Kath’ hēmeran apothnēskō, nē tēn hymeteran kauchēsin, hēn echō en Christō Iēsou tō Kyriō hēmōn.
"Naponként halál révén állok. A nektek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban." 1Kor15:31
„Naponként meghalok, bizony, a ti dicsekedésetekre, amely megvan nekem a mi Urunk Jézus Krisztusban.” 1Kor15:31
"Esküszöm testvéreim, a ti dicsekvésetekre, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban szerzek, hogy naponta meghalok." 1Kor 15:31 NASB95
Egy mondat: Ebben a fejezetben kétszer szerepel a Jézus szó, és itt azért húztam ki, mert szerintem zavaró lehet a sok krisztus/felkent után.
A páli teológia szerint az ember, aki Krisztusban van, már meghalt – de nem biológiai értelemben, hanem létmód szerint.
Róma 6:4–8: „Krisztussal együtt eltemettettünk a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt, úgy mi is új életben járjunk.”
Ez azt jelenti: a hívő részesül a Fiú halálában – vagyis mindennap az új ember él, és az új ember fog feltámadni. Tehát amikor Pál azt mondja, hogy „naponként meghalok”, akkor azt is mondja:
„Naponta részesülök a Krisztus halálában, naponta meghal bennem a régi ember.”
Ez nem passzív halál, hanem tudatos létállapot. A páli hit nem „túlélés”, hanem napi önmeghalás.
Pálnál a naponkénti halál az a részvétel a Fiú halálában, amelyben az emberi test már a Krisztus-testhez tartozik.
-
A Fiú egyszer halt meg — ontológiailag.
-
De az ember, aki testben él, naponta viseli ennek a halálnak a maradványát.
-
Ez a „naponként halál révén állás” nem etikai vagy lelki, hanem testi tény: a test hordozza a halott Fiút, a Krisztust.
Tehát:
„Naponként meghalok” = „naponként hordozom a Fiú halálának testét.”
Ebben az értelemben a páli mondat összefér az én ontológiai rendszeremmel: a szóma, (ami nem azonos a hústesttel, a szarkszal) az a hely, ahol a Fiú halála folyamatosan fennáll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése