A júdaizmus "késői" eredete

Yonatan Adler , a Jeruzsálemi Héber Egyetem régésze új könyvet írt, The Origins of Judaism: An Archaeological-Historical Reapraisal címmel. A könyvet az Anchor Yale Bible Reference Library részeként adják ki, amely az egyik legtudományosabb (és legkevésbé sem szenzációhajhászó) lenyomat. Miről szól ez a könyv?

Hát Adler a bibliai izrael történetét vázolja föl benne, és kitűnik belőle, hogy  nem "találtak olyan régészeti bizonyítékot, amely alátámasztaná a pátriárkákról, a kivándorlásról és Izrael egyesült királyságáról szóló történeteket: a régészeti bizonyítékok inkább azt mutatják, hogy ezek a forgatókönyvek soha nem történtek meg."- írja Neil Godfrey, akitől átvettem a hírt. 

Számomra a zsinagógák voltak a legemlékezetesebbek, amiről azt írja a könyv, hogy:

"a zsinagóga i.sz. első század előtti létezésére vonatkozó bizonyítékok a legjobb esetben is foltosak. (188. o.)" hiszen erre épületek az ApCsel "kiváló" páli mondásai.

Szóval ezen a linkek elérik a cikket:

https://vridar.org/2022/11/17/the-late-origins-of-judaism-the-archaeological-evidence/

És tudja!!!! :-)

És tudja, és tudja, és tudja!!!!! Ki tud, és mit? Hát a feleségem azt, amiről már írok három éve! Végre felfogta! Ez egy nagyszerű érzés, hogy végre megértette! Juhhé! Így mondta el nekem:

"Van az Isten, aki a Fiát adta szövetségül úgy, hogy átadta őt a halálnak, tehát meghalt, és a halott Kisztust látjuk az életben. Ebből a Krisztusből lett az Úr, aki feltámadt, vagyis újra él!" 

Szóval igen, ez ilyen egyszerű. A gnosztikus tanokban az emberi létezés a mennyei szférákkal ellentétben, a bűn miatt megromolva, a kárhozat állapotában folyik, ezért Isten az, aki a halálra adja a Fiút (Róma8:32; 1Kor11:23, Fil 2:6-7), aki mint a Krisztus/Felkent vett véget a törvény átkának:-) Mert a törvény is veszélyes. 

A Fiú halálára adása az Úrvacsora Pál által kijelölt céljában is tetten érhető:

“Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak HALÁLÁT hirdessétek, amíg eljövend.” (1Kor11:26). Rossz tanítvány az, aki az Úrvacsora alkalmával nem az Úr halálára (nem kereszthalálára), vagyis nem a Fiú, Isten általi halálra adására emlékszik.

A fiúság a páli evangélium szíve. Erre akarja eljuttatni a hallgatóságát Pál. De ide, ebbe a "hitbe" nem lehet, csak "hitből" eljutni. Pál evangéliumában "az Istennek megigazítása (fiúvá tétele) jelentetik ki hitből hitbe". Nem pusztán "hitből", hanem "hitből hitbe". Nincs, nem létezik egyik a másik nélkül. A "hitbe" (a fiúságra), csak és kizárólag "hitből" lehet eljutni. A Krisztus/Felkent- hitből. Amíg nincs meg a Krisztus/Felkent hit, addig nem lehet meg a fiúságba vetett hit sem.

Tehát egyetlen egy keresztény se merjen dicsekedni előttem addíg, ameddig nincs meg a "hitből hitbe" keresztény érzése neki. Mert ha nincs meg, akkor hazudik egyet. 

Ez az asszony! Megbékültünk:-))))

A Krisztus

A feleségem immár sokadik alkalommal összeveszik velem, mert nem tudja elképzelni, hogy Pál csak a Fiút és a Krisztust ábrázolja, szóval őneki egy kicsit utána jártam, hogy ez bizony akkor is így van, ha hullák potyognak az égből, még akkor is. Remélem, nagyon remélem hogy kibékülünk, de most figyeljenek egy kicsit. A feleségem hatására elővettem a Filipiekhez írt levelet, ami egy köztudottan páli levél, tehát egy olyan levél, amit minden bizonnyal Pál apostol írt, vagy íratott. Mindössze négy fejezet, tehát még így is stimmel a hosszúsága. Nézzük.

A Filippi levél egyszerűen kezdődik: 

"Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség." Fil1:21

Ez persze nem a legeleje, de nagyjából ezt fejezi ki a levél bevezetése. És itt valóban csak a Krisztus szó van. Ez nem azt jelenti, hogy Pál Jézusra gondolt, és mindenkinek Jézusra kell gondolnia akinek írta a levelet, hanem azt,  hogy itt a földön, az élet az Krisztusban tágul ki, csak benne lehet azt mondani, hogy az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. És ez így van akkor is Pál szerint, ha egyesek csak versengésből hirdetik Krisztust, nem tiszta lélekkel, azt hiszik ezáltal, hogy Pál fogságának nyomorúságát megnövelik. De ki az a Krisztus? 

Egy jó blog

Azt hiszem, hogy találtam egy igen jó blogot. Egy igen jó blogot! Egy blogot, ahol az információ szabad áramlása korában, már nem akaródzik eltitkolni a hazugságokat. Jó böngészést!

https://kimentimegjezust.com/

Hogyan halt meg a Fiú?

"Ha valakiben halálos ítéletre való bűn van, és megölik, és felakasztatod azt fára: Ne maradjon éjjel az ő holtteste a fán, hanem temesd el azt még azon a napon; mert átkozott Isten előtt aki fán függ; és meg ne fertéztessed azt a földet, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül." 5Mózes21:22-23

Hát így. Ahogyan a Mózes könyve is mondja. Ha valakiben halálos ítéletre szóló bűn van, akkor azt a következő módszerekkel lehet megölni: fojtás, égetés, kard és kövezés. Csak ezzel a négy lehetőséggel lehet megölni valakit, ezen kívül nem lehet. Aztán ez után, ha megölték, csak utána jön a fára akasztás. Írja is a szöveg: "megölik, és felakasztod azt fára..." Tehát egy halottat, egy megöltet akaszthattak a fára, egy halott embert, aki már nem él, ami átokká lett, ami jelezte az átkot. És hogy ne maradjon éjjel is a holtest a fán, ezért kellett még aznap eltemetni: mert Isten előtt átkozottá vált, aki a fán függött. És ha eltemetik, akkor nem fertőztetik meg az a föld, amit Isten adott. 

Hol vannak a zsinagógák?

Az a helyzet, hogy kezembe került Bart Willruthtól Pál idővonalának újraértékelése, és hát mit mondják: érdekes, felettébb érdekes. Arról szól ez az írás, hogy az evangéliumok és az Apostolok cselekedetei történelmileg nem megbízhatóak. Több pontot is vesz Bart, engem azonban egy dolog kapottt meg: a páli levelekben nincsenek utalások zsinagógákra. Pedig az ApCsel ábrázolja amint Pál városról városra jár Görögországban és Kisázsiában, és elsősorban zsinagógákba látogat, és prédikálja az üzenetét, és általában megtérít néhány zsidót, és néhány pogányt. Mielőtt kirúgják őket, a messiás megvádolásával vádolják Pált.

De amikor az ember elolvassa Pál leveleit, tulajdonképpen kihagyás tapasztalható: nincsenek zsinagógák. Írásában fel sem merül a szó, és a messiás meggyilkolásának vádja sem. A helyzet az, hogy nem voltak ott zsinagógák. Abban az időben mikor írták, valóban nem voltak ott zsinagógák. Görögországban, Kisázsiában az ember hiába keresi a zsinagógák létezését a Krisztus előtti második század előtt. Ennek az oka nem túl bonyolult, és bárki beláthatja: a zsinagógarendszer és a rabbinikus judaizmus csak a templom lerombolása után i.sz. 70-ben, és a nagy diaszpóra után, a Bar Kochba- lázaaadást követően, i.sz. szerint 135-ben jelent meg.

Gratula Bartnak, nekem meg egy igazi nagy tasli, hogy nem vettem ezt észre előbb.

Pál, aki "nem valódi"!

Olvasok egy írást, amit Stephen Voorwinde az Újszövetség adjunktusa írt, ami tartalmaz egy furcsa, de annál biztosabb forrást Pálról. Az egész tanulmánynak a címe: Apostolok Cselekedetei és Galata levél: A tökéletes összeillesztés?, és ez a cikk az Apostolok Cselekedeteiből és a Galata levélből nyújt néhány életrajzi betekintést Pál életébe, megvizsgálja Pál apostol kifejezésmódját, érzelmeit a Galata levélben. 

A forrás Pálról: 

"In Jerusalem the disciples were afraid of him, fearing that he was not genuine. But Barnabas took hold of him and brought him to the apostles” (Acts 9:27).

"Jeruzsálemben a tanítványok féltek tőle, attól tartva, hogy nem valódi. De "Barnabás megragadta őt, és az apostolok elé vitte" (ApCsel 9:27).

"Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tőle, nem hivén, hogy ő tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vevén őt, vivé az apostolokhoz...." (ApCsel 9::27)

Látszik, hogy a fordításból engem a "tanítvány" szó zavart meg, ezért nem figyeltem fel erre eddig, de úgy tűnik nem így van: nem a "tanítvány" szó van ott, hanem a "valódi" szó. A "nem valódi" szóösszetétel. Tehát az apostolok nem attól féltek tőle, hogy nem hívén, hogy ő tanítvány, hanem attól, hogy ő "nem valódi". Tehát, hogy Pál kinézete más lett, hogy nem olyan, mint régen volt, hanem valami egészen más, hogy valami "nem valódi" lesz rajta. Honnan jött ez?

Hát onnan, hogy lehet, hogy Pál elképzelhetőnek tartotta, hogy mindenki a Krisztusban van, csak ennek a tudatosodása, gnózisa, ismerete, belátása különbözteti meg a keresztényt, vagyis a krisztusi embert a többi, „belátással nem bíró” hitetlenektől, köztük „Ábrahám magvai”-tól, akik nem hittek neki. Pál és követői nem tartották önmagukat oly vakmerőnek, „…hogy azok közé számítsuk magunkat, vagy azokkal vessük össze magunkat, akik maguk ajánlják magukat. Sőt ezek, mivel magukat magukkal mérik, és magukat magukkal hasonlítják össze, belátással nem bírnak.” (2 Kor:10:12), írja a korinthusi gyülekezetet ajánlólevelekkel felkereső és apostolságát megkérdőjelező emberekről az apostolságát kétségbeesetten igazolni próbáló Pál.

Pál valami olyan eszementséget gondolt ki, amit bár hírdetett, de elképzelhető hogy rosszul, és a Jeruzsálemben tartózkodó apostolok sem hittek neki, hanem attól tartottak, hogy nem valódi!

A kilenc parancsolat

A kilenc parancsolat nem az én találmányom, hanem David Noel Freedman nagyszerű ötlete volt. A Tízparancsolat tárgyalása során a tízes szám fontosságát hangsúlyzta, akkor hát miért "A kilenc parancsolat" címmel írt könyvet? Melyik parancsolatot hagyta ki, és miért? 

"Ha közelebbről megvizsgáljuk a tízedik parancsolatot, észrevehetjük, hogy ez egy nem "bizonyítható bűnre" vonatkozik. Bárki kívánhatja más házastársát, házát, ökrét vagy szamarát, de mégsem derül ki bűnössége mindaddig, amíg kívánságát cselekedetté nem formálja. Csak miután a cselekedet megtörténik, a többi parancsolat lép életbe. Ha tehát valaki más házastársát megkívánva cselekvésre ragadtatja magát, paráznaságot követ el. Ha valaki a felebarátja tulajdonát mekívánva cselekszik, lop. És így tovább. Felfedezhetjük tehát, hogy a tízedik parancsolatban tárgyalt kívánság az előző parancsolatok megszegésére vonakozó késztetést tiltja, s a kívánság önmagában sohasem bűn; csak akkor válhat bűnné, ha az előző parancsolatok valamelyikével szembeszegülő cselekedetté formálódik."

Nyilvánvaló, hogy Izrael történéetében  a kívánság számos parancsolat megszegésének hajtóereje volt, s annak vizsgálata,, hogy az utolsó parancsolat miként viszonyul a többi parancsolathoz, fontos informáciíkat adhat arra nézve, miért is került a "Tíz" parancsolat közé. "A kilenc parancsolat" ezt vizsgálja, és egy szerkesztői kezet vél felfedezni a történtek mögött: egy utat, melynenk végén Izrael népe újra "jövevevény lesz idegen földön".

 1. Ne legyenek más isteneid rajtam kívül!

2. Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot!

3. Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét!

4. Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!

5. Tiszteld apádat és anyádat!

6. Ne ölj!

7. Ne paráználkodj!

8. Ne lopj!

9. Ne tanúskodj hamisan!

10. Ne kívánd...!

Na de mi baja volt Pálnak ezzel az egy sorral, ami úgy kezdődik, hogy "Ne kívánd..."? Mert úgy ír, mintha megtagadta volna, hogy Istennek bármi köze is van a törvényhez. Azt tudjuk Freedmantól, hogy mit a tartalma, azt viszont nem, hogy ki adta oda a zsidóknak, egészen pontosan Mózesnek: Pál szerint az angyalok. Pálnak azt az állítását, miszerint a sinai törvény angyali, nem isteni eredetű, a Róma5:20 is megerősíteni látszik. Itt a fordítások általában nem adják vissza az eredeti olvasatot, a legtöbb fordítás az első igét egyszerűen „bejött” vagy „belépett”- ként fordítja megfosztva eredeti jelentésétől: a görög „pareiserchomai” ige azonban szó szerint azt jelenti, hogy „lopakodva jön” vagy „méltatlan motívumokkal” (lásd Bauer Lexikon). Az egyetlen más alkalom, amikor a szót a páli levelekben használják, a Gal. 2: 4, és a fordítók itt már helyesen adják meg azt a jelentést, amit valóban jelent: „belopózkodott hamis atyafiakért, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat…”(Károli).

Pál szerint a törvényt nem lehet betölteni, hanem a KrisztusBAN ér véget. Na persze nem úgy, ahogyan ezt ma a keresztények képzelik:-) Pál nem azt írja, hogy a törvény elvezet minket Jézushoz, vagy hogy „Jézushoz vezérlő mester” lenne, ez az eddigiek alapján teljesen nonszensz lenne Páltól, hanem azt, hogy a "törvény vége a Krisztus." A törvény vége pedig a 10. parancsolat, a „Ne kívánd…” parancs, ami által a bűn erőt kapván Pál (a belső, nem látható ember) halálát okozta (Róma7), és megjelenik a Krisztus.

Nincsen benne!!!!!!!

 

Szóval az van, hogy rohadtul örülök, azt ne mondjam, hogy piszkosul örülök, mert egy fontos versről mást kell gondolnom, mint amit eddig gondoltam: azt, hogy az eredeti írás nem tartamazza ezt a verset:-))) Szóval nézzük!

A Galata levélről van szó, arról a levélről, amit minden bizonnyal Pál írt, illetve ránk hagyott, és amit minden keresztény nagyon szeret idézni. Szóval ezt a levelet olvasgattam azért, hogy megnézzem, van-e benne Jézus szó, és azt kell mondanom, hogy elég ritka számba megy. Főleg az elején, ahol az első kettő fejezetben szinte csak zavaró körülményként rettentően zavar az olvasásban. A feleségemnek próbáltam segíteni, hogy lássa ő is meg azt a tényt, hogy a Jézus szó nem tartozik az eredeti szöveghez. Így került elénk ez a vers, ami nagyon régóta cseszte a fantáziámat, amiről azt gondoltam, hogy eredeti páli kifejezés, és ami így szól:

"Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem." (Gal2:20)

Az igaz, hogy itt nincsen benne a Jézus szó, ezért eredeti páli gondolatnak gondoltam, de ott van a Krisztus szó kétszer is, ami viszont nagyon zavart engem: "Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus." Zavart, mert én szerintem nem a Krisztus él bárkiben, hanem a Fiú, és azért zavart, mert ez a vers nem lehet idevaló. Szóval azt gondoltam, hogy megnézem a Codex Siniaticusban, hátha találok valami magyarázatot benne. És találtam. Így szól a vers:

"With Christ have I been crucified: I live; however, no longer I, but Christ lives in me; and the life that I now live in the flesh, I live in the faith of the Son of God, who loved me and delivered himself up for me." (Gal2:20)

"Krisztussal együtt keresztre feszítettek: Az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiának hitében élem, aki szeretett engem és feladta magát értem." (Gal2:20)

A középső vers hiányzik! Tehát a középső verset nem Pál írta. Mert ugye tudjuk, hogy minnél régebbi egy vers, annál biztosabb, hogy így is szólt eleinte, és a Codex Siniaticus bizony az egyik legrégebbi változat. Szóval régebbi, az egyik legrégebbi. 

Ezt a mondatot nem engedem idézni senkinek, mert betoldás. BE-TOL-DÁS. Hogy engedhette ezt meg Isten:-))) Szörnyű!!!

"Ami pedig a halottakat illeti..." (a halottak feltámadása)

Az Újszövetség egyik legtitokzatosabb és legnehezebben értelmezhető verse, ami azt gondolom, hogy a beszédforrás részét képezhette, és ami egy olyan gondolat, amelyet nem teljesen ugyanabban a formában és kiegészítésekkel, de Máté és Lukács is érdemesnek tartott átvenni Márktól, sőt nyomaiban még a negyedik evangéliumban is fellelhető, jó alapot kínál számunkra az induláshoz. Nagyon kényes témáról van szó, azt hiszem ezen vers(ek) helyes értelmezése  korszakalkotóvá válhat a kereszténység valódi megértésében. 

Most a szövegnek olyan olvasatát fogom feltárni, ami amennyiben helyes alapelvi és kritikai módszerek alkalmazásain keresztül a megfelelő következtetésekre fog juttatni bennünket, akkor ez elvezethez ahhoz az ellentmondáshoz, ami a különböző krisztológiák kialakulásához vezetett, és ami szerintem alapjaiban fogja megváltoztatni a feltámadásról, evangéliumról és a Jézus világtörténelmi szerepéről vallott nézeteinket. Félek, hogy nem a megfelelő következtetésre jutok, vagy mégsem találom a megfelelő olvasatot, de attól is, ha viszont mégis, akkor ezáltal egy hosszú vitának a kezdetét indítom el. Engem viszont minden esetben az igazsás megismerése hajt. 

Az ominózus verset, amit Máté és Lukács már kiegészítésekkel vesz át, Márk evangéliumának 12. fejezete tartalmazza, amelyet Csia Lajos és Gromon András fordításában is közlök. A szadduceusokkal folytatott beszélgetés csúcspontjaként azért hangzik el Jézus szájából a mondat, mert ahogyan a korabeli zsidóság körében, úgy a Fiú előtt is "közismert volt, hogy a szadduceusok azért utasították el a "feltámadás" gondolatát, mert az nem volt benne a Tórában (amely viszont közvetve, a sógorházasság előírásával határozottan utal a fel- nem támadás tételére), ezért aztán a Fiú ugyancsak a Tórára hivatkozva, persze annak sajátos értelmezésével válaszolt nekik" a következőképpen:

"A halottakat illetően pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e Mózes könyvében, hogy a csipkebokornál mit szólt az Isten: Én vagyok Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene? Nem halottak Istene az Isten, hanem élőké!" (Csia)

"Ami pedig a halottakat illeti, [ti.] hogy [Isten] [újra] felébreszti őket, nem olvastátok Mózes könyvében, a csikebokor [történetében], azt hogy Isten ezt mondta neki: Én [vagyok], az Isten Ábrahám számára, és az Isten Izsák számára, és az Isten Jákob számára"? [Ő] nem a halottak, hanem élők számára [való] Isten." (Gromon)

Az én meglátásom az, hogy a Fiú, Isten valódi és igazi megismeréséről és az írások helyes értelmezéséről beszél, amihez felhasznál egy Tórából vett részt. Nem az a mondanivaló lényege, hogy igazolja az írás hitelességét, hogy tényleg megtörtént, ami írva van, hanem az, hogy hogyan kell helyesen értelmezni ezt a Tórában szerplő részt, mert ebből megtudhatjuk azt hogy Isten milyen Isten, és kinek, kiknek az Istene! A válasz erre pedig a Fiú szerint az, hogy Isten az élők Istene! Bár van ugyan a Tórában, az írásokban utalás arra, hogy Isten hogyan mutatkozik be, nevezi magát, de ez nem ütközhet a Fiú személyes istentapasztalatával, ami azt mondatja vele, hogy az élők (és mivel Ő, vagyis a Fiú még él, a Fiú élőnek tartja magát), ezáltal az Ő személyes Atyai Istene. 

Yeshu Ha-Nocri

 

A bSan 43a így szól: „A pészach estéjén felakasztották Yeshu Ha-Nocrit. Előtte negyven napig hírnök ment ki: ’Yeshu Ha-Nocrit meg fogják kövezni varázslásért, félrevezetésért, és mert Izráelt bálványimádásra csábította. Ha valakit tud valamit a védelmében, az jöjjön és nyilvánosan mondja el.’ De senki sem jött a védelmére, ezért felakasztották a pészach estéjén.”

Yeshu Ha-Nocriról szól ez a szöveg. Nézzük mit mond. Azt mondja, hogy "meg fogják kövezni varázslásért, félrevezetésért, és mert Izraelt bálványimádásra csábította." 

Nagyon fontos tudni, hogy a felakasztás, vagy fára szegezés az nem volt megengedett kivégzési mód a Tóra szerint. Négy lehetséges kivégzést alkalmaztak: fojtás, égetés, kard, és kövezés. Ezek közül az égetés volt a legkegyetlenebb, talán még a keresztény utódok által oly sokszor alkalmazott máglyán égetésnél is. Ebben az esetben egy kötelet kötöttek a kivégzendő nyakára úgy, hogy két oldalt tudják húzni, mindezt álló helyzetben, majd amikor a száját kinyitotta, akkor forró ólmot vagy fémet öntöttek a szájába. A lényeg az, hogy csak a kivégzés után akasztottak fára.

Megkérdeztem egy zsidó rabbit, hogy ez milyen? Nem keresztre feszítették? Gondolkodás nélkül azt válaszolta: "Kivégezték, majd felakasztották". De hogyan végezték ki? Az előző hitelesnek mondott írás szerint megkövezték. Akkor hogy is van? Mert a Talmudban az a rész van, hogy "felakasztották a pészach estéjén". Azonban írhatták volna úgy, hogy "megkövezték, majd felakasztották a pészach estéjén", így sokkal jobbnak tűnt volna.

Nem tudom értik-e? Az egyik beszámoló szerint megkövezik, majd felakasztják, ami egyébként szabad volt, a másik beszámoló szerint pedig felakasztották. Ezzel az utolsóval persze nem az a gond, hogy a zsidó törvényekkel teljesen szembe ment, hanem az, hogy bűnös dolog lett volna felakasztani Jézust. 

Az első és az utolsó mondat beszúrásnak tünik. De csak akkor, ha a Bibliát vesszük mérvadónak, hiszen maga a Biblia mondja el nekünk, hogy volt egy utolsó vacsora is, és ha komolyan vesszük a beszámolókat, akkor Jézus elfogása huszonnégy órával előbb történt csak meg. Előbb negyven napnál. Ha viszont a Pál által mondottakat vesszük mérvadónak, akkor nagyon is lehetséges, hogy a Fiú meghalt, és maga Krisztus volt az akit kivégeztek, nem pedig Jézus.

Ez természetesen a zsidók Talmudjából való, de ez van, amikor Jézusról beszélnek, pedig egyszer van róla szó. A Talmudnak is el kellett tűrnie a beavatkozásokat, a beszúrásokat, de még mindíg jobban tudták a zsidó hagyományokat, mint a keresztény barátaik.

A zsidókhoz írt levél

Van a szentírásban egy levél, a Zsidókhoz írt levél, ami azért érdekes számunkra, mert benne van a Jézus név, mindössze tizenháromszor, amiből négyszer az utolsó fejezetben, és az összes többi megállapítás az a Fiúról szól. A Jézus név egyszer a második, a harmadik, a negyedik a hatodik, a hetedik fejezetben, kétszer a tizedik és a tizekettedik fejezetben, és a tizenharmadik fejezetben négyszer fordul elő. Nézzük meg ezeket sorban egymás után úgy, hogy kiveszem belőle a Jézus nevet.

 "Azt azonban látjuk, hogy, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált." Zsidó2:9

"Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztusra..." Zsidó3:1

"Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz." Zsidó4:14

"Ahová útnyitóul bement érettünk, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint." Zsidó6:20

"Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé" Zsidó7:20

"Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Krisztus testének megáldozása által." Zsidó10:10

"Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a vére által," Zsidó10:19

"Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült." Zsidó12:2

"És az újszövetség közbenjárójához, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére." Zsidó12:24

"Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz." Zsidó13:8

"Annakokáért is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett." Zsidó13:12

"A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat," Zsidó13:20

"Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, ami kedves ő előtte a Krisztus által, akinek dicsőség örökkön örökké. Ámen." Zsidó13:21

A Bibliában van a Fiú, és van a Krisztus. Az összes többi értelmetlen.

A fetámadásról

 

Egy nevezetes blogon, "Jézus fetámadása történelmi tény? Igen." címmel egy igen érdekes beszélgetés alakult ki a blog olvasói között, és ezt Szalai Miklós feltámadásról alkotott nézetei és olvasmányai alapozták meg.

Szalai azt írja, hogy sajnos Wright munkáját még nem olvasta, viszont most fordította le W. L. Craig nagy munkáját, az “Értelmes hit”-et. Mindez azt fejti ki, hogy a bayesiánus analízis alapján az üres sírral és a Feltámadott megjelenéseivel és a keresztények hitével kapcsolatos tényeknek a legjobb magyarázata az, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból. "Lehet, hogy Wright jobban és alaposabban érvel Craignél, tehát mindazt, amit itt mondok, ne vegyétek valamiféle “végleges” álláspontnak, csak a Craig érveivel kapcsolatos kételyeimet szeretném megfogalmazni."

A következő tények az üres sírral kapcsolatban, amelyeket a Feltámadás hipotézise nem magyaráz meg jól:
"1. Craig részletesen és meggyőzően elmagyarázza, hogy Jézus használta magára az Emberfia jelzőt – és azt a képet, hogy ő, mint Emberfia az atya jobbján áll az égben. (Craig azzal bizonyítja ezt, hogy leírja, hogy zajlottak az “istenkáromlással” vádolt emberek perei, milyen formák között, a korabeli zsidóságban és rámutat, hogy a jelenet, amikor Jézus a Szanhedrin előtt a főpapnak mondta ezt, pontosan megfelel ennek a leírásnak.) Tehát ez bizonyosan egy teljesen hiteles történet. Majd rámutat, hogy István vértanú megöletése előtt pontosan ugyanezt a képet használta hitének megfogalmazására: látta megnyílni a mennyet és az emberfiát állni az Istennek jobbján. Utána viszont az “Emberfia” szót már sohasem használja Jézusra az Újszövetség: sem a Cselekedetek, sem a páli levelek.

Hogyha ez így van, akkor ebből arra kell, hogy következtessünk, hogy István hitvallása az első keresztények (a jeruzsálemi ősegyház) hitének a leghitelesebb dokumentuma, ez áll a legközelebb ahhoz, amit Jézus magáról és az első keresztények Jézusról hittek. Csakhogy István ebben a rendkívül részletes, az Ószövetségi Izráel egész történetét (az ősatyáktól fogva) áttekintő hitvallásában sehol nem említi sem az üres sírt, sem a feltámadt Krisztus megjelenéseit. Elképzelhető-e, hogy amennyiben az első keresztények valóban azért hitték volna, hogy Jézus megváltó és egy isteni lény, mert üresen találták a sírt és aztán megjelent nekik többször Jézus, akkor ezt a tényt István a vértanúságakor ne említette volna?
2. Minden mozgalomban, vallásban nagy tiszteletben részesítik az alapító sírját. Zarándokolnak oda, feldiszítik. Például a kommunizmusnak a Lenin-mauzóleum volt a jellegzetes kultuszhelye, az angolok pedig úgy verték le a Mahdi mozgalmát, többek között, hogy arra kényszerítették a szudáni mohamedánokat, hogy meggyalázzák a Mahdi sírját. Hát még így kellene legyen ez akkor, ha Jézusnak nem csak sírja volt, hanem ő fel is támadt onnét, és az első keresztények hite ezen alapult. Csakhogy az Apostolok Cselekedeteiben egyáltalán nincs arról szó, hogy Jézus sírját az apostolok látogatták volna, kultuszban részesítették volna. És arról sem, hogy a Szanhedrin, vagy a római kormányzat valamilyen intézkedésekkel megpróbálta volna elejét venni ennek a kultusznak. Ennek az egyedüli racionális magyarázata az, hogy az első keresztények vagy nem tudták, hogy hol van Jézus sírja, vagy nem tulajdonítottak a sírhelynek különösebb jelentőséget – de ez nem egyeztethető össze azzal, hogy hitük az üres síron alapult.
3. Pál a Korinthusiakhoz írott első levél 15. részében, amely a filológusok szerint alig húsz évvel az események után keletkezett, és több száz még élő szemtanúra hivatkozik, akiknek Krisztus megjelent – így tehát ez a legfontosabb történelmi bizonyíték Krisztus feltámadása mellett – egyáltalán nem említi az üres sír tényét. Egy szóval sem. Hogyha az első keresztények hite Krisztus feltámadásában az üres síron alapult, akkor hogyan mellőzhette Pál ezt."

Tények a megjelenésekkel kapcsolatban, amelyeket a Feltámadás hipotézise nem magyaráz meg jól:

"A legfontosabb természetesen az, hogy amennyiben Isten Jézus feltámadásával akarta igazolni a keresztényeknek (és az emberiségnek), hogy Jézus az volt, akinek mondta magát (Isten és Megváltó), akkor ennek a csodának nem néhány tucat (és érthetően elfogult) ember előtt kellett volna történnie, hanem nyilvánosan. Jézus elmehetett volna például – ezt már Kelszosz is felvetette a keresztényekkel vitázva – Rómába, és a szenátus és a császár előtt tanúsíthatta volna isten voltát és feltámadását. Jézus – hiszen isten volt – elmagyarázhatta volna az embereknek például azt, hogy hogyan kell valamelyik halálos betegséget meggyógyítani (például a himlőt, amely Jézus után még áldozatok százmillióit követelte, mielőtt a huszadik században sikerült leküzdeni), és ebben az esetben emlékezete akkor is fennmarad és meggyőzi az embereket az ő Isten voltáról, amikor már távozott az emberek közül.
De ez a megfontolás MINDEGYIK történeti kinyilatkoztatáson alapuló vallásra érvényes: ha Isten létezne és kommunikálni akarna nekünk valamilyen üzenetet, akkor ezt valószínűleg úgy kellene megtennie, hogy az minden korban és minden kultúrában élő ember számára hozzáférhető legyen, nem pedig úgy, hogy egy partikuláris történelmi esemény illetve szöveg, illetve hagyomány révén juttatja el hozzánk ezt az üzenetet, amely a földrajzi, kulturális és technikai korlátok miatt a legtöbb ember számára hozzáférhetetlen.
Ezért a továbbiakban ezt a megfontolást teljesen ignorálni fogom, és csak specifikusabb tényeket vetek fel a megjelenésekkel kapcsolatban:
1. Jézus a Feltámadás után nem jelent meg az édesanyjának, Szűz Máriának. Minden normális ember ilyen helyzetben először és mindenekelőtt az édesanyját keresné fel. Természetesen lehetséges, hogy Mária akkor már nem élt, de mivel az Apostolok Cselekedetei szerint élt, és az első keresztények közé tartozott, ezért hogyha nem élt, akkor az Apostolok Cselekedetei egész leírása az első keresztények hitéről, bizonyságtételeiről, életéről megbízhatatlan – és akkor abban sem lehetünk biztosak – lásd fentebb – hogy ezek az emberek pontosan miben is hittek. Az is lehetséges, hogy Jézus megjelent Máriának, de Mária erről valamiért nem beszélt – de ez sem túl valószínű, hiszen egyrészt nyilván nem tudta volna magában tartani az örömöt, hogy viszont látja a fiát (akiről úgy tudta, hogy szörnyű kínzások közepette megölték), másrészt nyilván ő, aki akkor már keresztény volt, azt akarta volna, hogy az emberek higgyenek fia természetfeletti küldetésében, istenségében, tehát tanúságot kellett volna tennie arról, ha találkozik a feltámadt Jézussal. Vajon Jézus, aki a tanítványoknak parancsba adta, hogy “ELmenvén tanítsatok minden népeket…”, azt tanácsolta volna az édesanyjának hogy ő viszont hallgasson a megjelenésről?
2. Pál apostol a megjelenések között sorolja fel az ő saját vízióját a damaszkuszi úton. Ámde hogyha a feltámadás története igaz, akkor a damaszkuszi úton való megjelenés egy teljesen más típusú találkozás volt Jézussal, mint a közvetlenül a Feltámadás utáni megjelenések a tanítványoknak. Ugyanis amikor Pál a damaszkuszi úton találkozott Jézussal, akkor a feltámadt Krisztus testében már a mennyben volt. Ez tehát egy vízió volt, és nem egy, a ténylegesen, testben, a földön létező, feltámadt Jézussal való találkozás – mint a tanítványok húsvéti élményei. De mivel Pál nem tesz különbséget a kétféle “megjelenés” között, ez azt teszi plauzibilissé, hogy eredetileg a tanítványok abban hittek, hogy a meghalt (és a sírban nyugvó) Jézus jelent meg nekik, és tett bizonyságot a maga igazságáról, természetfeletti küldetéséről. (Amiben az ókori emberek gondolkodása szerint természetesen semmi szokatlan nem volt. Saul, noha üldözte a halottidézőket, megidéztette az endori halottidéző asszonnyal Sámuel prófétát, aki meg is jelent, és elmondta Saulnak a végzetét. Aiszkhülosz Perzsák c. drámájában Dareiosz király árnya jelenik meg a perzsáknak, és ő mondja el az igazságot: a perzsáknak nem szabad többé a görögök ellen hadat indítaniuk. Ettől még sem Saul sem Aiszkhülosz nem gondolták azt, hogy Sámuel, vagy Dáreiosz holtteste ne lenne a sírjában. Ezek a megjelenések egy lélek megjelenései.).
3. István vértanú a maga bizonyságtételében éppúgy nem szól a megjelenésekről, mint az üres sírról.
Mindez egyáltalán nem azt jelenti ,hogy Jézus nem támadt fel, sem azt, hogy esetleg valakinek ne lehetnének racionális alapjai arra a meggyőződésre, hogy Jézus feltámadt, csak azt, hogy Craig nem mutatta ki, hogy az üres sírnak és a Feltámadott megjelenéseinek a a Feltámadás a legjobb magyarázata."

Ezek Szalai feltámadásról alkotott nézetei. Nagyszerű szavak, és fontosak is. De az az igazság, hogy Szalai sem veszi észre azt a nagyon egyszerű tényt, hogy Pál apostol nem Jézusról, hanem a Fiúról, és a Fiú haláláról beszél, miután a Fiú, Krisztussá válik. Ezt leírtam régebben hogyan történt. Viszont a Korinthusiakhoz írott első levél 15. részében egész egyszerűen nem az üres síron alapult a fetámadás. Pál nem erről beszél. És addig, ameddig ezt nem értik meg az emberek, addig félreértik az egész fetámadásról szóló iratokat. 

Az utolsó vacsora

Van egy történet a Márk evangéliumában, már a vége felé a 14. fejezetben, ami nagyon elgondolkodtató, és nagyon affelé hajaz, hogy talán mégis igazam van: a Fiú meg a Krisztus bőven elég ebbe a történetbe.

A történet megint csak az utolsó vacsora köré bonyolódik, és ebben nyer csak értelmet. Nézzük röviden mit is ír erről Márk:

"És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan; És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik." (Márk 14: 22-24) 

"És egy kevéssé előre menvén, a földre esék, és imádkozék, hogy, ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra; És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." (Márk 14:35-36) (Itt a Vidd el tőlem ezt a poharat; van csak vastaggal szedve.)

Láthatjuk, hogy a Fiú azt kéri az Atyától, hogy vegye el tőle ezt a poharat, de ne a Fiú akarata legyen meg, hanem az Atyáé. Csak a poharat. Ez fontos, hogy csak a poharat. Ott van a kenyér is, de csak a poharat akarja elvetetni. Mert akkor az Atya akarata lesz meg, nem a Fiúé. Nyilvánvalóan észre kell azt venni, hogy amikor Márk a vérre utal, akkor sokakról beszél. 

De miért akarja elvetetni csak a poharat? Hát azért, mert a vér jelez valamit, amit semmi más nem jelez: jelzi azt, hogy megtestesülés van. Jelzi azt, a Fiúnak ugyanúgy, mint bárkinek a világon, hogy a Fiúnak ez egy pészahi áldozat, ami azzal jár, hogy a Krisztussá váljon. És erre a kenyér, ami a Fiú testét jellemzi, nem alkalmas. Csak a vér. Csak a vér jelzi a meghalást. Amikor megáll a vér, akkor ott halál van. Mindez nekem a stroke-nál tudatosodott. Amikor jött, és összeestem, nem tudtam felállni, mert a jobb oldalam lebénult, hiszen nekem a bal oldalamon volt a stoke. De hála istennek, hogy ott volt a fiam! Ő mentett meg, mert ha nincs ott, akkor hamarabb feladom:-)

Ezt a történetet Pál apostol jegyzi le, és Pál apostol tollából fakad, hiszen azt mondja, hogy "nem hústól és vértől vette" ezt a tanítást. Mindez csak megerősítése annak, amit Pál hirdetett. A páli levelek alaposabb ismeretében kijelenthetjük, hogy a vér nem a testi, fizikai élet végét jelöli, hanem a szellemi test, a "szóma pneumatikon" életének a végét jelöli. Hiszen mi is az Úrvacsora lényege?

"Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e pohárt, az Úrnak HALÁLÁT hirdessétek, amíg eljövend." (1Kor11:26)

Miért kell az Úr halálát hirdetni? Azért, mert amikor az Úr meghal, akkor jön el a Krisztus! Megtestesülve, tényleg megtestesülve. Pál tehát a Krisztust hirdette, mint megfeszítettet, és ezzel az volt a célja, hogy a Krisztushitből, az Isten Fiába vetett hitre juttassa hallgatóságát. Pál a láthatót azonosította a Krisztussal, a láthatót, mint a Krisztussal megfeszített óemberével, önmagát pedig a nem látható, belső, megújult szellemi emberrel: „Mert most tükör által, homályosan látunk…” (1Kor13:12). „Nézzétek csak a szem előtt való dolgokat! Ha valaki elhitte magáról, hogy a Felkenté (Krisztusé), az magából kiindulva vessen azzal számot, hogy amint ő a Felkenté (Krisztusé), úgy mi is.” (Csia; 2Kor 10:7) 

Pál és társai nem tartották önmagukat oly vakmerőnek, „…hogy azok közé számítsuk magunkat, vagy azokkal vessük össze magunkat, akik maguk ajánlják magukat. Sőt ezek, mivel magukat magukkal mérik, és magukat magukkal hasonlítják össze, belátással nem bírnak.” (2 Kor:10:12), írja a korinthusi gyülekezetet ajánlólevelekkel felkereső és apostolságát megkérdőjelező emberekről az apostolságát kétségbeesetten igazolni próbáló Pál.

Én azt gondolom, hogy ez az igazság!

Államnélküliség

Az államnélküliség manapság még egy idea, aminek az ellenkezője ez: egészen egyszerűen államista az, aki hisz az állam szükségességében. Pont. 

Gyakorlatilag bárki államisággal átszőtt, aki kormányt akar. A kormány emberek, vagy egy hely feletti hatalomgyakorlást jelent. Ez pedig lényegében az "uralkodás joga". Nem csak arról van szó, hogy másokat képes uralni. A "jogról" van szó, arról az elképzelésről, hogy egyes emberek törvény alapján kényszerrel irányithatnak másokat. A kormányba vetett bizalom nem más, mint az emberekbe belénevelt, hit alapú vallás. Ez önmagában vallás. Minden szempontból. Olyan államhatalom, aminek olyan jogai vannak, ami másoknak nem jár. Mindenféle parancsolatot tartalmaz, és ha valaki nem engedelmeskedik neki, akkor büntetést kap. Az igazi hívők mélyen hisznek ezekben a rituálékban: a választásokban, a kinevezésekben, a törvényhozásokban. 

Amire az embereket tanítják nyilvánvalóan nevetséges. Egy csomó példa van erre: "az alattvalók beleegyezése". Ilyen azonban nics. Az alattvalóké nem az. "Jogunk van irányítani téged, mert te döntöttél úgy, hogy ezt tegyük, akkor is ha nem szavaztál ránk, akkor is ha mindent ellenzel, amit teszünk veled". "Ők képviselnek bennünket."- mondják sokan. Nade várjunk csak: azzal "képviselnek bennünket", hogy olyan dolgokat csinálnak, amihez nekünk nincs jogunk? Azzal "képviselnek bennünket", hogy parancsolgatnak, és eveszik a pénzünket? 

"Mi vagyunk a kormány!" Ezt mondják, pedig ez csak a hatalommal átszőtt dicsekvés. Ilyenkor jön az, hogy megkérdezünk valakit: "Tényleg nem veszed észre, hogy van ott egy embercsoport, akik fenyegetéseket adnak ki, amit törvénynek neveznek, pénzt követelnek, amit adónak hívnak, ha pedig nem engedemeskedsz nekik, fegyvereseket küldenek rád, akik bántani fognak." Meg kell különböztetni magadat tőlük. Az a mód, ahogyan az emberek reagálnak arra, ahogyan megkülönbözteted magadat, az az, hogy begurulnak és dühösek lesznek, védekezni kezdenek, vagy elmenekülnek. Ez pedig azt bizonyítja, hogy nem érveléssel, bizonyítással és logikával jutottak erre a hitre. Azzal a vakhittel, amit már akkor kezdtek beléjük verni, amikor még beszélni se tudtak. Egy olyan hitet neveltek beléjük, hogy van egy olyan dolog, amit hatóságnal neveznek. Ennek a hatóságnak olyan dolgokat szabad tennie, amit másoknak nem szabad. Az emberek pedig kötelesek engedelmekedni neki. 

A legtöbb ember retteg attól a gondolattól, hogy a hatóság emberének ne engedelmeskedjen. Azt mondják: "Nem fogom ezt megtenni!", mert az szembemegy sok éves beprogramozással és agymosással: hogy erlöcsi tisztaságod mércéje az, hogy mennyire jól engedelmeskedsz a hatóságoknak. Ezt tanulod meg az iskoládban, ha azt teszed amit mondanak elismerést és jutalmat kapsz, ha pedig nem, akkor godoskodnak róla, hogy mindenki megtudja: rossz ember vagy, mert nem azt tetted amit mondtak. A hatóságba vetett hit arra ösztöz, hogy mindenki jó vagy rossz ember legyen. 

Én nem Hitler, Sztálin, vagy Mao miatt félek, hanem a több ezer vagy millió olyan ember miatt, akik a hatóságnak hiszik magukat, és ezért teljesítik a parancsokat. Adót fizetnek és vérehajtják az utasításokat. Ha nem hiszel a hatóságban, akkor nincs veszély. Ha hiszel a hatóságban, akkor nagy veszélyben élhetünk. 

Ki vett el tőled több pénzt erőszakkal fenyegetve? Magánszemélyek fenyegettek? A hatóság képviselői fenyegettek? Ha világos, akkor jó!

Közeli példák az államiasságra: a Covid botrány, az orosz- ukrán háború, a szerb- horváth háború, az iráni- iraki háború stb. stb. amikor mindenki azért sírt, hogy Isten miért ilyen világot teremtett, ahol mindenki meghal.

Ezt nem azért írtam le, hogy az arisztokrácia kenyerét edve majd én is velük együtt tudjak uralkodni, hanem azért, mert szerintem az államnélküliség, az Isten parancsa. 

Találtam egy régebbi bejegyzést, ami felfrissítve nagyon jó!!! Javaslom olvad el újra!

http://palapostol.blogspot.com/2019/10/mark-evangeliuma-mint-palos-allegoria_8.html

A jó és a gonosz tudásának a fája

 A jó és a rossz tudásának a fája az egyik legsúlyosabb tanítása a Bibliának. Ahogy elkezdődik a teremtéstörténet, úgy épül rá ez a szándékaiban gnosztikusnak mondható sztori. Mielőtt elkezdtem volna leírni, hogy én mit figyeltem meg, elolvastam néhány keresztény gondokodó írását, és hát úgy tűnt, mintha a nem keresztény gondolkodók szemüvegén át nézték volna magát a fát. Pedig ez sokkal egyszerűbb.

Szóval én is fogok ideidézni valakit csak azért, hogy mit mond, vagy gondol, és ezután csak magát a fát helyezem el oda, ahova szerintem való: a mesék birodalmába.

Azért próbálom így beállítani a fáról szóló történetet, mert olvastam néhány jó dolgot Ste Richardsson tollából, aki konkrétan nem a fát vette szemügyre, hanem Atumot és Ptah-t, Jahvet és Elohimot, egy végtelenül átlátszó pár teremtés történeteit. Igen, teremtéstörténeteit mondtam, mert ha jobban megnézzük, akkor itt két teremtéstörténetről van szó, és nem egy teremtéstörténetről, ahogy a keresztények mondják nekünk. 

Richardsson szerint láthatjuk, hogy a Teremtéstörténetben belső polémia van. A két részt nyivánvallóan más szerzők írták. Azt is láthatjuk, hogy a későbbi szöveg igyekszik kiszorítani a korábbit, vagy hozzáfűzi magát a korábbi szövegekhez, hogy érvényesíthesse dominanciáját. Tulajdonképpen nem csinál mást, mint megváltoztatja azt a konsztextust, amelyben a korábbi szöveget megértik. Azt is hozzáteszi, hogy ez több mint 2500 éve sikerül is a zsidó keresztény teológiai dikurzusban. 

Nézzük meg tehát azt a négy szöveges részt, amelyekről eddig beszéltünk:

Himnusz Atumhoz/ Amun- Ra (i.e.: 24-22. század)

A Ptah- himnusz (i.e.: 22- 20. század)

1 Mózes 2:4- 3:21 (Kr.e. 7. század)

1 Mózes 1:1- 2:3 (Kr.e. 6-5. század)

Ra vagy Atum egy önalkotó istenség volt, az első lény, aki kiemelkedett a teremtés előtti létező sötétségből, és végtelen vizes szakadékból. A káoszban megjelenő energia és anyag termékeként megalkotta gyermekeit- az első istenségeket- a magányból. 

Ptah a felsőtest vagy az intellektuális funkciók- gondolat és beszéd- révén teremti meg az Ennead minden tagját, beleértve Atumot is. Atum teremtő istent maga Ptah teremtette. A látás, a hallás és a szaglás minden érzéke a szívhez tartozik. 

Ha most a szövegekre megyünk egy kicsit, akkor a belső feszültséget különösen jelentősnek kell tekinteni. Ezek a feszültségek sehol sem voltak nyilvánvalóbbak, mint a Pentateucus legelső könyvének beszámolóiban, 1 Mózes 1. és 2. teremtéstörténetében. A tudósok felismerték, hogy az 1 Mózes 1. fejezetében elmondottak nincsenek megbékélve az 1 Mózes 2. fejezetében elmondottakkal. Ezt nagyon egyszerűen el lehet dönteni, mégpedig úgy, hogy egész egyszerűen elolvassák azokat. Olvassák el őket figyelmesen. Ha ez megtörtént, akkor összehasonlításként a következőket fogják észre venni.

• A Genezis 1 szerint a növények a harmadik napon jöttek létre, csak később, a hatodik napon teremtették meg az embert. Az 1 Mózes 2 mást mond: "az Úr Isten a föld porából alkotta az embert", mielőtt még növények vagy gyógynövények lettek a Földön (2:4, 7). 
• A Genezis 1 szerint az ötödik napon hozta létre az állatokat, csakhogy akkor még nem volt ember. Az 1 Mózes:2 a következőket mondja: az Úr Isten azért teremtette meg az állatokat, hogy az ember majd nevet talál nekik, De ez nem sikerült. Nemcsak azért, mert nem lehetett még ember, hanem azért sem, mert az Úr Isten asszonyt teremtett, nem embert.

Van még eltérés, de nem akarom túlzásba vinni, mindenki maga döntse el mi az igazság ebben a helyzetben. Azt visztont még nem mondtam, hogy az első fejezethez tulajdonképpen az ötödik fejezethez tartozik. Vagyis az ötödik fejezet az első fejezet folytatása. Mégpedig olyan folytatása, amiben le van írva sok, sok dolog, olyanok is, mint a nemzettség fogalma. Na nézzük.

A történet úgy kezdődik, hogy ez Ádám nemzettségének könyve. Ádámé, akiről néhány fontos dolgot megtudunk ebben a fejezetben. Megtudjuk például, hogy Ádám Isten hasonlatosságára teremtetett. Hogy férfiúvá és asszonnyá teremtette őket, és megáldá őket, és nevezé az ő nevűket Ádámnak. Láthatjuk, hogy a hímneműt és a nőneműt Ádámnak nevezte. Ez azt jelenti, hogy bár kettő személy,  mégis kettő nemiség tartozik hozzá. 

Azt is megtudhatjuk, hogy száz harminc esztendő után Ádám nemzé fiat az ő képére és hasonlatosságára, és nevezi őt Séthnek. Tehát nem Isten hasonlatosságára teremtetetett, hanem Ádám képére és hasonlatosságára. Ezután Ádám napjai nyolcszáz esztendőre duzzattak, és nemzé fiakat és lányokat. Fiakat és lányokat. Azt hiszem ezek a fiak és lányok a nemzett-ségek. Ezt jegyezzük fel, és tanuljuk meg, és csak így értsük, ahogyan olvassuk, mi magyarok. Tehát ezek az első nemzett- ségek. Akiknek ide tartozik a genetikájuk, a génjeik, azok az első nemzett- ségű emberek. Így tovább- így tovább. 

Nem látjuk a bűnt sem. Ennek a résznek ugyanis nem feltétele a bűn, hogy legyen bűn. Sőt, az a jó, ha nincs bűn. Itt viszont nincs bűn. Ez nem a mesék birodalma, de a jó és gonosz tudásának a fája kidobva, kivetve fekszik a mesék birodalmában.