A halálról...

Voltunk egy temetésen, egy százhárom éves néni temetésén. Katolikus szertartású kis temetés volt, és mindössze huszonöt perc leforgása alatt meg is volt az egész. Egy barátom nagymamáját temettük el. Olyan gondolatok következnek, amik a temetés alatt jöttek elő, és a halálról szólnak. Helyezkedjenek el, és hallgassák kényelmesen ezeket a gondolatokat!

Az összes egyház tévedésben van a halállal kapcsolatosan, természetesen Pál miatt, mert félreértik amit mond, és amit tanít.  El kell mondanom, hogy én nem hiszek Pálnak! Amit a halálról most itt elmondok, az Páltól jön, de nem azért igaz valami, mert egy apostol kimondja, hanem azért mert Isten mondja ki! Ehhez nem volt Pálnak felhatamazása (már Istenhez), és ezért egy gonosz dolog jött tőle: a saját evangéliuma.

Kezdjünk a Róma levél hatodik fejezetével:

"Nem tudjátok, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?Eltemettettünk tehát vele együtt a keresztség által a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. Mert ha halálának hasonlatosságában vele együtt növekedtünk, feltámadásának hasonlatosságában is vele együtt fogunk növekedni. Tudván azt, hogy a mi óemberünket vele együtt feszítették meg, hogy a bűn teste erőtlenné váljon, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek; Mert aki meghalt, felmentették a bűn alól. Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk vele, tudván, hogy Krisztus, miután feltámadt a halálból, többé meg nem hal; a halálnak többé nincs hatalma felette. Mert abban, hogy meghalt a bűnnek, egyszer s mindenkorra meghalt; abban pedig, hogy él, Istennek él. Így ti is halottnak tekintitek magatokat a bűnnek, de élőnek Istennek Krisztus Jézusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek annak kívánságainak; Se tagjaitokat se adjátok oda a gonoszság fegyvereiül a bűnnek, hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek, és tagjaitokat az igazság fegyvereiül Istennek. Mert a bűn nem uralkodik rajtatok; mert nem vagytok a törvény, hanem a kegyelem alatt." Róma 6:3-14

Ebből is látni, hogy Pál azt tanította a gyülekezeteinek, hogy a mi ó emberünket a felkent által megfeszítették, tehát a mi ó emberünk vele együtt halott. Igen ám, de mit jelent az, hogy a mi ó emberünk? Ha megnézzük a bibliát, akkor azt vesszük észre, hogy ahol ez a szó szerepel, az mind Pál utánzatból való  levelekből származik: efezus levél, kolossé levél. Azonban előszörör ezt a szót Pál használta, tehát meg kell tudnunk azt, hogy mit jelent ez. Erről azt hiszem már írtam egy bejegyzést, amiben érthetően le van írva: a régi ember, az óember, a látható embert jelenti, azt, aki egyenlő a krisztussal. Nézd!

"Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt." Efezus 4.22

"...mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt." Kolossé 3:9

Igaz ezek az igék Pál apostol leveleit utánzó írásokból származnak, mégis azt hiszem ezek a versek meghatározzák azt, hogy mi is az az ó ember. De egy pontosabb, Pál által írt leveléből is származik egy vers, olvassuk csak:

„…hogy azok közé számítsuk magunkat, vagy azokkal vessük össze magunkat, akik maguk ajánlják magukat. Sőt ezek, mivel magukat magukkal mérik, és magukat magukkal hasonlítják össze, belátással nem bírnak.” (2 Kor:10:12) Itt Pál nem beszél másról, mint azokról az emberekről, akik magukat ajánlják, magukat magukkal mérik egybe! Ezek azok az emberek, akik nem hittek Pálnak, meg azoknak a tanításoknak, amiket Pál terjesztett: ők úgy gondolták, hogy akit látnak, azok igenis olyan emberek, akik nincsenek krisztusban, tehát nem halottak, tehát önmagukat látják, és nem a felkentet! Tehát a Pál által kivitelezett felkent az nem más, mint krisztus, ahogyan írja is: "...meghaltunk Krisztussal...".

Aztán ezek után Pál úgy folytatja, hogy ha "meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk vele..." Ez pedig nem jelent mást, mint azt, amit mond: hogy hisszük is ővele, hogyha meghalltunk a felkenttel, teljesen valós állapotban, akkor az Úré leszünk majd egyszer, smindenkorral. Mivel a bűn nem uralkodik rajtuk, hiszen nem e tövény alatt vannak, hanem a kegyelem alatt. 

Tehát Pál a követkekzőket mondja:

1. a felkenttel együtt az ő halálába keresztekedtünk meg, tehát az ó emberünk, a régi emberünk meghalt krisztussal együtt. Itt egy valós eseményről van szó, nem csak egy csinos kis kiszólásról, hogy hogyan is értsűk ezt

2. a bűn ezért nem uralkodhat rajtuk, (akik a krisztusban vannak), mert ezáltal  nem engedelmeskednek neki (már ha hisznek ebben)

3. az új ember, a belső ember pedig él, de a kegyelem alatt él! Ezért őnekik is halottnak kell tekinteni magukat! Élőnek pedig azt, ami nem látszik, a belső, vagy az új embert. 

Tehát mi a halál, az egyházak számára, már ha jól értik azt, amiről Pál beszél? Egy olyan állapot, amiben mindenki halott, hiszen nem az összes ember vette észre, hogy mindenki a felkentben van. Tehát egy olyan állapot, ahol meghalltunk a krisztussal/felkentel, és akit látunk az nem más, mint a felkent/krisztus, vagyis a mi szétfoszló állapotunk. Ha ez tudatosul bennünk, akkor ott van egy végső, egy felszabadító gondolat, hogy a belső emberünk, amit eddig nem láttunk, az új emberünk megvéd, megóv bennünket minden rossztól, hiszen a kegyelem alatt van, és nem a törvény alatt. Ez Pál saját evangéliuma.

Csakhogy én szerintem ez nem igaz!