Hoppá! Ez egy elég merész kijelentés volt Pál részéről, és hogy azt mondjam ebből a kijelentésből választ találtam az előző írásomban feltett kérdésemre is: "valóban mindenki halott, vagy csak azok halottak, akik a krisztusban, a felkentben vannak!"
Ezzel a verssel már foglalkoztam egy fontos kérdésben: lehettek-e nők az apostolok között. Ha el akarod olvasni, akkor itt meg is teheted.
De vissza az előzőekhez! Ugyanis az igazolódott itt be, hogy nem mindenki halott, és nincs mindenki a felkentben! Ez pedig azt jelenti, hogy a páli teológia halottá vált számomra. De nézzük meg, miért is!
Ha Isten nem tette egyszerre a krisztusba/felkentbe az embereket, akkor csak azok kerülhettek a felkentbe, akik "rájöttek" arra, hogy ott a halál formája van! Akik "rájöttek" arra, hogy meghaltak a felkentbe, és hogy egy új ember él bennük! Pál verséből jól látszik, hogy Andronicus és Júnia már előbb voltak a krisztusban mint ő, tehát nem egyszerre kerültek krisztusba, a felkentbe. Ez pedig azt jelenti, hogy nem minden ember van krisztusban! Hiszen vannak, akik előbb voltak a krisztusban, meg olyanok is vannak ezek szerint, akik Pálnál később kerülnek a krisztusba!
A lényeg az, hogy nem minden ember van a krisztusban/felkentben, hanem csak azok, akik meghaltak a krisztusban/felkentben, és élnek az új emberükben. Az egész sátánivá vált! A finn páli iskola most már kimondhatná, hogy a krisztusban/felkentben a halál formája van, és csak a Fiú az, aki valóban él! Ez Pál teológiája. Ha a finn páli iskola kimondaná ezt, akkor elválnának ettől a páli őrülettől! Mindenki más, aki azt mondja, hogy a krisztusban/felkentben, semmi baj egyébként, de azt tudjuk, hogy Isten ezért mérges! Bizony!
Na cső!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése