A HNM újból, talán valakinek hasznos lesz

Pál leveleiben három megnevezés újra és újra egymás mellé kerül: Fiú, Felkent és Úr. A későbbi keresztény olvasás hajlamos ezeket egyszerűen ugyanannak a személynek felcserélhető neveiként kezelni. A HáromNév Modell azonban abból indul ki, hogy Pál szóhasználata ennél rendezettebb és jelentéssel telítettebb.

A Fiú az Istentől küldött alak. Isten elküldi őt, nem kíméli, átadja, és Pál végül egészen pontosan „az ő Fiának haláláról” beszél. A Fiú megnevezés ezért elsősorban az Istennel fennálló eredeti viszonyt, a küldetést és a halálba vezető utat jelöli.

A fordulópont a Fiú halála.

Pál ettől a haláleseménytől kezdve rendkívüli sűrűséggel használja a Χριστός – Felkent megnevezést a kereszttel, a halállal, a testtel, a vérrel és a hívők részesedésével kapcsolatban. A Felkent meghal, megfeszíttetik, teste és vére van; a hívők pedig Krisztusba merítkeznek, Krisztussal halnak meg, Krisztus testét alkotják és Krisztusban vannak.

Ez a modell egyik legfontosabb állítása: nem feltétlenül maga a Χριστός megnevezés keletkezik a halál pillanatában, hanem a Krisztusban való részesedés válik hozzáférhetővé a Fiú halála által.

Ez a különbség azért döntő, mert Pál képes a Χριστός megnevezést a halál előtti alakra is alkalmazni. Az 1Kor 10 szerint például a pusztában Izraelt kísérő szikla „a Felkent volt”. Mégsem mondja Pál, hogy az izraeliták Krisztusba merítkeztek: Mózesbe merítkeztek. A Χριστός jelenléte tehát nem azonos a Krisztusba való inkorporációval.

A Fiú halála után azonban valami új történik. Az emberek már Krisztusba kerülhetnek. Részesedhetnek a halálában, testének tagjaivá válhatnak, és benne várhatják saját feltámadásukat.

Az egyedi alak viszont nem marad a halálban. Feltámad.

Pálnál ő az ἀπαρχή, az első termés: ő már átment a halálon és a feltámadáson, miközben a hozzá tartozók még csak Krisztusban várják ugyanezt. Az ő feltámadása ezért nem egyszerűen visszatérés az életbe, hanem uralmi fordulópont is. A Róm 14,9 tömören fogalmaz: a Felkent „meghalt és életre kelt, hogy uralkodjon”.

Ezen a ponton kerül előtérbe a harmadik megnevezés: Κύριος – Úr.

Az Úr a feltámadt és uralkodó alak legjellegzetesebb státusza. A HáromNév Modell ezért nem három egymást követő nevet állít, mintha az egyik megszűnne, amikor a másik megjelenik. Pál később is nevezheti Fiúnak a feltámadott alakot, és a Χριστός megnevezés is tovább él. A különbség nem merev névcsere, hanem funkcionális szerkezet.

Ennek az üdvtörténeti ívnek a legegyszerűbb formája:

Fiú → halál → Krisztusban való részesedés → feltámadás → Úr.

A közösség útja azonban ettől eltér:

Krisztusba kerül → Krisztussal együtt meghal → Krisztus testében marad → várja saját feltámadását.

Így ugyanabban az időben két különböző állapot állhat fenn. Az egyedi alak már feltámadt és uralkodik; Pál és közösségei viszont még Krisztusban várják a feltámadást.

A HáromNév Modell központi tézise ezért nem az, hogy Pál három különböző személyről beszélt, hanem az, hogy ugyanannak az üdvtörténeti alaknak a történetét három eltérő szemantikai mezőben beszélte el:

Fiú – eredet, küldés és átadás.

Felkent – halál, test és részesedés.

Úr – feltámadás, felmagasztalás és uralom.

Ha ez az eloszlás nem véletlen, akkor Pál krisztológiáját nem elegendő úgy olvasni, mintha a Fiú, a Felkent és az Úr egyszerű szinonimák volnának. A három megnevezés együtt egy folyamatot rajzol ki: az Istentől küldött Fiú halálából megszületik a Krisztusban való közösség lehetősége, miközben a feltámadott egyedi alak Úrként uralkodik mindaddig, amíg a Krisztusban lévők is el nem jutnak a feltámadásig.