2019. október 14., hétfő

Pál chiasztikus szerkesztési elve?


Egy olyan rendkívül érdekes felfedezésről értesültem, ami még publikálva sincs, ezért igen keveset lehet tudni a részletekről, viszont amiről tudni lehet, az valóban nagyon érdekes. Erről hadd mondjak néhány szót.

A már általam is többször idézett blog (vridar.org) komment mezőjében egy önmagát mitikusnak (tehát történeti Jézus szkeptikusnak) valló kutató azt állítja, hogy bizonyítékot talált arra, hogy a Gal 4: 4-ben „nőből született” kijelentése Pál eredeti gondolata, vagyis nem betoldás:-) Az említett úriember Pál „hiteles” leveleinek tanulmányozása közben számos chiasztikus struktúrát talált. Erről a szerkesztési elvről Márk evangéliuma kapcsán már én is beszéltem, a blogomon is lehet róla olvasni itt.
Az említett kutató állítása szerint jelenlegi projektjében dokumentálja az észlelt interpolációkat azzal, hol szakítják meg egy adott chiasztikus struktúrát a betoldásokkal. Ez a módszer az eredeti részeket is megerősítheti, hiszen megmutatja, hogyan illeszkednek a szerkezethez. Ez természetesen feltételezi, hogy a chiasztikus struktúrák Pál eredeti munkái, és az interpolátorok nem voltak tudatában ezeknek a chiasztikus szerkezeteknek. Arra a következtetésre jut, hogy a „nőből született” eredeti gondolata annak a szerzőnek, aki a Galata levelet írta.

A hír hallatán ebből a szempontból megvizsgáltam a Galata 4-et, és úgy tűnik, hogy a barátunknak igaza van, a chiasztikus struktúra egyértelműen felfedezhető:

az örökös (törvény alatt lévők)
kiskorú                                                           szolga (Gal4:1)

Isten fia
asszonytól lett                                                törvény alatt lett (Gal4:4)

megváltás
törvény alatt levők                                          a fiúság elnyerése (Gal4:5)

az örökös (törvény átkától szabadultak)
nem szolga                                                    hanem fiú; (Gal4:7)

Ábrahám fiai
Hágár Fia test szerint született;                      Sára fia az ígéret által (Gal4:23)

a megváltottak
nem a szolgáló fiai                                          a szabad fiai (Gal4:31)


Mit jelent ez, milyen következtetéseket lehet ebből levonni Pál teológiájával kapcsolatosan. Talán azt, hogy Pál mégsem volt doketista? Sztem nem, de az biztos, hogy ez a felfedezés új távlatokat nyit azon kutatásoknak, amik arra vonatkoznak, hogy minél jobban feltáruljon a kora kereszténység eredeti és mára már jelentősen átalakult krisztológiája. Kutatni mindenkinek szabad, úgyhogy hajrá:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése