2025. november 20., csütörtök

A 12 apostol tanítása- Didakhé

A Didakhé szó szerint tanítást jelent, az egyik legfontosabb, és legérdekesebb dokumentum a kereszténység kialakulásában, mert az is lehetséges, hogy látszólag még az Újszövetség néhány könyve előtt íródott.  A keresztény etika nézeteinek, a korai egyház szerveződésének, valamint a legkorábbi keresztény rituálék megértésének a tanítása. Ez a mű gyakorlatilag ismeretlen volt 1873-ig, amikor egy konstantinápolyi kolostor könyvtárában felfedezték. Azóta óriási hatást gyakorolt a korai keresztény közösségek belső életének megértésére.

2025. november 12., szerda

Az ember szellemi lény- igenám, de hogyan?

Mostanában megint hallgatom Baranyi Tibor Imre teológus magyarázatait, aki a tradícionálitás, a szakralitás felé vezeti az embereket, és mondhatnám jól teszi! Jobb, mintha a new age hamis és mindent megkérdőjelező világába vezetné őket. Ő mondta azt, hogy az ember szellemi lény, tehát nem testi vagy lelki értelemben létező személy, hanem szellemi lény! Namost akkor nézzük, hogy is van ez, mert én, hogy úgy mondjam ezzel kapcsolatban most még nem látok teljesen tisztán. Én ugyanis most azt mondom, hogy az ember testi lény, aminek három kifejeződése van: az első a fej és a nyak, a második a törzs és a kezek, a harmadik pedig a lábak. 
Ha meg akarjuk határozni, hogy melyik testrész minek a része, akkor mostani tudásommal azt kell mondanom, hogy az első a szellem, a második és a harmadik pedig a test. Tehát az első, ami a legfölül van, a fej és a nyak, hogyan lehetne olyan, mint egy szellem? Pedig az okos és magukat nagytudású embereknek vallók azt mondják, hogy az ember szellemi lény! Nézzük az ő, és nézzük az én véleményemet!

2025. november 3., hétfő

"Miért ateizmus a kereszténység?"

Gáspár Zoltán Ernő, aki önmagát filozófusnak és festőnek mondja,  2002-ben diplomázott a Pécsi Egyetemen. Debrecenben doktorandusz volt, de elég erős szakmai ellenérzései voltak a doktori iskola vezetésével kapcsolatosan. A címben felvetett kérdés abszurdnak, vagy akár nonszensznek is hathat, de fontosnak látja a címben a felvetést, és ezt megpróbálja bizonyítani is. Annyi közöm van Zoltánhoz, hogy neki is elküldtem a blogom címét, de nem nyerte meg az ízlését, amit szóvá is tett számomra: magyarul nem gondolkodott velem együtt!

2025. október 31., péntek

A kezdetektől...

A biblia olyan könyvek gyűjteménye, amiben sok minden el van rejtve amiben sok minden igaz, és vannak benne olyanok is, amik sok- sok hazugságot tartalmaznak! Most az egyik legnagyobb hazugságról fogok írni, ami az Ószövetségben van, és sok keresztény prédikátor azt gondolja, amit ezek a versek nem mondanak: az Úristen minden embert az Ő képére és hasonlatosságára teremtett! Ezért minden ember az Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, ezért sem szabad bűnt elkövetni! Ezek azonban csak tényleg gondolatok, egy megtévesztés miatti gondolatok, le is fogom írni, hogy miért azok. Amiután leírtam, hogy miért egy megtévesztés miatti gondolatok, azt is le fogom írni, hogy miért nincs igazuk az ateistáknak abban, hogy ez miatt elutasítják Istent. Na lássuk csak!

2025. október 27., hétfő

"...akik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban." Róma16:7

Hoppá! Ez egy elég merész kijelentés volt Pál részéről, és hogy azt mondjam ebből a kijelentésből választ találtam az előző írásomban feltett kérdésemre is: "valóban mindenki halott, vagy csak azok halottak, akik a krisztusban, a felkentben vannak!"
Ezzel a verssel már foglalkoztam egy fontos kérdésben: lehettek-e nők az apostolok között. Ha el akarod olvasni, akkor itt meg is teheted.

De vissza az előzőekhez! Ugyanis az igazolódott itt be, hogy nem mindenki halott, és nincs mindenki a felkentben! Ez pedig azt jelenti, hogy a páli teológia halottá vált számomra. De nézzük meg, miért is!

2025. október 14., kedd

A finn páli iskola kialakulása- a finn gondolat nyomán, de túl a hagyományon

1. Bevezetés 

A 20. század második felében, főként a Helsinki Egyetem teológiai karán, egy új teológiai irányzat bontakozott ki, amelyet ma „finn páli iskolának” (Finnish School of Pauline Theology) nevezünk. Ez az iskola a reformáció örökségéből, különösen Luther Krisztusban-lét tanításából indult ki, ám azt a páli levelek mélyebb, egzisztenciális-ontológiai olvasatával kapcsolta össze. A finn teológusok nem jogi vagy forenzikus értelemben értették a „megigazulást”, hanem valóságos részesedésként Krisztus isteni életében (theosis).

Ez az irányzat lényegében új páli reneszánszot indított el Észak-Európában, amely azt hangsúlyozta: Pálnál a hit nem csupán bizalom, hanem ontológiai egység a Felkenttel (Krisztussal). A finn iskola ezzel túllépett a protestáns teológia hagyományos „bűn–kegyelem” sémáján, és közelebb került az ószövetségi és keleti misztikus hagyományokhoz, ahol a megváltás nem külső esemény, hanem az isteni életben való részesedés.

A finn iskola tehát nem pusztán Luther újraértelmezése volt, hanem Pál mélyebb, ontológiai értésének visszanyerése — oly módon, hogy a „Krisztusban-lét” valósága új fényt vetett az ember, a Fiú és az Isten kapcsolatára.


A finn pauliánus iskola- Pál teológiájának értelmezése

1. Bevezetés – új szemlélet Pálról

A finn pauliánus iskola a 20. század második felében alakult ki, főleg Helsinkiben, az evangélikus teológiai fakultáson.

Céljuk: Pál apostol gondolkodását a maga belső logikájában megérteni, nem pedig későbbi egyházi dogmák alapján értelmezni.

A finn teológusok szerint a legtöbb nyugati értelmezés (Luther, Barth, Bultmann stb.) túl erkölcsi vagy jogi módon olvasta Pált, miközben ő egzisztenciális-ontológiai módon gondolkodott: nem arról írt, hogyan kell „helyesen hinni”, hanem arról, hogyan alakul át az emberi lét Isten Fiának valóságában.

2. Heikki Räisänen: Pál nem rendszert, hanem tapasztalatot közöl
Räisänen a finn iskola legfontosabb figurája. Szerinte Pál írásai nem koherens teológiai rendszer, hanem egy belső, spirituális tapasztalat kifejezései. "Pál nem filozófus, hanem tanú. A hit élményét próbálja szavakba önteni, nem egy teóriát bizonyítani.”

2025. október 11., szombat

A Név

Egy konkrét példa a Filippi levélből, a Fil 2,10–11, mert ez nagyon sűrű és sokatmondó rész. Így szól a leírott változat:

1. Károli fordítás (hagyományos)

„Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.”

2025. október 10., péntek

A Krisztus/felkent evangéliuma- a Fiú evangéliuma (hitből hitbe)

Pál evangéliuma, a Krisztus/felkent evangéliuma volt! Több helyen mondja:

"Mert nem feszítjük túl magunkat, mintha nem értünk volna el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangyéliomával." 2Kor10:14

"Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek." Róma1:16

2025. szeptember 17., szerda

Elengedés

"Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja hogy a Jézus a Krisztus(t)! Ez az Antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút!" 1János2:22

„Ebből ismerhetitek meg Isten lelkét: aki vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van; és aki nem vallja Jézust, az nem Istentől van. Ez az Antikrisztus lelke.” '1János4:3

Ebben a részben a Jézus név is szerepel! Ha névtelenül olvasod, megtalálod az eredeti olvasmányt. A Jézus név nincs ott, és megmondom miért! Mert nem Jézus Krisztus ellentéte az Antikrisztus, hanem a Krisztus ellentéte az Antikrisztus, ugye?

Mindig név nélkül olvasd!

2025. augusztus 20., szerda

Röviden!

Szóval az van, hogy ezt az igazságot, amit leírtam már párszor, vagyis azt, hogy Pál apostol nem ismerte Jézust, ezért nem is használta a nevét, csak a Fiú és csak a χρισμένος- kriszménosz/ a felkent nevet, szóval ezt az igazságot nem mondom el többet, mert azok, akik mást hisznek, úgyis mást fognak hinni. Ezt megtapasztaltam már. Úgyhogy hagyom, hogy mást higgyenek: hogy higgyék azt, hogy az egész ApCsel egy történelmileg valós mű, meghagyom, hogy higgyék azt, hogy Sault nagy fény vette körül, hogy megvakult, hogy Jakab írta a Jakab levelet stb. stb. stb. Meghagyom mindenkinek azt, hogy higgyen amit akar. Tehát ilyen posztot nem fogok kiadni, részletezni többet. Ami mást csinálok helyette az az, amihez senkink semmi köze nincsen!

Röviden csak ennyi! Majd posztolok! Vagy nem!

2025. július 28., hétfő

Martin Lewadny

Martin Levadny egy kanadai író, gondolkodó, egy nagyszerű ember volt. Azért írom így, hogy volt, mert azt hiszem már meghalt szegény. Nagyon régen, úgy 2019-ben találkoztam vele a Vridaron, és teljesen megfogott az, ahogy reagált a hozzászólásomra. Ő a világon az egyedüli ember, aki elfogadta azt, hogy a Fiút Isten ölte meg, és nem valaki más. Itt van a vers, amit ő fordított le görögből angolra, az Új Testámentum akkor hamarosan megjelenő SCRIB (angol) elnevezésű fordításából, így szól:

“Ha Isten maga nem mentette meg a saját fiát a szenvedésből és a halálból, hanem inkább átadta neki (paredokan) mindnyájunkért, akkor hogyan nem adná nekünk a kegyelmét, hogy mindent megosszon a fiával?” Róma8:32

Azzal teszem Martin Lewadny előtt tiszteletemet, hogy most itt két bejegyzését kirakom. Olvassátok szeretettel.

2025. július 26., szombat

A halálról...

Voltunk egy temetésen, egy százhárom éves néni temetésén. Katolikus szertartású kis temetés volt, és mindössze huszonöt perc leforgása alatt meg is volt az egész. Egy barátom nagymamáját temettük el. Olyan gondolatok következnek, amik a temetés alatt jöttek elő, és a halálról szólnak. Helyezkedjenek el, és hallgassák kényelmesen ezeket a gondolatokat!

2025. július 23., szerda

Meghalt Russel Gmirkin

Aki olvassa a blogomat, annak biztosan feltűnt, hogy sokat idézek a Vridar című blogból. Itt hallottam először, hogy Russel Gmirkin hirtelen elhalálozott! Megmondom őszintén nem igazán ismerem ennek a szerzőnek a gondolatait, pedig  nagyon érdekes dolgokat állított a héber Biblia késői és görög forrásairól: azt gondolta, hogy a héber Biblia "létezésének legelső bizonyítáka Mózes könyveinek görögre fordítása volt." Úgy gondolta, hogy Mózes könyveit azok a zsidó tudósók írták,  akik a Septuaginta- fordítást is. Arra is rámutatott, hogy Platon törvényei egyike volt azoknak a forrásoknak, ami ezeket a zsidó tudósokat megihlette. 

2025. június 29., vasárnap

Pál viselkedési szindrómája

Találtam egy jó blogot! Egy kis olvasmány soha nem árt, ezért tessék, itt a lehetőség! 

Egy orvos, Dr. Doug tollából fakadnak ezek a kis boncolások, és "olyan dolgokat leplez le, amiket a vasárnapi iskolában" sem fogsz hallani! 

Az én kedvencem az volt, hogy volt- e Pálnak agyi rendellenessége? Dr. Doug ebben az írásban feddi fel, hogy egyes orvosi és pszichológiai kutatások szerint lehetséges, hogy Pál megtapasztalása egy neurológiai eredetű élmény, konkrétan a Geschwind-szindrómának nevezett jelenség volt.

2025. június 8., vasárnap

"...meghaltatok a törvénynek..."

Megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy amikor Pál azt mondja, hogy nem a törvény halt meg, hanem mi haltunk meg a törvénynek, akkor melyik entitásban van az ember: a Fiúban, vagy a krisztusban? Azt hiszem pontosan válaszolt:

A ChatGPT ezt mondta:

"Ez a kérdés a pál-i gondolkodás legmélyére megy – és különösen fontos a te általad követett teológiai értelmezésben, ahol világosan különbséget teszel a Fiú és a Krisztus (Felkent) között mint két különböző ontológiai állapot vagy létformáció között.

2025. június 2., hétfő

Pál és a Fiú – a Krisztus ontológiai kinyilatkoztatása az apostol tanításában

"1. Bevezetés – A Jézus–Fiú–Krisztus különbségtétel jelentősége

A keresztény hagyomány hosszú évszázadokon keresztül azonosította a történeti Jézust a Krisztussal, és a Krisztust a Fiúval. Ez az azonosítás teológiai és dogmatikai rendszerré vált, amely végül a hitet a történeti események emlékezetéhez, vallási formákhoz és külső megváltástanhoz kötötte. Azonban ha komolyan veszük azokat a radikális kijelentéseket, amelyeket Pál apostol leveleiben tesz, világossá válik, hogy ő nem a történeti Jézust hirdette, és nem Jézus földi életéből indult ki, hanem egy belső, ontológiai kinyilatkoztatásból.

Ez a tanulmány ezzel a döntő különbségtétellel foglalkozik: Pál teológiájának tengelye nem Jézus, a történeti személy, hanem a Fiú – az öröktől fogva való isteni princípium, amely Krisztusban nyilatkoztatott ki, de nem kizárólag Jézusban testesült meg. Pál számára a Fiú nem személyazonos Jézussal, hanem a halott Fiú egyenlő a krisztussal/felkenttel. A Fiú minden emberben megszülethet – sőt, amelyre maga Pál is úgy hivatkozik, mint ami benne nyilatkoztatott ki.

Ez az elmozdulás nem csupán exegézist érint, hanem a megváltásról, emberlétről, halálról és feltámadásról való gondolkodás gyökeres újraértelmezését teszi szükségessé.

ChatGPT

Bővített tanulmány: A Krisztus/Felkent a páli teológiában – a halálra adott Fiú és az átok 5Móz 21:22-23 tükrében


1. Bevezetés

Pál apostol evangéliumának központi eleme a „Krisztus” vagy „Felkent” fogalma, mely nem csupán egy történeti személy megnevezése, hanem egy teológiai állapot és funkció kifejezése. Pál a Fiút Isten által halálra adott szellemi lényként mutatja be, aki a megváltás aktusában a bűn átkát hordozza. Ebben a tanulmányban részletesen vizsgáljuk, hogy miként kapcsolódik össze ez a fogalom az 5Mózes 21:22-23-ban megjelenő „átok a fán függőn” motívummal, valamint hogy miként értelmezhető ez a judaizmus vallási és jogi hátterében.

2025. május 17., szombat

Még egy keveset a Krisztus- himnuszról!

Barth Ehrman írt egy nagyon jó posztot, és azért idézem, mert én is a Krisztus- himnuszt idéztem. Meg azért is jó cikk, mert leírja a himnuszt görögül is.  

"ὃς ἐν μορφῇ θεοῦ ὑπάρχων

Aki Isten formájában lévén,

οὐχ ἁρπαγον ἡγήσατο

nem tartotta elrabolandó dolognak

τὸ εἶναι ἴσα θεῷ,

az Istennel egyenlő létet.

2025. április 24., csütörtök

Tanítványok

A modern szakszó krisztus követőire manapság az, hogy keresztény. A mai ige április 24.-ei számában azt írja, hogy a "tanítvány" szó 269-szer szerepel az Újszövetségben, míg a "keresztény" mindössze három helyen található meg".

2025. január 29., szerda

A legrégebbi keresztény bizonyíték!


Na de mit találtam! Hol is kezdjem. Amire szinte egyből rájöttem, hogy az IH rövidítés nem lehet a Jézus szó rövidítése. Csak rá kell nézni, és az ember rájön, hogy ez nem jelentheti ezt. Igazából minden felé keresgéltem a neten, és azt gondoltam, hogy ez a szöveg három betűs rövidítést tartalmaz, egészen potosan ezt: ΓΞΥ, olvasva pedig GSZI-nek hangzott. De mit jelent ez? A görög nyelvterületen próbáltam keresgélni, és ezt a három betűt meg is találtam, valamilyen határozati típusszám volt, aminek a rövidítését görög ismerősöm nem tudta feloldani.

2025. január 25., szombat

A legrégebbi keresztény bizonyíték!

" A nevem I...... B....., és nagy örömmel hallottam, hogy ebben a hónapban sikerült megfejteni az amulettfeliratot. Ez a felfedezés azért volt fontos számomra, mert 25 éve kutatok egy témát: hogyan használták a Jézus nevet a korai keresztények. Nagyon jó volt látni, hogy megfejtette nekünk ezt az anyagot, amely i.sz. 240 és 270 között származik, és amelyben a Jézus név háromszor szerepel. Szeretném, ha egy fotón jelölnéd meg nekem Jézus neveit, mert nem igazán világos, hogy hol vannak. Ha megvan, kérem, küldje el a fotót további tanulmányozás céljából. Nagyon fontos lenne nekem. Nagyon szépen köszönöm a segítséget! További jó munkát kívánok!

B....."

Ezután nekiálltam várni! Amíg várakozok, addig hadd mondjak néhány szót, miért is fontos nekem ez az egész kérdés. Először is azért, mert ha ezáltal kiderülne, hogy a keresztények, Pál apostollal együtt soha nem említették Jézust, a prof pedig nem tudja megmutatni a Jézus nevet, akkor innentől kezdve bárknek mondhatom hogyha Jézus Krisztust mond, hogy hazudik! Ki is mondanám, illetve ki is fogom mondani. Mégpedig azért, mert a Jézus előtt, vagy után soha nem mondtak krisztust, és ezt a lemezen szereplő idézet is megerősít. Ezt pont Ehrmanntól tanultam, hogy mindíg a  legrövidebb idézett a legpontosabb. Vagyis a kora keresztények nem hírdették Jézust, csak a krisztust, és Isten fiát. Ez nagyon fontos!

2025. január 22., szerda

A legrégebbi keresztény bizonyíték!

Szóval az van, hogy visszakerültek az írások a blogomra, és pont ezen felfedezés teszi ezt jogossá: találtak egy keresztény ezüst feliratot, egy kicsi, midössze 3,5 cm méretű ezüst amulettet, amelybe vékony ezüst fóliát tekertek. A lelet kora, amelyben az amulettet megtalálták, i.sz. 230 és 270 közé nyúlik vissza, ami nemcsak azért fontos, mert ez a lelet a niceai zsinat előtt már készen volt, hanem azért is, mert szerepel bennne a krisztus kifejezés legalább háromszor, és hogy az amulett hordozója egyértelműen jámbor keresztény, ami ebben az időben teljesen rendkívüli  volt. A fenti kép maga az amulett, benne a felcsavart ezüst felirattal.