Az Újszövetség egyik legtitokzatosabb és legnehezebben értelmezhető verse, ami azt gondolom, hogy a beszédforrás részét képezhette, és ami egy olyan gondolat, amelyet nem teljesen ugyanabban a formában és kiegészítésekkel, de Máté és Lukács is érdemesnek tartott átvenni Márktól, sőt nyomaiban még a negyedik evangéliumban is fellelhető, jó alapot kínál számunkra az induláshoz. Nagyon kényes témáról van szó, azt hiszem ezen vers(ek) helyes értelmezése korszakalkotóvá válhat a kereszténység valódi megértésében.
Most a szövegnek olyan olvasatát fogom feltárni, ami amennyiben helyes alapelvi és kritikai módszerek alkalmazásain keresztül a megfelelő következtetésekre fog juttatni bennünket, akkor ez elvezethez ahhoz az ellentmondáshoz, ami a különböző krisztológiák kialakulásához vezetett, és ami szerintem alapjaiban fogja megváltoztatni a feltámadásról, evangéliumról és a Jézus világtörténelmi szerepéről vallott nézeteinket. Félek, hogy nem a megfelelő következtetésre jutok, vagy mégsem találom a megfelelő olvasatot, de attól is, ha viszont mégis, akkor ezáltal egy hosszú vitának a kezdetét indítom el. Engem viszont minden esetben az igazsás megismerése hajt.
Az ominózus verset, amit Máté és Lukács már kiegészítésekkel vesz át, Márk evangéliumának 12. fejezete tartalmazza, amelyet Csia Lajos és Gromon András fordításában is közlök. A szadduceusokkal folytatott beszélgetés csúcspontjaként azért hangzik el Jézus szájából a mondat, mert ahogyan a korabeli zsidóság körében, úgy a Fiú előtt is "közismert volt, hogy a szadduceusok azért utasították el a "feltámadás" gondolatát, mert az nem volt benne a Tórában (amely viszont közvetve, a sógorházasság előírásával határozottan utal a fel- nem támadás tételére), ezért aztán a Fiú ugyancsak a Tórára hivatkozva, persze annak sajátos értelmezésével válaszolt nekik" a következőképpen:
"A halottakat illetően pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-e Mózes könyvében, hogy a csipkebokornál mit szólt az Isten: Én vagyok Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákobnak Istene? Nem halottak Istene az Isten, hanem élőké!" (Csia)
"Ami pedig a halottakat illeti, [ti.] hogy [Isten] [újra] felébreszti őket, nem olvastátok Mózes könyvében, a csikebokor [történetében], azt hogy Isten ezt mondta neki: Én [vagyok], az Isten Ábrahám számára, és az Isten Izsák számára, és az Isten Jákob számára"? [Ő] nem a halottak, hanem élők számára [való] Isten." (Gromon)
Az én meglátásom az, hogy a Fiú, Isten valódi és igazi megismeréséről és az írások helyes értelmezéséről beszél, amihez felhasznál egy Tórából vett részt. Nem az a mondanivaló lényege, hogy igazolja az írás hitelességét, hogy tényleg megtörtént, ami írva van, hanem az, hogy hogyan kell helyesen értelmezni ezt a Tórában szerplő részt, mert ebből megtudhatjuk azt hogy Isten milyen Isten, és kinek, kiknek az Istene! A válasz erre pedig a Fiú szerint az, hogy Isten az élők Istene! Bár van ugyan a Tórában, az írásokban utalás arra, hogy Isten hogyan mutatkozik be, nevezi magát, de ez nem ütközhet a Fiú személyes istentapasztalatával, ami azt mondatja vele, hogy az élők (és mivel Ő, vagyis a Fiú még él, a Fiú élőnek tartja magát), ezáltal az Ő személyes Atyai Istene.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése