"Miért ateizmus a kereszténység?"

Gáspár Zoltán Ernő, aki önmagát filozófusnak és festőnek mondja,  2002-ben diplomázott a Pécsi Egyetemen. Debrecenben doktorandusz volt, de elég erős szakmai ellenérzései voltak a doktori iskola vezetésével kapcsolatosan. A címben felvetett kérdés abszurdnak, vagy akár nonszensznek is hathat, de fontosnak látja a címben a felvetést, és ezt megpróbálja bizonyítani is. Annyi közöm van Zoltánhoz, hogy neki is elküldtem a blogom címét, de nem nyerte meg az ízlését, amit szóvá is tett számomra: magyarul nem gondolkodott velem együtt!

A "Miért ateizmus a kereszténység?" című esszéje egy nagyon erős tudományos valláskritika a kereszténységgel kapcsolatosan. Már a címben elveszi a kereszténység egyik legkorábbi ellenségének az élét, az ateizmusnak, és tulajdonképpen magát a kereszténységet vádolja meg ateizmussal! De nézzük, hogy is teszi ezt!

Először egy kis fogalmi rendszerezéssel indítja gondolkodásunkat, előkerül a teizmus, az ateizmus, és még az is, hogy ki/mi Isten, és ezeket kellőképpen ki is fejti. Ezek után kérül szóba a kereszténység ateizmusa, és megállapítja, hogy a kereszténység a metafizikáját kellő képpen istenhívőnek tartja, és amivel baj van az az, hogy a teológiáját monoteizmusnak nevezi. Így fogalmaz:

"Nyilvánvaló, hogy itt a Sancta Trinitas-doctrina, vagyis a Szentháromság-tan abszurd és nonszensz, tökéletesen logikátlan és mindezek miatt, fals tévtan mivoltára gondolok elsősorban.²⁰ Korábban immáron több ízben is írtam erről. A kérdést több szempontból is meg lehet – és persze szükséges is – közelíteni. A közvetlen megközelítés magára ezen speciális azonosság-tanra összpontosít. A Hármas-Egy Istenség tézise az alapja a kereszténység monoteizmusának. Jó ideje az a katolikus álláspont, hogy a Szentháromság-tan értelme ún. „hittitok”.²¹ Már az ókorban nyilvánvaló volt érdemesebb gondolkodók számára, hogy maga e doktrina – de túl ezen Jézus „Krisztus” istensége (deitas) is – abszurd. Tertullianus írt is erről.²² Ám éppen azért kell hinni benne, mert abszurd. Az indoklása szerint éppen ezért Isten műve maga a kereszténység, mert képtelenség, hiszen Isten mindenható, vagyis képtelen dolgokra is képes. Ám maga a tan közvetlenül – fogalmi-logikai alapon – is több sebből vérzik.

Maga a személy mint olyan szubsztancia, ergo esszencia – ezt maga a Magyar Katolikus Lexikon írja.²³ Márpedig három esszencia nem egyetlen esszencia. Ennyi. A fentebbiből következően a Szentháromság-tan tévtan. Jézus Isten elsőszülött – s nem egyetlen – fia, az első kerub. Ám tudni lehet ki Ő. Néha maga Jézus is elárulja magát. Például a Jelenések Könyvében."

Egy vallás, amely ellentmondásos istenképet vall, valójában nem hisz az Istenben, hanem feloldja őt a saját konstrukciójában. Most pedig az a rész jön, ami miatt vállaltam ennek az esszének az ismertetését. Vagyis tulajdonképpen az a rész, ami leírja, hogy kicsoda Jézus? Most jön az esszé középső részének drámai fordulata:

"Jel 22.16

„Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.”

Érdekes az utolsó mondat. Meggyőződésem szerint ez egy féligazság. Mégpedig nem egészen a szokványos értelemben. Az első fele ugyanis hazugság, a második fele viszont igaz. Jeshua valóban „ama fényes és hajnali csillag” – viszont nem Dávid király leszármazottja, nem a Messiás. Ám ez egy ismert szimbólum. Héberül Helel ben Sachar (הילל בן שחר), Vénusz, a hajnal fia.²⁴ Ki tehát Jézus? A legismertebb néven: a Sátán. Tehát nem más, mint Lucifer, a Fényhozó Hajnalcsillag.²⁵ E megállapításom immáron nem először kerül terítékre.²⁶ Azt hiszem érthető, hogy miért. Amire rájöttem ugyanis, az egy falrengető tudományos felfedezés – ezt kellene belátni. Nem, egyáltalán nem valamiféle heccelődő blaszfémiáról van itt szó.^27"

Na, szóval hogy is mondjam! Ez nagyon erős megfogalmazás, olyannyira erős, hogy én, aki nem gondolom azt, hogy Pál apostol valaha is a szájára vette volna a Jézus szót, szóval énnekem is el kellett egy kicsit gondolkodnom, hogy most mi is ez! Ez a rész amiben van, majdnem a vége a Jelenések könyvének, hiszen tudjuk, hogy huszonegy verset tartalmaz ez a fejezet, ez pedig a tizehatodik vers. Rögtön ezt követően a Jelenések könyvének szerzője egy szörnyű átkot mond mindenkinek, aki a szöveget módosítani meri. Ezek után persze egyből megragadott, hogy ezek a sorok igazából nem a páli levelekből vannak, hanem a Jelenések könyvéből, tehát olyan emberektől, akik szerint Jézus ama fényes és hajnali csillag! Ha innen nézzük, akkor az állapítható meg, hogy a kereszténység már a legelején, az alakulásánál egy nagyon összetett vallás volt, ahol voltak a Jézust követöek, csak a Fiú, és csak a felkent követőek, a doketisták, meg etc.

Gáspár kijelenti, hogy Jézus nem Dávid fia és nem Messiás, hanem a „fényes és hajnali csillag”, az első Fiú, a bukott angyal, a Sátán megtestesülése. Ezt nem morális, hanem kozmikus-ontológiai értelemben állítja: Jézus mint a „testté lett isteni” a Végtelen önellentéte, a végesbe zárt isteni –vagyis Isten tagadása testben. Ez a rész egyértelműen apokrif és kabbalisztikus forrásokra épül (Abulafia, Wolfson), és a zsidó–keresztény ellentétet szimbolikus teológiai szintre emeli. 

Aztán arra is kitér, hogy mit jelent a Krisztus szó! "Tudvalevő, hogy a „Messiás” és a „Krisztus” szavak ugyanazt jelentik, csupán eltérő nyelven. A jelentés: Felkent." Ez egy kicsit más, ahogy én már elgondoltam ezt, hogy tulajdonképpen nem a messiás szóval azonos, hanem a halott, a felkent/κεχρισμένος/kechrisménos Fiúval. Ahogy meghalt, abban a pillanatban lett ez a neve: felkent. Na de vissza az esszéhez!

A kereszténység Gáspár szerint nem erkölcsi megújulás, hanem ontológiai összeomlás: Isten többé nem Úr, hanem áldozat, vagyis nem-Isten. A Jézus–Lucifer–Sátán azonosság után a következő logikai lépés az ember: ha Isten önmagát tagadta, az ember az ő negatív képmása. Ez az „isten utáni ember” az ateizmus végső formája: olyan vallásos lény, aki Isten hiányát imádja. Ezért a kereszténység Gáspárnál ateizmus a gyakorlatban, mert a hívő cselekvése az Isten-hiány fenntartása: az imádság az üres térhez, a hit az eltűnthöz, a szeretet a semmihez.

Gáspár Zoltán Ernő esszéjének középső része a legteljesebb radikális teológiai fordulat a magyar filozófiai irodalomban: egy olyan valláskritika, amely nem kívülről támadja a kereszténységet, hanem belülről mutatja meg annak önellentmondását: hogy a keresztény Isten maga az, aki ateistává válik önmaga ellenében.

Itt bárki elolvashatja az esszét:

https://www.academia.edu/123451480/Miért_ateizmus_a_kereszténység