Καθ’ ἡμέραν ἀποθνῄσκω, νὴ τὴν ὑμετέραν καύχησιν, ἣν ἔχω ἐν Χριστῷ Ἰησοῦ τῷ Κυρίῳ ἡμῶν.
Kath’ hēmeran apothnēskō, nē tēn hymeteran kauchēsin, hēn echō en Christō Iēsou tō Kyriō hēmōn.
"Naponként halál révén állok. A nektek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban." 1Kor15:31
„Naponként meghalok, bizony, a ti dicsekedésetekre, amely megvan nekem a mi Urunk Jézus Krisztusban.” 1Kor15:31
"Esküszöm testvéreim, a ti dicsekvésetekre, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban szerzek, hogy naponta meghalok." 1Kor 15:31 NASB95
Egy mondat: Ebben a fejezetben kétszer szerepel a Jézus szó, és itt azért húztam ki, mert szerintem zavaró lehet a sok krisztus/felkent után.
A páli teológia szerint az ember, aki Krisztusban van, már meghalt – de nem biológiai értelemben, hanem létmód szerint.
Róma 6:4–8: „Krisztussal együtt eltemettettünk a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt, úgy mi is új életben járjunk.”
Ez azt jelenti: a hívő részesül a Fiú halálában – vagyis mindennap az új ember él, és az új ember fog feltámadni. Tehát amikor Pál azt mondja, hogy „naponként meghalok”, akkor azt is mondja:
„Naponta részesülök a Krisztus halálában, naponta meghal bennem a régi ember.”
Ez nem passzív halál, hanem tudatos létállapot. A páli hit nem „túlélés”, hanem napi önmeghalás.
Pálnál a naponkénti halál az a részvétel a Fiú halálában, amelyben az emberi test már a Krisztus-testhez tartozik.
-
A Fiú egyszer halt meg — ontológiailag.
-
De az ember, aki testben él, naponta viseli ennek a halálnak a maradványát.
-
Ez a „naponként halál révén állás” nem etikai vagy lelki, hanem testi tény: a test hordozza a halott Fiút, a Krisztust.
Tehát:
„Naponként meghalok” = „naponként hordozom a Fiú halálának testét.”
Ebben az értelemben a páli mondat összefér az én ontológiai rendszeremmel: a szóma, (ami nem azonos a hústesttel, a szarkszal) az a hely, ahol a Fiú halála folyamatosan fennáll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése