A vizsgálat során egyre világosabbá vált, hogy a három megnevezést nem lehet egyszerű szinonimaként kezelni: ugyanarra az alakra vonatkozhatnak, de Pál nem véletlenszerűen váltogatja őket: más és más teológiai környezetben kerülnek elő, és eltérő funkciókat hangsúlyoznak.
A legfontosabb korrekció ugyanakkor az volt, hogy a három megnevezést nem szabad egymást leváltó állomásokként elképzelni. Nem úgy működik a rendszer, hogy először van a Fiú, aztán a Fiú megszűnik Fiú lenni és Felkent lesz, majd a Felkentből Kyrios lesz. Az 1Kor 15 ezt világosan megakadályozza. Az uralkodó és feltámadt alak ott Χριστός, a szakasz végén pedig ugyanaz az alak ismét „maga a Fiú”. A Fiú-megnevezés tehát nem tűnik el a halál és feltámadás után.
A jobb modell ezért az, hogy ugyanannak az alaknak egymást átfedő, de funkcionálisan különböző megnevezéseiről van szó.
A Fiú elsősorban JHWH-hoz való viszonyt fejez ki. JHWH küldi el a Fiút, nem kíméli saját Fiát, átadja őt, a hívőket pedig a Fiú képmásához igazítja. A Fiú tehát különösen akkor jelenik meg, amikor az alak eredetéről, küldetéséről és JHWH-hoz való relációjáról van szó.
A Χριστός/Felkent más mezőben sűrűsödik. Ő meghal, feltámad, vele együtt halnak meg a hívők, benne vannak, benne jön létre az új teremtés, az ekklészia az ő teste és vére, JHWH pedig rajta vagy benne keresztül végzi a kiengesztelés művét. A Felkent-mező tehát különösen a halál–feltámadás, a részesedés, a test és vér, a közösségi lét nyelve.
A Kyrios különösen az uralom és a felmagasztalás nyelve. Fil 2-ben a megalázkodás és halál után JHWH felmagasztalja az alakot, és a történet a Kyrios-hitvallásban éri el csúcspontját. A Kyrios tehát az exaltált uralmi státusz különösen erős megnevezése.
A Róm 8 azért vált különösen fontossá, mert egyetlen fejezeten belül mutatja mindezt. JHWH elküldi saját Fiát, a saját Fiát nem kíméli, hanem átadja, két verssel később már a Χριστός az, aki meghalt, feltámadt, JHWH jobbján van és közbenjár. A fejezet legvégén pedig megjelenik a teljes formula: Χριστός Ἰησοῦς, „a mi Kyriosunk”.
Ez nem bizonyítja azt, hogy a Fiú a halál pillanatában „lett” Felkent. Pál ilyet sehol nem mond ki, de azt nagyon világosan mutatja, hogy ugyanazt az alakot különböző teológiai nézőpontokból különböző megnevezésekkel írja le.
A Jézus-név vizsgálata közben szintén fontos korrekció történt. A radikális állítás, hogy Pál egyáltalán nem használta az Ἰησοῦς nevet, jelenleg nem tartható biztosan. Több erős hely maradt: 1Kor 12,3, 2Kor 11,4, 1Thessz 1,10, Fil 2,10, valamint 2Kor 4,10–14. Ezeket nem lehet egyszerűen késői betoldásként eltávolítani.
Ugyanakkor az is világossá vált, hogy Pál teológiájának szerkezetét nem az Ἰησοῦς személynév szervezi: a teológiai súlyt sokkal inkább a Fiú, a Felkent és a Kyrios hordozza.
Különösen érdekes maradt egy aszimmetria Pálnál. Találtam olyan kapcsolatot, amelyben Jézus a Fiúhoz kötődik. Találtam olyat is, amelyben Jézus Kyriosként jelenik meg, de az autentikus páli levelekben nem találtam olyan világos predikatív mondatot, hogy:
„Jézus a Felkent.”
Ez annál feltűnőbb, mert Pál a Χριστός szót képes predikatívan használni. Azt mondja, hogy „a szikla a Felkent volt”, illetve Ábrahám magjáról: „aki a Felkent”. Tehát nem az a helyzet, hogy Pál nyelvtanilag ne tudná így használni a Χριστός megnevezést. Egyszerűen Jézusról nem mond ilyen mondatot.
Ez önmagában nem bizonyít két külön alakot, és nem bizonyítja azt sem, hogy a Jézus–Felkent kapcsolat késői volna, de valódi filológiai jelenség, amelyet nem lehet egyszerűen félresöpörni.
A kéziratok vizsgálata egy másik fontos eredményt hozott. Több helyen jól látható a formulaexpanzió: rövidebb Χριστός alakból Χριστός Ἰησοῦς vagy Ἰησοῦς Χριστός lesz; máshol az egyszerű Ἰησοῦς mellé kerül κύριος vagy Χριστός. Ez azt mutatja, hogy a másolási hagyomány hajlamos volt a rövidebb megnevezéseket teljesebb, egyértelműbb hitvallási formulákká alakítani.
Ebből viszont nem következik, hogy minden Jézus-név másodlagos. A formulaexpanzió két irányban is működik. Van, ahol a Χριστός kap Jézus-nevet, és van, ahol az Ἰησοῦς kap Kyrios- vagy Χριστός-bővítést.
A kéziratok súlyozásánál az is kiderült, hogy pusztán megszámolni a tanúkat nem elég. A Codex Augiensis és a Codex Boernerianus nem tekinthető két teljesen független tanúnak, mert az egyik görög szövege a másik közvetlen másolata. Ez megerősítette azt a módszertani szabályt, hogy a formulaexpanziós helyeken nem a kéziratok puszta számát, hanem a genealógiai függetlenségüket kell figyelembe venni.
A kutatási kör végére tehát a HNM legerősebb formája már nem a „három egymást követő státusz” modellje.
A pontosabb állítás ez:
Pálnál a Fiú, a Χριστός/Felkent és a Kyrios ugyanannak az alaknak egymást átfedő, de funkcionálisan nem azonos megnevezései. A Fiú különösen JHWH-hoz való relációt és küldetést, a Felkent különösen a halál–feltámadás és a hívők részesedésének terét, a Kyrios pedig a felmagasztalt uralmat hangsúlyozza.
A három megnevezés nem zárja ki egymást, de nem is egyszerűen felcserélhető.
Ez a kutatási kör itt lezárható. Ugyanezeknek a páli verseknek az újraforgatása valószínűleg már nem hozna lényegesen új eredményt. A következő valódi előrelépéshez új adat kellene: új kézirati megfigyelés, új szövegkritikai eredmény vagy egy olyan korai, független kontrollszöveg, amely más fényt vet a Fiú–Felkent–Kyrios kapcsolatra.
A HNM tehát nem „bebizonyított rendszer”, de már nem is puszta benyomás: van mögötte ismétlődő páli nyelvi és teológiai mintázat, vannak komoly ellenpróbái, és vannak világosan kijelölhető határai. Éppen ettől lett most sokkal erősebb, mint akkor, amikor még minden különbséget egymást követő státuszváltásként próbáltam értelmezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése