Egy kis politika...

.

Nem szoktam politizálni, de most azt hiszem politizálni fogok! Azért hiszem, hogy politizálni fogok, mert olyan könyveket olvasok, amiket más nem, vagy csak nagyon kevesen olvasnak, és ezek a könyvek megragadnak engem, elhiszem nekik azt, amit mondanak! Az egyik ilyen könyvet láthatjátok itt, a bal felső sarokban, ez pedig nem más, mint a második világháborúban a lengyel, többnyire falusi lakosság elleni népirtás leírása, Lenvirágok a véres mezőkön címmel.

A címválasztás rendkívül szép, és nagyot mondó, hiszen a len nagyon rövid ideig, mintegy fél napig virágzik, ezért lett jelképévé annak a több tízezer, főként asszonyok, gyerekek, és idősek barbár módon megszakított életének jelképévé. A lenvirág kék színű, szimbolikája igen mély, és gazdag: a meggyilkoltakat és a túlélőket egyaránt felidézi. Az utóbbiak nem egyszer a Lengyelországban állomásozó Magyar Királyi Honvédség által nyújtott segítségnek köszönhetik a megmenekülésüket. Innen tudjuk, amit tudnunk kell! És amit tudunk, az egy nagyon ördögi dolog. 

Szóval az történt, hogy a lengyel- magyar barátságról szóló történetírás az a magyar történetírás mostohagyermeke, mégpedig elhalllgatott volta miatt. Sok munka jött létre, de a kommunista diktatúra bukása óta nem született összefoglaló monográfia.

Mi a probléma? Hát az, hogy most úgy tűnik a lengyelek elfelejtették ezt a mondatot: "Polak, Wieger, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki." Úgy tűnik, hogy a lengyel- magyar barátságnak egy időre vége szakadt. Még akkor is, ha mi, magyarok viszonylag sokat tettünk a lengyelekért. Persze ez fordítva is igaz. Még akkor is, ha az elszenvedett borzalom a következőképpen konludált:

"De sem a szovjet, sem a német megszállás, akár hozzávetőlegesen sem sújtott minket annyira, mint az a pokol, amelyet az ukránok készítettek nekünk."

Azt, hogy milyen volt ez a pokol, nehéz lenne leírni. Voltak olyanok, akik beleőrültek a családtagjaik, a szomszédjaik rettenetesen lemészárolt testmaradványainak látványba. Voltak olyanok, akik nyomban megőszültek (gyerekek is), vagy végleg elveszítettek beszélőképességüket, az ukránok olyan pokoli módon hagyták hátra azt, amit tettek. De miket tettek? Én ezt nem akarom leírni, egészen pontosan pedig képtelen vagyok erre, csak néhány szó. 

Mivel nem akartak lőszert használni, kiváltképpen az újoncok tudták ezzel bizonyítani rátermedtségüket. Általános volt a különböző testrészek levágása, a szemek kivájása, és a nyelv kitépése. Voltak keményebb vérfürdők is: "a skalpolás, a testek felnégyelése, vagy darabokra való széttépése, csonttörés, a genitáliák kitépése vagy levágása, a has széthasítása, kibelezés, bőrnyúzás, késsel, vagy szuronnyal szurkálása, megfojtás, kötélen, vagy szögesdróton való felakasztás (néha az áldozatok beleinél fogva), baltával történő lefejezés, az emberek elevenen a földbe temetése, illetve félbefűrészelése". Bestiális módszerek. Voltak más kivégzési módok is, de többet nem akarok leírni, aki akarja megveheti ezt a könyvet, és elolvashatja, ha kedve van hozzá. Döbbenetes, hogy az ember mire képes. Hogy jön ez napjainkhoz?

Hát úgy, hogy az európai únió vezetői, a titkos elit tagjaival együtt dollármilliárdokkal tömi ukrajna zsebeit azért, hogy az oroszokat végleg megsemmisítsék. Azokat az oroszokat, akik pontosan azért támadták meg annak idején az ukránokat, hogy véget vethessenek annak a pokoli rendszernek, amit az ukránok műveltek az ott élő oroszokkal kapcsolatosan. Ahogy a kárpátalján élő magyarokkal is viselkedtek, és ne csak a népszavazást nézzük. Egy olyan elnököt bíztak meg az ország irányításával, aki korrupció nélkül nem lett volna elnök. Már régen béke lehetne egyébként, csak mire aláírásra került volna a sor, valahogy mindíg kimagyarázták a brit politikusok. Manapság viszont a francia a német és a brit politikusok ülnek egy asztalhoz az ukrán elnökkel!

Ne higyjenek nekik! De ne is kívánjanak mást, mint államnélküliséget! Semmi erőszak, hanem államnélküliség. Az államnélküliség manapság még egy idea, aminek az ellenkezője ez: egészen egyszerűen államista az, aki hisz az állam szükségességében. Pont. Gyakorlatilag bárki államisággal átszőtt, aki kormányt akar. A kormány emberek, vagy egy hely feletti hatalomgyakorlást jelent. Ez pedig lényegében az "uralkodás joga". Nem csak arról van szó, hogy másokat képes uralni. A "jogról" van szó, arról az elképzelésről, hogy egyes emberek törvény alapján kényszerrel irányithatnak másokat. A kormányba vetett bizalom nem más, mint az emberekbe belénevelt, hit alapú vallás. Ez önmagában vallás. Minden szempontból. Olyan államhatalom, aminek olyan jogai vannak, ami másoknak nem jár. Mindenféle parancsolatot tartalmaz, és ha valaki nem engedelmeskedik neki, akkor büntetést kap. Az igazi hívők mélyen hisznek ezekben a rituálékban: a választásokban, a kinevezésekben, a törvényhozásokban. 

Mi viszont nem! Minden jót!