatja egyszerre: „élek” és „többé nem én”.

Gal 2,20 logikája pontosan ilyen:

„Krisztussal együtt megfeszíttettem; élek pedig többé nem én…”

Ez majdnem egy páli identitáshasadás: én vagyok — de nem én vagyok, élek — de meghaltam, testben élek — de hitben élek, látható vagyok — de az igazi életem el van rejtve. A „testi skizofrénia” mint metafora találó lehet, ha így értjük: a test még jelen van, de az identitás már nem a testből olvasható ki.

A test azt mondja: itt van a régi ember. A hit azt mondja: ez már meghalt. A tükör azt mondja: ez vagy te. Pál azt mondja: nem, ez csak az a forma, amely halálra adatott. A társadalom azt mondja: mérjük meg, hasonlítsuk össze, ajánlja magát. Pál azt mondja: aki így mér, nem ért semmit.

A „testi skizofrénia” alatt nem pszichiátriai diagnózist értek, hanem azt a páli állapotot, amelyben a látható testi, vagyis az óember és a hitben adott új ember egymást kizáró valóságként vannak jelen. Pálnál az ember nem egyszerűen bűnös, hanem meghasadt létű: a testben még a halál látható, miközben a hitben már az élet van jelen. Ez a páli állapot nevezhető metaforikusan testi skizofréniának: a tükörben az óember látszik, de az igaz ember csak hitből él. Ezért a „testi skizofrénia” mint metafora találó lehet, ha így értjük: a test még jelen van, de az identitás már nem a testből olvasható ki. Pálnál az emberi önazonosság „széthasad”, de nem betegségként, hanem mert két korszak, két ember, két létmód ütközik ugyanabban a testben. Talán még pontosabb kifejezés lenne: páli testi kettősség, vagy a látható test és a rejtett élet skizmája, vagy ontológiai disszonancia a testben. 

"Mert nem vagyunk olyan vakmerők, hogy azok közé számítsuk magunkat, vagy azokkal vessük össze magunkat, akik maguk ajánlják magukat. Sőt ezek, mivel magukat magukkal mérik, és magukat magukkal hasonlítják össze, belátással nem bírnak.” (2Kor 10,12 Csia)

Mert aki önmagát önmagával méri, az a látható ember zárt rendszerében marad. Vagyis nem Isten kijelentése, nem a hit, nem az új teremtés, nem a Fiú felől érti önmagát, hanem abból indul ki, amit látni, teljesíteni, mutatni, összehasonlítani lehet. Ez Pálnál vakság. Mert akik magukat ajánlják, azok még mindig a látható, a régi ember rendjében élnek: tekintély, szónoki erő, külső jelenlét, társadalmi rang, vallási teljesítmény, emberi mérce. Azok, akik magukat magukkal mérik, a látható óember önreferenciális körében rekednek. Ezért nincs belátásuk. A hit viszont megszakítja ezt a kört, mert az embert nem abból érti meg, ami látható, hanem abból, amit Isten kijelentett róla Krisztusban /a Fiúban. Igen: Pál itt is azt mondja, hogy a látható ember önmagában nem mérce. Aki önmagából indul ki, az halottat mér halotthoz.

De akkor mit tagadok testben? Jó kérdés! 

Minden jót!