Az úrvacsora szakramentuma nem az élők közösségi lakomája, hanem az elhunyt – halálba adott – Fiú emlékezete. Az „emlékezés” (ἀνάμνησις) ebben az értelmezésben nem egyszerű múltidézés, hanem a halál jelenidejű elismerése: annak kinyilvánítása, hogy akiről szó van, már nincs az élők között, és nem is lesz többé ebben a formában.
7.1 A kenyér és a test
A „megtöretik” szó azonban hiányzik a legkorábbi kéziratok közül (pl. a Codex Sinaiticusból), ami teológiailag jelentős: a Fiú nem „hús és vér”, ezért nem „törhet meg” testi értelemben. A megtöretés nem fizikai esemény, hanem ontológiai: az isteni forma elvész, a Fiú szellemi mivolta elenyészik a halál sötétségében.
7.2 A pohár és a vér
Az „értetek” és a „sokakért” kifejezések különbsége kulcsfontosságú. Márk az áldozati funkciót hangsúlyozza (sokakért), Pál viszont közvetlenül a gyülekezethez köti a cselekményt (tiérettetek). A vér itt nem az örök élet szimbóluma, hanem az előző szövetség bűneinek ellensúlyozására kiontott, testi létben megjelenő váltság, amely a halálhoz kapcsolódik. Ez a vér nem „az örök élet itala”, hanem a halál tanúságtétele.
7.3 A paradidomi: átadás Isten által
A kulcsszó: paradidomi – „átadni”. Pál nem prodidomi-t (elárulni) használ. A Fiút, nem Júdás „árulja el”, hanem maga Isten adja oda. Ez alapvető ontológiai különbség: nem egy emberi tett, hanem egy isteni döntés. Az úrvacsora tehát nem az árulás estéjének emlékezete, hanem az isteni halálba adás aktusának rituális visszatekintése.
7.4 Nem eszkatologikus lakoma
Az úrvacsora nem az eljövendő királyság ünnepe, nem jövőre mutató öröm, hanem a jelen halálra irányuló csendes emlékezés. A „nem iszom többé ebből... míg Isten országában újra nem iszom” (Mk 14,25) kijelentése azt hangsúlyozza, hogy itt a végső elkülönülés állapota van jelen. A részesedés tehát nem „az élők lakomája”, hanem a halott birtoklásának, vissza-nem-térésének kifejezése.
7.5 Az úrvacsora teológiai lényege
Az úrvacsora nem a „Jézus jelenléte az egyházban”, hanem a Krisztus halotti jelenléte a közösségben. Nem azt ünneplik, hogy Krisztus itt van, hanem azt vallják meg, hogy a Fiú nincs – és ez a hiány adja az úrvacsora szakramentális súlyát. Ez a Krisztusban-lét nem egzisztenciális elevenség, hanem az Isten által birtokolt halál. Az úrvacsora: ennek elismerése, elfogadása és hirdetése – „valamennyiszer eszitek e kenyeret... az Úr halálát hirdessétek” (1Kor 11,26).
Rossz tanítvány az, aki az Úrvacsora alkalmával nem az Úr (a közben már Úrrá tett, a halálból felemeltetett és megdicsőített Fiú) halálára (nem kereszthalálára), vagyis nem a Fiú, Isten általi halálra adására emlékszik.
Ez Pál apostol tanítása az úrvacsoráról! Még akkor is, ha a keresztények Jézusról emlékeznek meg az Úrvacsora alatt! Aki az Úrvacsora alatt Jézusról emlékezik meg, nos, annak lelke rajta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése