A finn pauliánus iskola a 20. század második felében alakult ki, főleg Helsinkiben, az evangélikus teológiai fakultáson.
Céljuk: Pál apostol gondolkodását a maga belső logikájában megérteni, nem pedig későbbi egyházi dogmák alapján értelmezni.
A finn teológusok szerint a legtöbb nyugati értelmezés (Luther, Barth, Bultmann stb.) túl erkölcsi vagy jogi módon olvasta Pált, miközben ő egzisztenciális-ontológiai módon gondolkodott: nem arról írt, hogyan kell „helyesen hinni”, hanem arról, hogyan alakul át az emberi lét Isten Fiának valóságában.
2. Heikki Räisänen: Pál nem rendszert, hanem tapasztalatot közöl
Räisänen a finn iskola legfontosabb figurája. Szerinte Pál írásai nem koherens teológiai rendszer, hanem egy belső, spirituális tapasztalat kifejezései. "Pál nem filozófus, hanem tanú. A hit élményét próbálja szavakba önteni, nem egy teóriát bizonyítani.”
Räisänen szerint Pál teológiája nem egységes, és néha ellentmondásokat is tartalmaz, ami természetes, mert egy misztikus megtapasztalásból született, nem iskolás gondolkodásból.
Kulcspontjai: A „Krisztusban-lét” nem erkölcsi vagy jogi kategória, hanem ontológiai állapot.
A „Fiú kijelentése bennem” (Gal 1,16) nem Jézus történetének elfogadása, hanem egy belső isteni felismerés. Pál „Krisztusa” nem a názáreti ember, hanem az isteni valóság, amelybe az ember belevonódik.
Räisänen szerint az újszövetségi hagyományban a Jézus-név későbbi liturgikus elem, amely a Pál-féle Krisztus-tapasztalathoz lett hozzáragasztva.
3. Lauri Thurén: Pál retorikája és a hit dinamikája
Thurén arra hívja fel a figyelmet, hogy Pál levelei nem dogmatikai tételek, hanem meggyőző retorikai szövegek. Ezért nem kell bennük logikai következetességet keresni, hanem a hit útját: hogyan küzd az ember azzal, hogy a „régi én” meghaljon, és az új ember megszülessen.
Thurén szerint:
A „Krisztusban” formula Pálnál nem metafora, hanem a halál és feltámadás létélménye. A „régi ember” az, aki még önmagában él, az „új ember” az, aki a Fiúban van. Pál nem erkölcsi újjászületést hirdet, hanem létmódváltást.
Ez nagyon közel áll az én gondolatomhoz is: hogy a Fiú az „új ember”, és a Krisztus a halálba adott forma, amelyben az ember „meghal a törvénynek”.
4. Jouko Marttila: A törvény és a hit feszültsége
Marttila a Pál-levelek törvényértelmezését vizsgálta, és elutasította azt az elképzelést, hogy Pál a törvényt mint olyat elvetette volna. Szerinte a törvény Isten rendjének egyik megnyilvánulása, de nem az élet forrása.
Az ember a törvény alatt halálban van, a Fiúban viszont életben. A törvény csak addig áll fenn, amíg az ember a Krisztusban van (vagyis a halál formájában). Amikor a Fiú feltámad, a törvény érvényét veszti – nem megsemmisül, hanem beteljesül.
Marttila ezzel új fényt vet Pál kijelentésére: „Mi meghaltunk a törvénynek” (Róm 7,4).
Nem a törvény hal meg, hanem az ember hal meg a törvény rendjében, hogy új életet élhessen a Fiúban.
5. Összegzés – a finn iskola közös tézisei
A három teológus (Räisänen, Thurén, Marttila) közös alapja:
1. Pál teológiája nem logikai rendszer, hanem spirituális tapasztalat.
2. A „Krisztus” nem Jézus életrajzi folytatása, hanem a Fiúban megjelenő isteni forma.
3. A „Krisztusban-lét” az ember halála és újraéledése Istenben.
4. A törvény nem ellenség, hanem a halál rendje, amelyet a Fiú áttör.
5. A megigazulás nem jogi aktus, hanem ontológiai újjászületés.
6. Záró megjegyzés
A finn iskola felfogása „a modern ember számára újraértelmezhetővé teszi Pál misztikáját”, és visszaadja a levelek egzisztenciális erejét, amit a dogmatika elrejtett.
Ezért írja Karasszon: „A finn teológusok nem új Pált alkottak, hanem visszaadták neki saját hangját.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése