Konklúzió

A páli tanításban kulcsfontosságú, (isten által elbocsátott) Fiú alakjának a bűnös hústesthez hasonlatos látszat teste van, tehát nem a történeti Jézusról van megformázva, illetve nem a történeti Jézusról szól. Ennek a Fiúnak nem ismerjük a nevét, Pál sosem nevezi meg.

A Fiú egy drámai aktusban, Isten által adatik át a halál kezére, vagyis a látszat testből, az isten által felkínált pászahi (tehát semmiképpen nem engesztelő) áldozati bárányként hal meg. A Fiú, Isten ezen cselekedete során megtestesül, hús és vér részesévé lesz (legszebb irodalmi formában a Luk22:44-ben olvasható). Ő, mint a krisztus, magyarul felkent az, akinek a vérét engesztelő áldozatként Isten elfogadja. Már el tudja fogadni ezt az engesztelést isten, hiszen a Fiú halálra lett adva, és megtestesült állapotában már képes ezt az áldozatot bemutatni.

Pál a felkent Fiút, vagyis a teológiája szerint Isten által már halálra adott Fiút a Krisztusnak nevezi, és még véletlenül sem a történeti hús vér Jézust. Mert volt hús és vér Jézus, de Pál nem ismerte, egy másik idősíkban volt. Pál nem titulusként használja a krisztus szót, hanem "minőségként". A krisztus szó ugyanis  szó szerint azt jelenti, hogy "felkent". Ezért amikor Pál azt mondja, hogy "krisztus", akkor azt mondja, hogy "felkent", ahol a "felkent" szó nem a Fiú titulusát, hanem a Fiúnak egy minőségét jelöli:azt, hogy halott.

Azt gondolom, hogy a Pál pogány missziója és a "júdaista" ellenfelek küldetése közötti különbség messze meghaladta azt a kérdést, hogy a pogányoknak kell-e követniük a zsidó hagyományokat, vagy nem. Alaposabb, és mélyebb nézeteltérésekről van szó: Pál ellenfelei úgy vélték, hogy a mennyei királyság már megérkezett, és a hívők már élvezik a feltámadt életet, míg Pál azt hangsúlyozta, hogy a feltámadás még nem jött el, és a hívők jelenlegi élete inkább a keresztre feszítésben, a "krisztusban", a feltámadás reménységében, a hit által teljesedhet ki.