Ebben az írásban nem az elméleti istentagadásról beszélek, hanem arról a páli értelemben vett állapotról, amikor az ember még hústestben, önmagából kiindulva akar Isten előtt megállni, miközben Pál szerint az Istennek tetsző lét már csak Krisztusban és Szellemben lehetséges. Pál apostol mondja a rómaiakhoz szóló levélben: "Akik pedig testben (ἐν σαρκὶ- en sarki- hústestben) vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt." Róma8:8 Szóval az a helyzet, hogy megnéztem mit jelent a "kedves" szó ebben a versben, és azt találtam, hogy ott nem egy melléknév áll a szövegben, hanem egy igei szerkezet, ami így szól: Istennek tetszeni nem képesek, vagy nem tudnak Isten kedvére lenni. Ezt azokra az emberekre mondja Pál, akik nincsenek a krisztusban, tehát hústesben (ἐν σαρκὶ- en sarki) vannak. A kilencedik vers ezt világossá teszi: "Ti azonban nem testben (ἐν σαρκὶ- en sarki- hústestben) vagytok, hanem Szellemben (ἐν πνεύματι- en pneumati- szellemben)..."
Hogyan lehet tagadni Istent testben? Úgy, ahogy Pál elgondolta: ha megtalálják krisztust, és önmagukat bele helyezik, onnantól fogva nem lehetnek hústestben, ugyanis krisztus pont abból szabadít meg. Olyanok sosem lesznek, mint "akik maguk ajánlják magukat. Sőt ezek, mivel magukat magukkal mérik, és magukat magukkal hasonlítják össze, belátással nem bírnak." 2Kor10:12 Mert ezzel pont azt tagadják, akik ők maguk lennének! Itt van a kutya elásva! Hiszen ha magukat, a külső önmagukat, a küső emberüket megtagadják, akkor mit tagadnak? Azt, hogy ők a krisztusban, tehát szellemben élnek. Ha tehát Istenbe bíznak, akkor nekik szellemben kell lennünk, krisztusban kéne lenniük. A szellemi test nem egyszerűen a jelenlegi hívő állapota, hanem főleg a feltámadás állapota. Tehát most a krisztusban és szellemben vannak, a feltámadásban egy szellemi testben lesznek.
Talán innen jön ifjabb Plinius Bithűnia római kormányzó levelezése, aki Traianus császárnak írt levelében tanácsot kért, hogyan bánjon az általa üldözött keresztényekkel. A 10. könyv 96. levelében így írja le eljárását Traianusnak:
"Mások, akiknek a nevét egy informátor adta meg nekem, először azt mondták, hogy keresztények, majd később tagadták, kijelentve, hogy azok voltak, de már nem azok, némelyikük már évekkel ezelőtt megtagadta hitét, sőt, nem egy közűlük már húsz évvel ezelőtt is. Mindannyian imádták a képedet és az istenségek szobrait, és átkozták Krisztus nevét. De azt állították, hogy bűnűk, vagy tévedésük összege csupán annyi, hogy egy meghatározott napon napkelte előtt összegyűltek, és egymás között himnuszt mondtak Krisztusnak, mintha isten lenne, és hogy ahelyett, hogy esküvel kötelezték volna magukat bármilyen bűncselekmény elkövetésére, esküjük az volt, hogy tartózkodnak a lopástól, rablától, házasságtöréstől és a hitszegéstől, és nem tagadják meg a rájuk bízott bizalmi pénzt, amikor felszólítják őket annak átadására."
Ez az értelmezés távol állhat a hagyományos keresztény olvasattól, mert a hagyomány többnyire egységben kezeli a Jézus–Krisztus–Úr neveket. A HNM viszont azt kérdezi, hogy Pál mikor melyik névvel melyik létállapotot vagy funkciót jelöli. Ez a keresztény hagyománytól távol van, hiszen őnekik krisztus mögött ott van Jézus is. Amikor ők krisztust mondanak, akkor Jézusra gondolnak! Náluk nem érvényes a páli tanítás, ők mégis elfogadják Pált. Pál náluk nem más, mint a legnagyobb tanító. A HNM modellt nyilván nem ismerik, mert senki nem jelzett ez ügyben. Mindegy is!
Na, szóval valahogy így lehet Istent tagadni testben!
Minden jót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése