A keresztény hagyomány hosszú évszázadokon keresztül azonosította a történeti Jézust a Krisztussal, és a Krisztust a Fiúval. Ez az azonosítás teológiai és dogmatikai rendszerré vált, amely végül a hitet a történeti események emlékezetéhez, vallási formákhoz és külső megváltástanhoz kötötte. Azonban ha komolyan veszük azokat a radikális kijelentéseket, amelyeket Pál apostol leveleiben tesz, világossá válik, hogy ő nem a történeti Jézust hirdette, és nem Jézus földi életéből indult ki, hanem egy belső, ontológiai kinyilatkoztatásból.
Ez a tanulmány ezzel a döntő különbségtétellel foglalkozik: Pál teológiájának tengelye nem Jézus, a történeti személy, hanem a Fiú – az öröktől fogva való isteni princípium, amely Krisztusban nyilatkoztatott ki, de nem kizárólag Jézusban testesült meg. Pál számára a Fiú nem személyazonos Jézussal, hanem a halott Fiú egyenlő a krisztussal/felkenttel. A Fiú minden emberben megszülethet – sőt, amelyre maga Pál is úgy hivatkozik, mint ami benne nyilatkoztatott ki.
Ez az elmozdulás nem csupán exegézist érint, hanem a megváltásról, emberlétről, halálról és feltámadásról való gondolkodás gyökeres újraértelmezését teszi szükségessé.
Pál apostol evangéliumának központi eleme a „Krisztus” vagy „Felkent” fogalma, mely nem csupán egy történeti személy megnevezése, hanem egy teológiai állapot és funkció kifejezése. Pál a Fiút Isten által halálra adott szellemi lényként mutatja be, aki a megváltás aktusában a bűn átkát hordozza. Ebben a tanulmányban részletesen vizsgáljuk, hogy miként kapcsolódik össze ez a fogalom az 5Mózes 21:22-23-ban megjelenő „átok a fán függőn” motívummal, valamint hogy miként értelmezhető ez a judaizmus vallási és jogi hátterében.
"ὃς ἐν μορφῇ θεοῦ ὑπάρχων
Aki Isten formájában lévén,
οὐχ ἁρπαγον ἡγήσατο
nem tartotta elrabolandó dolognak
τὸ εἶναι ἴσα θεῷ,
az Istennel egyenlő létet.
