Ki üdvözülhet?

Ez nem egy egyszerűen megválaszolható kérdés! A régi keresztény hagyomány azt mondja, hogy az üdvözül, aki megvallja azt, hogy Jézus az Úr (Kyriosz), és Jézus Krisztus testben jött el. Aki tagadja a Fiút, abban nincs meg az Atya szeretete (1János2:22-23.). Ez ebben a rendszerben minden. Az üdvösség örökre szól, hiszen ez egy elidegeníthetetlen dolog. Isten azért választotta ki őket az emberek közül, hogy szentek legyenek. Ez egy olyan pont, ami aztán egy csomó más dolgot követel meg a hívőtől, és ezt a sok dolgot ők megtanulják alkalmazni. Az üdvösség hit által jön, ami magasabban van az emberi értelemnél. Bármit magától tesz hozzá a hívő, az  nem egy jó dolog. A klasszikus keresztény hagyományok jelentős része tehát az üdvösséget a hitvalláshoz, Jézus megvallásához és Isten kegyelmi kiválasztásához kapcsolja. Röviden ennyi.

Ha a HNM-et vesszük alapul, akkor az üdvözül, aki a Fiú által Istentől megszólított, Krisztusban egy új teremtés lett, és az Úrhoz tartozik. 

Nézzük ezt meg alaposabban. A HáromNév Modell alapján az üdvösség nem egyszerűen azt jelenti, hogy valaki kimond egy vallási nevet, vagy kívülről elfogad egy tanítást. Pálnál az üdvösség sokkal mélyebb történés: Isten belenyúl az ember létállapotába, kijelenti benne a Fiút, Krisztusban halálba adja a régi embert (ki ő, ki az az ember?), majd az Úr feltámadott uralma alá helyezi.

Az első mozzanat, hogy Isten kijelenti a Fiút önmagunkban (Gal1:16.) Ez nagyon fontos mondat. Pál nem azt mondja: „megtanultam egy vallást”, vagy „megismertem egy tanrendszert”, hanem azt: Isten kijelentette bennem a Fiút. Ez az üdvösség első nagy mozzanata. A Fiú kijelentése azt jelenti, hogy az ember már nem csak kívülről hall Istenről, hanem Isten belülről kezdi el feltárni önmagát. A Fiú nem pusztán információ lesz, hanem belső valóság. Nem csupán egy név a szövegben, hanem az isteni megszólítás eseménye. Ezért a HáromNév Modell szerint az üdvösség nem az ember kezdeményezéséből indul. Nem az ember találja meg Istent, hanem Isten jelenti ki a Fiút az emberben. Az üdvösség kezdete tehát nem ez: "én elhatároztam, hogy vallásos leszek", hanem ez: Isten megmutatta bennem a Fiút! Ez döntő különbség. Mert aki csak kívülről ismer vallási szavakat, az még nem biztos, hogy részesült ebben a kijelentésben, de akiben Isten kijelenti a Fiút, annak belső látása változik meg. Már nem ugyanúgy látja önmagát, Istent, a halált, a bűnt, a régi embert és az új életet. A Fiú kijelentése tehát az első ajtó. Isten ezt belül nyitja ki.

A második mozzanat az, amikor az ember krisztusba kerül. A kijelentés azonban nem áll meg önmagában. A Fiú kijelentése elvezet a Krisztusban-létbe, megelevenedik a hitből a hitbe. Pál egyik legerősebb mondata: „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az.” 2Kor5: 17. Ez nem erkölcsi díszítés. Nem azt jelenti, hogy valaki kicsit jobb ember lesz. Pál sokkal radikálisabban beszél: új teremtés. A HáromNév Modell szerint az ember akkor üdvözül, amikor nem marad önmagában, a régi ember állapotában, hanem Krisztusban találja meg új létét. Ez nagyon páli gondolat. Pál nemcsak azt mondja, hogy az ember hisz Krisztusban. Azt is mondja, hogy az ember Krisztusban van, Krisztusba kereszteltetik, Krisztust ölti fel, Krisztussal együtt megfeszíttetik. Ez alapján az üdvösség nem a régi ember megjavítása. Nem az történik, hogy Isten kicsit megfésüli a régi ént, erkölcsösebbé teszi, és továbbengedi, hanem az történik, hogy a régi ember Krisztusban halálba kerül. Ez kemény, de nagyon fontos. A Krisztusban-lét azt jelenti: az ember már nem a saját régi létállapotában áll Isten előtt. Nem Ádámban, nem a régi természetben, nem önmagában, nem a halál rendjében, hanem Krisztusban. Ezért lehet azt mondani: az üdvözül, aki nincs többé egyedül önmagában. Mert aki önmagában marad, az a régi emberben marad. Aki Krisztusban van, az új teremtésben van. Krisztusban meghal az, ami nem vihető tovább. 

Itt jön a modell egyik legmélyebb pontja. Miért kell Krisztusban lenni? Azért, mert van valami az emberben, ami nem javítható, csak halálba adható. Pál ezt nevezi régi embernek, test szerinti létnek, Ádámban való létnek, a halál uralma alatt álló embernek. A HáromNév Modell szerint Krisztus a halálba adott Fiú neve, de egyúttal az a létvalóság is, amelybe a hívő belekerül. Krisztusban az ember régi léte halálra adatik. Ezért mondja Pál: „Krisztussal együtt megfeszíttettem.” Ez nem csupán vallásos kép. Ez azt jelenti: az az én, aki önmagában akart élni, véget ért. Az üdvösség tehát nem olcsó vigasztalás. Nem az, hogy „minden rendben van, maradj olyan, amilyen vagy”. Hanem az, hogy Isten nem hagyja az embert a régi emberben. Kiviszi abból. De nem egyszerű áthelyezéssel, hanem halálon át. Pál és követői nem tartották önmagukat oly vakmerőnek, „…hogy azok közé számítsuk magunkat, vagy azokkal vessük össze magunkat, akik maguk ajánlják magukat. Sőt ezek, mivel magukat magukkal mérik, és magukat magukkal hasonlítják össze, belátással nem bírnak.” (2 Kor:10:12)

Ezért a Krisztusban-lét egyszerre ítélet és kegyelem. Ítélet, mert a régi ember nem maradhat életben. Kegyelem, mert Isten nem az embert semmisíti meg, hanem a régi létállapotot adja halálba. Ez nagyon fontos különbség. Isten nem „kidobja” az embert, hanem kiveszi abból, ami Pál szerint elpusztítaná.

A harmadik mozzanat, az Úrhoz (Kyriosz) tartozás. Az üdvösség nem ér véget a halálnál. Ha csak Krisztus haláláig jutnánk, akkor az evangélium félbemaradna. Pálnál a halál után ott áll a feltámadás és az Úr megvallása. Róma 10,9:

„Ha száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, üdvözülsz.”

Itt Pál világosan összekapcsolja az üdvösséget az Úr megvallásával és a feltámadás hitével. A HáromNév Modellben az Úr annak a neve, akit Isten a halálból felemelt, felmagasztalt, és uralomra helyezett. Ez azt jelenti: aki üdvözül, az nem csupán részesedik Krisztus halálában, hanem az Úr feltámadott uralma alá kerül a parussziában. Az ember többé nem a bűn, nem a halál, nem a törvény kárhoztató rendje, nem a régi ember uralma alatt áll, hanem az Úr alatt. Ez nem rabszolgaság, hanem szabadítás. Pál szerint az igazi szabadság nem az, hogy nincs fölöttünk senki. Az igazi szabadság az, hogy nem a halál uralkodik rajtunk, hanem az Úr. A Róma 14,9 nagyon szépen mutatja ezt: „Krisztus azért halt meg és kelt életre, hogy holtakon is, élőkön is uralkodjék.” Itt látszik a mozgás: Krisztus meghal,  Krisztus életre kel, Krisztus uralkodik. Ezért az üdvösség végső formája: az ember az Úrhoz tartozik.

Ki üdvözülhet ebben a tanításban? A HáromNév Modell szerint az üdvözül, akiben végbemegy ez az isteni mozgás. Ez nem pusztán hitvallási formula, hanem létváltozás. A HáromNév Modellben úgy érthető, hogy Isten cselekvése mindenkit leleplez és mindenkit a saját valóságában mutat meg.

Senki nem marad kívül úgy, hogy Isten ne látná. Senki nem esik ki a végső rendből úgy, hogy Isten ne tudná, hol van, de ez nem feltétlenül automatikus üdvösséget jelent mindenki számára, hanem azt, hogy mindenki megmutatkozik abban a valóságban, amelyhez tartozik. Aki a régi emberben marad, az a régi ember sorsába tartozik. Aki Krisztusban van, az az új teremtés sorsába tartozik. Aki az Úrhoz tartozik, az a feltámadott élet uralma alatt áll. Isten tehát nem hagy ki senkit, de nem is hazudja rá senkire azt, ami nem igaz. Ő feltárja, ki hol van. Ezért az üdvösség nem külső besorolás, hanem a valóság lelepleződése.

Nagyon fontos így látni: Pálnál az üdvösség nem egyszerűen jutalom a jóknak. Nem arról van szó, hogy vannak erkölcsileg jobb emberek, akik jutalmat kapnak, és vannak rosszabbak, akik büntetést. Pál ennél mélyebbre megy. Az üdvösség: áthelyezés. Ezért az üdvözül, akit Isten nem hagy ott abban, ami halálra viszi.

Ez az üdvösség szerkezete a HNM szerint. A Fiú által Isten megszólítja az embert; Krisztusban kiveszi a régi ember halálos rendjéből; az Úrban pedig a feltámadott élet uralma alá helyezi. Ezért a döntő kérdés nem pusztán az, hogy valaki milyen vallási nevet mond ki, hanem az: önmagában áll-e még, vagy Krisztusban van?! Hiszel ebben? 

Minden jót!